Szeptember 29. – A majaki atomkatasztrófa


kidsnews (124éves) - 2 éve

Sokan, ha atomkatasztrófát említünk, leginkább Csernobilra gondolunk, pedig a volt Szovjetunió területén történt ennél sokkal súlyosabb nukleáris baleset is.

Majak, pontosabban a “Majak Termelési Egyesülés” egy a nukleáris fűtőanyag előállítását és újrafeldolgozását végző üzem a mai Oroszország Cseljabinszki területén. A szupertitkos létesítmény első reaktorát 1948-ban élesítették, feladata pedig a szovjet nukleáris fegyverekhez való hasadóanyag, a plutónium előállítása volt.

Létezését annyira titkolták, hogy az üzem a mellette lévő város még a térképeken sem szerepelt. Persze nem csak ezt az apróságot “felejtették” el az üzemeltetők, egyáltalán nem foglalkoztak az erőmű biztonságtechnikai rendszereivel sem.

A közeli Tecsa folyó vízhozamának egy részét például belevezették közvetlenül a reaktormagba, majd visszaküldték a radioaktívvá vált hűtőfolyadékot a folyóba.

Ezzel persze emberek tízezreit tették ki a sugárzás veszélyének, hiszen a folyó egy 120 000 fős régió ivóvízbázisa is volt egyben. Ha ez nem lenne elég: 1953 és 1998 között 30 kiemelt szintű baleset és számtalan egyéb üzemzavar volt az erőműben. 

Itt még épült a késöbb problémát okozó hulladéktároló / forrás: wikipedia

A legsúlyosabb ezek közül az 1957-es volt, amikor az egyik radioaktív hulladékot tároló tartály hűtése leállt és miután ezt közel egy évig nem vették észre, a nagy hő miatt pedig szép lassan kiszáradt a tartály belső tartalma.

Szeptember 29-én aztán a kikristályosodott nitrátsók egy elektromos szikrától berobbantak, így a vegyi folyamat után nagy mennyiségű radioaktív anyag terítette be a környéket. 

A robbanás olyan kiterjedésű volt, hogy több száz kilométer távolságról is látni lehetett a villanását. A teljes hírzárlat miatt ezt a helyi sajtó késöbb északi fényként, illetve egy giga villámként definiálta, és “mindössze” 32 évet kellett várni mire nyílvánosságra hozták az elfuserált erőmű balesetét. Az üzemet 2003-ban zárták be.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

amirolatortenelem.blog.hu

hu.wikipedia.org

kiemelt kép: wikimedia.org

 

2017 Kidsnews | All rights reserved