Ha megharagszik rád, simán csak lerajzol és összetép-Lanczinger Mátyás


kidsnews (124éves) - 7 hónapja

Ha megharagszik rád, simán csak lerajzol és összetép. De jókedvében egy grafikus mindig képes színt hozni az életünkbe, és meglepődnél, hogy akinek a rajzolás a kenyere, annak a munkája milyen sokrétű lehet. A reklámanyagoktól a rajzfilmekig ezerfelől jönnek szembe a rajzolt karakterek, ennek a világnak egy szeletéről mesélt nekünk Lanczinger Mátyás, aki leginkább képregényes illusztrációkat készít.

 

Te igazából animációs tervezőként végeztél a MOMÉ-n?  De rajzolsz képregényeket, és figuraterveket is. Melyik vagy igazából: animációs tervező, grafikus, vagy inkább képregényrajzoló? Egyáltalán érdemes és el lehet ezeket egymástól választani?

El lehet választani, attól is függ, ki mire szakosodik jobban, mire helyezi a hangsúlyt. Az animációs tervezés és a képregényrajzolás sok tekintetben összefügg, akár a figuraterv-készítésben, vagy abban, hogy alapvetően képi történetmesélés zajlik, forgatókönyv és storyboard alapján. Nekem az animációs munkák az utóbbi években a háttérbe szorultak, inkább az illusztrációs, rövid képregényes dolgok kerültek előtérbe, amelyeket egyedül készítek, az animáció pedig többnyire több fős stábot igénylő folyamat.

Hogyan kezdődött? Gyermekként már tudtad, hogy ez lesz az irány, vagy csak szerettél rajzolni?

Szerettem rajzolni, tehetséget kaptam ajándékba az élettől. Gyerekként, középiskolásként is szerettem a rajzfilmek, képregények világát, de a rajzolással igazán tervszerűen foglalkozni csak 20 éves koromtól kezdtem, értsd: cél volt, hogy bekerüljek az egyetemre (akkor még „ipar”-nak hívták, ma már MOME). Addig csúnya szóval csak „hobbi” volt az egész, de azért megtöltöttem jó pár vázlatfüzetet, szerettem tussal festeni is, végül a filctollaknál kötöttem ki. Manapság japán rajztollakat használok, de a Stabilo filc is ugyanúgy megmaradt. Illetve a digitális toll is egyre jobban a munkám része már.

Lesi Zoltán/Lanczinger Mátyás: Karton és Matild (Móra kiadó), részlet

Hogy telt a gyermekkorod, egész nap ültél a szobádban és rajzoltál? Miközben aggódó tekintettel nézte anyukád az ajtódat, hogy ez a gyerek nagyon furcsa?

Sokat rajzoltam, de még többet tévéztem… Egy csomó filmet megnéztem többször is, az aggódó tekintet inkább ennek szólt. A rajzolásban mindkét szülőm támogatott, amennyire csak tudtak, ha máshogy nem, akkor bátorító szavakkal. De pl. egyszer még kamaszként apám elvitt a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba is körülnézni, jó élmény volt.

Kérdés, hogy eltérő voltál a megszokott bandázó, port rugó átlagos gyerekektől? Ha igen, miben?

Amikor nem tévéztem, akkor én is porrugdosó gyerek voltam, elég sokszor voltunk koszosak. A verekedés az, ami kimaradt, mi csak eljátszottuk a Bud Spencer-es jeleneteket, de igazi bunyóban nem vettem részt. Hofi annyira hatott rám gyerekként, hogy néha én is stand upoltam a többieknek, de akkor ez a kifejezés itthon még nem volt elterjedve, úgyhogy én csak „hofiztam”.

Volt tanárok részéről bátorítás, esetleg művészeti szakkör, ahol motiváltak volna erre a pályára?

A legtöbb rajztanárom bátorított, hogy rajzoljak, de a kifejezetten „művészeti pálya”, amit érdemes elválasztani az alkalmazott művészettől, sosem volt cél vagy szempont. Rajz szakos gimnáziumba jártam, egyszer át is akartam jelentkezni a Kisképzőbe, de arról kifejezetten lebeszélt a tanárom, én meg hallgattam rá. Jó nagy kitérőket tettem, mire egyáltalán megszületett bennem az elhatározás és a bátorság a felvételihez az egyetemre.

Go Buddies illusztráció

Volt olyan, hogy esetleg tanárokról rajzoltál, és lebuktál a suliban? Esetleg valamilyen jó sztori a suliból?

Gúnyrajzok nem rémlenek a tanárokról, meg én alapvetően jó gyerek voltam. De mégis, volt egy hárpia tanárnőm, aki látta bennem a tehetséget és benevezett egy rajzversenyre. Mindehhez adott kölcsön egy doboz művész krétát, DE instrukciókkal elfelejtett ellátni, én pedig buta módon kihegyeztem ezeket a krétákat, magyarán „elrontottam”. Nem mintha emiatt eljött volna a harmadik világháború, de mégis nagyon le lettem szidva. Azóta sem vagyunk jóban. Másik minisztori, hogy egyszer a technika tanárunk fejbevágott engem, mert egy másik srác dudorászott az órán, összekevert minket, én kaptam a büntetést. Vicces, ma egy ilyen helyzetet el se lehetne képzelni, ahogy hallom, de mi még rendesen kaptunk pofont és körmöst is általánosban a tanároktól. Persze akkor, amikor még nagyon kicsik voltunk. Most úgy tűnhet, tiszta terror volt az iskola, mert csak ezt emeltem ki, de akkor elmondom azt is, hogy sokkal több jó tanárom volt, mint rossz. Csupa érdekes figura és jellegzetes személyiség. 1-2 hülye volt, de hát azt nem lehet megúszni.

Be lehet vágódni a csajoknál a suliban jópofa rajzokkal? Van ilyen tapasztalatod?

Hát ööö… Szerintem ez személyiségfüggő, hogy ki hogyan vágódik be. Ha valaki már gyerekként nagy „womanizer”, akkor tökmindegy, mit csinál, rajzol, autót szerel vagy éppen irodalomzseni, a csajok ismerni fogják a nevét. Nem kizárt, hogy valaki a rajztudásával is hódít, de nem igazán jellemző. Azt hiszem, a rajz is besorolódik a geek-körbe, a „szám-tech. szakosok” mellé (van még ilyen? ez ügyben nem vagyok képben, de ma már egy 8 éves is kütyükkel rohangál, szóval el tudom képzelni, hogy űrkutatás szak van már az általános iskolában is, jobb helyeken :D). A tesi mindig menőbb, azt hiszem.

Sketch Wook fanzin borító

Sokan azt gondolják a művész pályákról, hogy egész nap tengenek-lengenek, és éjszaka üvöltő rock mellett megszállottként rajzolnak?  Te mennyire vagy művész különc? Vagy egyáltalán ennek van-e bármi valóságalapja?  Hogyan telnek a mindennapjaid?

Valóságalapja lehet, de ez szerintem egy régi elképzelés és tényleg inkább a művészekre húzható rá, értsd: akik megkötöttség nélkül, a saját vízióikat jelenítik meg (és erre van elegendő anyagi forrásuk is). Viszont nagyon sok alkotó ember, aki ténylegesen munkaként végzi ezt a tevékenységet, tehát határidős megbízásoknak tesz eleget, elég komoly napirend szerint dolgozik. Egy munkahelyen, pl. egy ügynökségnél vagy más stúdiónál eleve be kell járni, tehát az már ad egy keretrendszert. Szabadúszóként az elfolyás a teendők közt és az éjszakai munka jellemzőbb lehet, de ott is érdemes a minél nagyobb tudatosságra és önszigorra törekedni, ami az időbeosztást illeti. Valóságalapja tehát van, de érdemes törekedni rá, hogy ne úgy legyen  de hát kiből mi hozza ki a maximumot. Van, aki tényleg csak éjszaka képes jobban működni és akkor termel.

Hogyan alakult ki ez az egyedi stílus, ami csak rád jellemző?

Sok gyakorlás, firkálás, vázlat. És amúgy is folyton alakul, az engem ért hatások mentén. Egy kis manga, sok Cartoon Network, némi Tank Girl, ezek hatottak rám alapvetően.

Melyik volt a legkedvesebb munkád?

Csináltam egy Star Wars fanzint Sketch Wook címmel, azt nagyon izgalmas volt készíteni és az eredménnyel is elégedett voltam. Ezen kívül leginkább a könyves munkáimat emelném ki, főleg, ahol a teljes könyvet saját rajzokkal kellett ellátni, ilyen volt a Bence és a Türkiz Nabu például. De a Szent Márton-os képregényeket is jó volt megrajzolni. Még nagyon régen, egyetem alatt volt egy Cartoon Network-ös munkánk is, arra annak idején szintén nagyon büszke voltam, de hát az már ezer éve volt.

Magyari Péter/Lanczinger Mátyás: Bence és a Türkiz Nabu (Pagony kiadó), részlet

Csak rajzolod vagy írsz is képregényeket?

Mostanában csak rajzolok, írni régebben írtam a saját kis dolgaimat. A rajz jobban megy. Az írásnál meg nem elég csak a stílus, vagy hogy valaki jóízűen tud fogalmazni, jó szituációkat, erős szereplőket, nézőbeszippantó történeteket kell tudni kreálni. Nem könnyű szakma. Itthon azt hiszem, a filmek esetében elkezdődött egy felvirágzás, de képregények esetében még elég kevés a valóban jó író, de persze a felvevőpiaca is eltérő.

Úgy tudjuk, hogy dolgoztál az Alsógatyás kapitány könyvön is. Ott mi volt a feladatod? És láttad-e a filmet, mennyire csinálták másképp, mint ahogy te csinálnád?

Az Alsógatyásnál retusálás és magyarítás volt a feladatom. A kézzel írt angol szövegeket kellett magyar nyelvre átültetni. Sajnos a folytatások nem jelentek meg, mert megszűnt a kiadó. A filmet pedig nem láttam, csak a trailer-t, aranyosnak tűnt.

Somogyi György/Lanczinger Mátyás: A rozsdás kard, részlet

Mi nehezebb egy alkotói munka elejétől a végéig?  Vagy amikor kapsz egy kész történetet és meg kell felelned annak a képnek, amit az író, kiadó szeretne kihozni a figurából?

A legtöbb munkámban kapok némi szabad kezet, de mindig törekszem kompromisszumra is, hogy az író is visszakapja azt, amit elképzelt. Pl. a legutóbbi könyves munkámnál, a Karton és Matildnál is így volt, nagyon sok vázlat készült, mire eljutottunk ahhoz a fajta zombifigurához, ami aranyos is volt, de zombinak is tűnt és nem volt félelmetes.

Van valami a szakmai bakancslistádon, amit mindenképpen egyszer szeretnél megcsinálni?

Például filmplakátot szívesen csinálnék, vagy olyan mesekönyvet, ami kicsiknek szól.

2017 Kidsnews | All rights reserved