No Tomorrow


Orbók Réka (19éves) - 1 éve

Mostanában újra eléggé felkapottak lettek az apokalipszis eljövetelét firtató történetek, akár Magyarországról beszélünk, ahol megemlíthetjük Király Márk Harminc nappal a világ vége előtt c. regényét, akár Amerikáról van szó, ahol a CW tévécsatorna indított egy új sorozatot, ami No Tomorrow néven fut. Ebben – hasonlóképpen Király Márk könyvéhez – a hamarosan elérkező világvégét egy meteroit pusztítása okozza.

Ami szinte mindig más, az az emberek reakciója, tekintve, hogy mindannyian mások vagyunk. És talán pont ez az erőssége a No Tomorrow sorozatnak, ami legjobban megfogott. Az alapsztoriról annyit, hogy Evie egy mindennapjait élő lány, aki kicsit talán túlságosan is ragaszkodik a rutinhoz, mikor megismerkedik Xavierrel, aki szabadelvű és az adott napnak él. Ez mind szép és jó, na de Xavier meg van győződve arról, hogy 8 hónap múlva egy aszteroida elpusztítja a földet.

Elég sok mindennel játszik a sorozat, mert az emberiség nem tud a veszélyről, így mindenki dolgozik ezért is tud a főhős „élni a mának”. Van is egy folyamatosan bővülő listája, az Apokalista, melyben összeírt rengeteg dolgot, amit meg akar tenni a halála előtt. Nevezhetnénk ezt bakancslistának is, de nem kell nagy dolgokra gondolni, mint pl. „Eljutni New York- ba”. Bármilyen apróbb dolgot bele lehet írni, akár azt, hogy beszélni szeretnénk egy rokonnal megint, vagy valami extrém sportot kipróbálni, esetleg legyőzni a félelmünket, és emberek elé kiállva megmutatni önmagunkat. Rengeteg témát feszeget a sorozat, kezdve a poligám kapcsolatok etikusságától, folytatva a hazugság-bizalom általános problémáival, de a legnagyobb hangsúlyt az élet megélésének formáira fekteti.

Minden szereplő más stílust testesít meg az élethez való hozzáállás szempontjából. Láthatjuk a munkamániás, a munkagyűlölő, a munkanélküli embereket és persze ezeknek a keverékét, és ugyanilyen változatos a szereplők emberi- és párkapcsolatainak a sokszínűsége. Mindenki más, de a végére különböző jellemfejlődéseken mennek át a karakterek. Aki addig zord volt és érzelemmentes, az szerelmes lett és kedves a barátaival. Aki félt közel engedni bárkit, annak végül sikerült egy komoly kapcsolatot kialakítani. Evie pedig, aki a saját kis mindennapi életével volt elfoglalva és a középszerű munkájával, a végén rájött, hogy mi az, amit egész életében szeretett volna csinálni.

Xavier próbálta figyelmeztetni az embereket a veszélyre, de mivel senki nem figyelt rá, így áttért egy másik módszerre. Nem említette az aszteroidát többet, hanem inkább az életről beszélt. Azt kérdezgette az emberektől, hogy mit tennének, ha már csak 8 hónapjuk lenne hátra, és ezzel változtatott meg rengeteg életet.

Az emberek hajlamosak belefelejtkezni a mindennapokba. Felkelés, munka, haza, netezés vagy tévézés, alvás és aztán ugyanez elölről. Mintha csak ennyi lenne az élet, de nem. Annyi rejtett lehetőség van. Nem kell nagy dologban gondolkozni, és minden héten elmenni Párizsba vagy akárhova, hisz ez nem egy olyan dolog, amit sokszor megtehet az ember. Kisebb dolgokra is érdemes gondolni.

Ha valaki szerei az esti fényeket, akkor keresni kell olyan helyet, ahonnan gyönyörű a kilátás. Ha valaki az elhagyatott épületeket szereti, akkor kezdjen el keresgélni és kutassa, majd járja be őket. Nem kell, hogy az élet egyhangú legyen. Nekem is van saját Apokalistám, amiben olyan kis egyszerű dolgok szerepelnek, hogy esőben elázni, villámlást fotózni, beleugrani egy nagy kupac levélbe, és kipróbálni egy jet-skit. Én mindenkit bíztatok arra, hogy írjon egy listát, amin akár őrültségek is szerepelhetnek, a lényeg, hogy ne teljen el túl sok idő anélkül, hogy ki tudna húzni egyet az ember.

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák alkotói közösségünk írásait.

2017 Kidsnews | All rights reserved