Harminc nappal a világvége előtt… Interjú Király Márkkal, a sikerkönyv szerzőjével


Orbók Réka (19éves) - 1 éve

Te mit tennél, ha tudnád, hogy harminc nap és eljön a világvége? Kitől búcsúznál el? Mik lennének azok a dolgok, amiket a halálod előtt megtennél és kikkel? Ezeket a kérdéseket feszegeti a huszonkét éves elsőkönyves szerző, Király Márk is a Harminc nappal a világvége előtt című könyvében.

„Legjobban a nyári esték, és a hajnalig tartó szerelmek fognak hiányozni. Régen azt gondoltam felnőni lesz a legnehezebb, de a bejelentés mindent megváltoztatott. A világ összes tévécsatornája egyszerre közölte a hírt. A Föld egy hónapon belül összeütközik egy későn észlelt meteorittal. Az embereknek harminc napjuk maradt, hogy elszámoljanak az életükkel. Ez pont huszonkilenc és féllel több, mint amennyire valójában szükségük volt.”

Nem gondolná az ember, hogy egy ilyen könyv egy húszas évei elején járó magyar srác tollából származik. Pont ezért az első gondolatom az volt az interjú előtt, hogy utána kell néznem, hátha többet megtudok róla és a magánéletéről, de persze semmivel nem lettem okosabb pár alapinfón kívül. Ezért úgy fair, ha már én csinálhattam vele interjút és picit megismerhettem mint magánembert, hogy nektek is bemutatom kicsit jobban. Mikor az írásról kérdeztem, hogy hogy kezdte akkor úgy válaszolt, mintha mindig is írt volna. Persze az elején csak kis szösszeneteket jegyzett le, majd utána egyre hosszabb novellákat és forgatókönyveket. Az írói karrierje mellett foglalkoztatja a filmezés is, és mesélte, hogy egy videoklipben is közreműködött már. Ezen kívül pedig még gitározni is szokott, csak úgy magától, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy egy nagyon sokoldalú tehetségről van szó.

Az elején persze máris a könyvről és az előkészületekről faggattam.

Kidsnews: A könyvedben rengeteg viselkedési formát bemutatsz, például a szülők negatív reakcióit a gyermekekkel szemben a meteorit bejelentése után. Honnan merítettél ezekhez ihletet?

Király Márk: Az emberi viselkedések és karakterek 70%-a az ismerőseimen és a szüleiken alapszik. De ezt nem szeretem bevallani, mert ez érzékeny pont a barátaim körében, hiszen mondhatják: „Jajj rólam írsz.” De például van olyan ismerősöm, aki a saját keresztnevén szerepel benne.

KN.: Végeztél háttérkutatást bizonyos jelenetekhez? Itt konkrétan a drogos jelenetekre gondolok. Csak képzelőerő, esetleg tapasztalat vagy netán utánaolvastál?

K.M.: Bevallom, lusta vagyok utánaolvasni dolgoknak, úgyhogy leginkább abból az időből való volt a piálós-drogozós rész, amikor még sokat jártunk el a haverokkal. Mára már unalmas lettem, inkább otthon ülök. De régen elég sok hülyeséget csináltak az ismerőseim, és hallottam sztorikat, szóval onnan merítettem, mint személyes tapasztalat.

KN.: Mennyire adod ki magad a főszereplő karakterében?

K.M.: Hát, igazából nagyon. Mert ez egy terápia számomra, hogy írom. De a könyvben is a fő karakter egy megfigyelő, nem nyílt ki úgy, mint a többi szereplő.

KN.: Nem féltél bizonyos jelenetek megírásánál attól, hogy mondjuk, ha elolvassa ezt egy ismerősöd, akkor megváltozik rólad a véleménye, vagy, hogy anyukád mit fog gondolni?

K.M.: Arra vágytam, hogy anyám ne olvassa el soha ezt a könyvet, de sajnos megtörtént. Igazából csak furcsállta, mert amiket előtte olvasott tőlem, azok inkább pályázati munkák voltak, amik azért visszafogottabbak. És ezért kicsit lesokkolta az egész, de például a baráti köröm, akiről írok és nem feltétlenül szépeket, ők meglepően jól fogadták és egyáltalán nem akadtak ki, sőt még élvezték is, hogy benne vannak.

KN.: Honnan jött az ötlet és miért pont ezt a részét szeretted volna bemutatni? Miért meteor, miért fiatalok, miért magyarok?

K.M.: Az alapötlet az nagyon klisé, mert igazából álmodtam egy világvégéset, fölkeltem és utána pedig úgy voltam vele, hogy nem tudom elfelejteni. Tényleg, végig ez az álom járt a fejemben. És az egész onnan jött, hogy ilyen fiatalokról, hogy egy jó barátom, aki Marciként szerepel a könyvben, volt egy szétesős esténk és full beképzeltük magunknak, hogy milyen lenne ha tényleg jönne a világvége. És annyira megragadott az este is és az álom is, hogy úgy éreztem, na erről írnom kell.

KN.: Mennyi ideig írtad ezt a konkrét történetet?

K.M.: Hát olyan 2015 nyarán kezdtem el szóval körülbelül egy évig.

KN.: A történet engem eléggé beszippantott. Mikor a metrón olvastam, egy idő után tényleg olyan érzésem volt, hogy mindjárt vége mindennek. Mennyire volt rád így hatással a megírása?

K.M.: Azért fura, mert volt egy hosszabb szünetem miközben írtam és az elején nem is kapott el ez a hangulat, de amikor a vége felé jártam és tényleg a végét írtam, akkor olyan depressziós voltam. Mikor befejeztem a könyvet akkor rá sem tudtam nézni egy csomó ideig. Nem volt hozzá kedvem, undorodtam tőle. Nem is gondoltam, hogy jó egyáltalán.

KN.: Neked ez most szakmád is lett, hogy író vagy, vagy tanulsz is mellette?

K.M.: Fú, hát én tanultam filmsuliban egy évig. Utána elkezdtem újságírást tanulni, de félév után otthagytam, mert borzasztóan unalmas volt.

KN.: Kik segítettek téged a megjelentetés szempontjából? Kik azok akik melletted vannak és támogattak?

K.M.: Barátok közül az, akinek ajánlottam is a könyvet. Abban az időszakban igazából ő volt az, aki végig hitt bennem. Ha ennyi idősen azt mondod egy társaságban, hogy írsz, akkor ők most nem tudják elképzelni, hogy most pontosan mit, hogy írsz. Senki nem gondolná, hogy rendesen regényt írsz. És ő volt igazából az egyetlen, aki végig mondta, hogy csináld-csináld, ne hagyd abba. Meg hát az ügynököm, ő nagyon sokat segített.

A beszélgetés végén, mikor már majdnem elindultunk, a managere szólt váratlanul, hogy: „Meg sem kérdezed, hogy van-e barátnője?” Elég váratlanul ért a kérdés. Természetesen foglalkoztatott, csak nem akartam ennyire belemászni az életébe. De rossz hírem van lányok. Mosolyogva válaszolta, hogy boldog párkapcsolatban él már egy ideje.

Az egész interjú kellemes benyomást tett rám, végig kedvesen és készséggel válaszolt a kérdéseimre, sőt a végén még egy kis szabad beszélgetésre is szánt időt, ahol még többet megtudtam mind a könyvéről, mind róla. Beszélgettünk arról is, hogy a könyvében nem is a világvégének van hangsúlyos szerepe, és nem is arról szól teljesen, hanem ez a tény abban „segít”, hogy mindenki önmaga lehessen. SPOILER Hogy az egyik karakterről kiderül, hogy élvezi, ha gyilkolhat, az egyik lány terhes lesz és szeretné, ha felnevelhetné a gyereket. SPOILER VÉGE És ha ott a vég, akkor az ember nem azzal foglalkozik, hogy figyeljen az étkezésére, hogy nehogy elhízzon. „A karakterek a könyv elején felszínes életet élnek, és ahogy haladunk a vég felé, egyre nyitottabbak, és egyre őszintébb arcukat mutatják meg.” Jellemezte Márk a karakterek fejlődését.

A könyv bár a középiskolásoknak van meghirdetve, személy szerint csak tizenhat év felett javaslom, mert nehéz megérteni a könyv tényleges mondanivalóját: a tényt, hogy egy görbe tükröt mutat a mai fiatalság felé. Mikor arról is faggattam, hogy miért mutatja be a történetben a magyar fiatalokat úgy, hogy mindegyik drogozni, inni és szexelni akar az utolsó napjaiban, akkor a válasz csak annyi volt, hogy „mert erre volt rálátásom”. Nyilván nem minden fiatalra kell érteni, de sokuk tényleg ilyen, és ebben a szülőknek is nagy szerepe van. A könyvben is pont erre láthatunk példát. Ha nem foglalkoztak a gyerekkel, mikor miden jól ment, akkor az apokalipszis peremén már késő.

Ha te is kíváncsi lettél erre a könyvre, akkor a könyvesboltokban csak rád vár!

Forrás:

kép:kiadó

2017 Kidsnews | All rights reserved