Úszik, nem parázik – interjú Tóth Tamás olimpiai bajnokkal


kidsnews (121éves) - 3 hónapja

Amikor erre az interjúra készültem, néhány környezetemben lévő embert, és az interjú helyszíne felé igyekezve még néhány járókelőt megkértem, mondják ki az első 3 szót, ami az eszükbe jut a paralimpikonok kapcsán. Fogyatékos, sérült, más, mozgáskorlátozott, nem egészséges, nem ép, olimpia, verseny… ezeket a szavakat, szókapcsolatokat jegyezhettem le, de mitagadás, ezek nem igazán vittek közelebb a parasportolók világához. Aztán leültültünk Tamással beszélgetni, elkészíteni az interjút, és megértettem, mi az, amiért nem tudtam ezekkel a szavakkal mit kezdeni. Tamás egészséges, annyira amennyire csak az ember egészséges lehet, tökéletesen ép, és kicsit sem más.   Még ha másként is él, mint mi, átlagos, egészségesnek gúnyolt emberek. Ennek az oka biztosan nem az, hogy Tamás fogyatékos, sokkal inkább az, hogy az élet megtanította. Nem az számít, amit az élettől kapott hátránynak, hanem az, amit az előnyére fordíthat. Tamás 1992-ben született végtaghiánnyal, a jobb kézfeje nem fejlődött ki, éppen ezért az orvosok tanácsára szülei úszásra járattak kisgyermekkorától kezdődően.

KN: 2016 Rio de Janeiro, 1. helyezés kapcsán azt nyilatkoztad, hogy „Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első.” Miért gondoltad, hogy nem lehetsz te az bajnok?

TT: Azt kell tudni, hogy nekem előtte csak 2011-ben sikerült megszereznem az első helyezést az EB-n Mindig ott voltam a dobogón, de nem az első helyen.  Kicsit hihetetlen volt, hogy eltelik öt év, és végre sikerül az álmom, ezt ellenőriztem többször is. Furcsa érzés, ahogy az ember dolgozik éveken keresztül, várakozik. Aztán kimész az ellenőrzések után a rajtkőhöz, eltelik egy perc, és eközben beteljesül a vágyad, amiért eddig dolgoztál, dolgoztatok, merthogy egy ilyen győzelem nem csak a tiéd. Ebben benne van a családod, aki egész gyermekkorodban hajnali ötkor kel, vagy munka után várakozik a kocsiban, mert te még nem végeztél az edzéssel. De benne vannak az edzőid, vagy az a szakembergárda, aki mind azért dolgozik, hogy te ott a döntőben a legjobb lehess.

KN: Megváltoztatott valamit az életedben, hogy bajnok vagy?

TT: Nem mondanám, szerintem én ugyan az vagyok, aki voltam. Ugyanúgy élem a mindennapjaimat, mint előtte, csak kicsit nyugodtabban kelek fel. Nincs bennem hiányérzet, hogy még nem értem el a célom. Ha most úgy hozná a sors, hogy abba kell hagynom a sportpályafutásomat, boldogan tudnám megtenni.

KN: Mennyire jellemző a gyermek parasportra az, ami általános szterotípia az élsportok kapcsán, hogy elveszi a gyermekkort, és hamar kiemelve a tehetséges gyerekeket túlhajtják őket?

TT: Nem választanám szét, ma már általános, hogy az edzők foglalkoznak egészséges és parasportolókkal is. Inkább azt mondanám, ez az edzőktől is függ, nekem szerencsém volt, olyan edzőhöz járhattam, aki hagyott minket gyereknek is lenni.

KN: Miért úszás,  és mennyire belső igény az úszás?

TT: – Már 1-2 éves koromban javasolták az úszást a szüleimnek, így elég korán lekerültem az uszodába, és ott ragadtam, szeretem. Persze, ha nyaralok a tengerparton, lehet, hogy eltelik egy hét vagy több is, hogy be sem megyek a vízbe.

KN: Athénban döntötted el, hogy te bajnok akarsz lenni. Mi történt ott, ami ennyire megfogott?

TT: Én akkor fiatal tizenéves voltam, addig csak gyerekversenyen vettem részt, meg kisebb hazai versenyeken szerepeltem, nem nagyon tudtam, milyen is a versenyzés, csak jól éreztem magam. Aztán Athénban felismertem, hogy milyen lehetőségek vannak a parasportban. Azóta veszem komolyan.

KN: Szerinted mitől vagy győztes, veled született tehetség, vagy a döntés volt meghatározóbb? 

TT: Ennek rengeteg összetevője van. Kell a családod, persze a tehetség is, és igen, a szorgalom is, de valóban, a döntés is szükséges. De mindez kevés, ha nem vagy jó versenyző, ha ott, abban az egy perceben nem tudsz fókuszálni a feladatodra. Talán azt emelném ki, hogy én kis gyerekkorom óta tudtam, miért járok oda, nem csak sodródtam, jobb ötlet hiányában, hanem az én döntésem volt, hogy ott vagyok.

KN: A sport a jelen, mi a jövő?

TT: Sport. 😊 A Testnevelési Egyetemen hallgatok sportszervezést. A rekreációs terület, a szabadidős sport szervezése érdekel a leginkább.  Szerintem ebbe az irányba fogok indulni, ha majd úgy érzem, elég volt a sportból.

KN: UNICEF sportnagykövet is vagy, ez lesz az irány?

TT: Most még nem tudom, ők felkértek, és én ennek nagyon örülök, szívesen csinálom, szerintem fontos lenne, hogy az emberek gondoljanak a nálunk nehezebb helyzetben lévő gyerekekre és arra, hogy a gyerekeknek joguk van többek között arra is, hogy a szabadidejüket élvezetesen töltsék el, például sportolással. Magamon is tapasztalom, hogy a mozgás segít a teljes élet megélésében.

KN: Esélyegyenlőség a mindennapokban, te mit tapasztaltál?

TT: Én mindig nyitott voltam, nem titkoltam a kezem hiányát. Talán ez segített, hogy az emberek is könnyebben elfogadják. Szerintem az egyenlő bánásmódért fogyatékos és ép embereknek együtt kell tenni.  Ezt nem tudja csak az egyik fél megoldani. Ha nem vagy nyitott, nem mondod el az igényeidet, nehezen kezelik az emberek. Az azért tapasztalatom szerint biztos, hogy a ti olvasóitok már sokkal elfogadóbbak, mint az idősebb korosztály.

KN:Volt benned gátlás a fogyatékosságod miatt, zavart ez téged valamikor a különböző élethelyzetekben, életkorban? Például, amikor megtetszett egy lány?

TT: Nem igazán, talán, amikor elkezdtem felnőtté válni, és érdekelni kezdtek a lányok, akkor volt bennem aggodalom emiatt. Gondolkodtam rajta néhányszor, hogy mi lesz, ha emiatt nem fogok megfelelni. De aztán „hálistennek” jöttek a sikerek ezen a területen is, így elengedtem ezt, megértettem, hogy nem ezen múlnak a dolgok.

KN: Külföldi tapasztalatok? Milyen volt Rio, London parasportolóként?

TT: Hát az biztos, hogy London az lenyűgöző volt. Ott olyan ázsiója van a parasportnak, amit itt el sem tudunk képzelni. Több tízméteres, házfalnyi plakátokon vannak parasportolók, emberek milliói drukkolnak az utcákon, a döntőkre fél évre előre nem kapsz helyet. Szóval ott tényleg nincs különbség egészséges és fogyatékos között.

KN: Szerinted nálunk változik a helyzet ebben, a gyerekek elfogadóbbak?

TT: Szerintem igen, ebben is és minden másban is nyitottabbak, többet utaznak, beszélnek nyelveket, interneten keresztül több információ jut el hozzájuk, látnak más példákat is, ahogy az elfogadást például a skandináv országokban kezelik.  Szerintem ezek a pozitív példák segítenek, hogy lépésről lépésre haladjunk.

KN: Ha lenne egy varázspálcád, mit változtatnál meg a világban?

TT: Jó kérdés, azt hiszem azt, hogy gyerekek, pici, apró gyerekek ne születhessenek betegen, nem olyan betegséggel, mint az enyém, mert ez semmi. Olyannal, ami miatt az egész gyermekkorodat kórházban kell töltened, azt megváltoztatnám, az valóban szörnyű. És az UNICEF-es munkámmal azt is szeretném elősegíteni, hogyha mégis vannak ilyen, beteg gyerekek, ők mindenütt jussanak megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

2017 Kidsnews | All rights reserved