A holnap elkezdődött – robotika a hétköznapokban


kidsnews (124éves) - 1 éve

A német parlament 2017. májusában fogadta el azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az önvezető járművek közúti közlekedésben való részvételét az ország közútjain. A megalkotott jogszabály ugyan előírja a vezető jelenlétét az önállóan közlekedő járműben, annak nem kell az utat vagy a forgalmat figyelnie, nézelődhet, telefonálhat, akár el is bóbiskolhat.

Bár a mesterséges intelligencia és az ezzel párosuló robottechnológia egy normál háztartásban még maximum csak egy asztal alatt közlekedő robotporszívó vagy a kerti füvet tüsszögés nélkül megkurtító, robotfűnyíró képében jelenik meg, mégis sokakat frusztrál terjedése a nagyvilágban, globális munkanélküliséget vizionálva.Egyes vélemények szerint a technológiai forradalom eredményei miatt, az egyre komplikáltabb feladatokat, mérnöki pontossággal megoldó, folyamatosan dolgozó gépek a megélhetést veszik majd el a dolgozó embertől.

„Az Egyesült Államokban a munkahelyek 47 százaléka veszélyben van” – mondta Michael Osborne, az Oxford Martin Technológiai és Foglalkoztatási Program társ-igazgatója 2013-ban.

Álláspontja szerint a kiskereskedelemben egy algoritmus jobban előre jelezheti az ügyfelek preferenciáit, mint egy emberi értékesítő, köszönhetően az adatgyűjtő vállalatok munkájának.

Az olyan automatizálható foglalkozások mit például a targoncavezetők, tehergépkocsi-vezetők, mezőgazdasági járművezetők, igen hamar eltűnnek a munkaerőpiaci palettáról mondta Osborne.

Bár 2013. óta még csak négy év telt el az már egyértelműen látszik, hogy ezek a jóslatok belátható időn belül valósággá válhatnak. A mesterséges intelligencia, jól működő mechanikus testbe ágyazva ugyanis az embernél pontosabban és állandó színvonalon, gyakorlatilag pihenés nélkül képes bizonyos feladatok elvégzésére.

A családi autó ide-oda tolatgatás és a felni amortizálása nélkül beáll a parkolóba, a hobby drón magától visszajön, ha pilótája elfáradt, az indukciós főzőlap észleli, ha kifut a leves, a termékpalettán pedig már megjelentek a humanoid kinézetű, a forgalmazó szerint megdöbbentően élethű robotbarátnők, robotfeleségek is.

Ezek a közelmúltbeli trendek, igencsak megosztják a jövőkutatókat, és több elmélet látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ez az új világ hogyan is néz ki majd pontosan. Hogyan és milyen erkölcsi, jogi környezetben használjunk majd ezeket a robotokat és pontosan milyen területeken? Egyáltalán helyettesíthetik-e az érzelemtől mentes robotok, az embereket?

A pesszimista álláspont szerint ez az automatizáció növelheti a társadalmi egyenlőtlenségeket és azok a cégek és részvényesek, húznak hasznot belőle, akik a robotokat dolgoztatják, csak ők lesznek egyre gazdagabbak míg a korábbi munkavállaói réteg teljesen elszegényedik.

Elgondolkodtató, hogy milyen lesz az életünk, amikor a gépek lesznek az egyetlenek, akik javakat termelve „pénzt tudnak készíteni” és ebben a változó világban kevesen érzik úgy, hogy a kormányok megfelelően felkészülnek a jelenségre, előkészítve a szimplán biológiai és kémiai alapokon működő munkavállalókat védő jogszabályokat.

Az optimista álláspont szerint azonban a gépeknek köszönhetően megnövekedett termelékenység lehetővé teszi majd humanoidok számára, hogy olyan emberi dolgokra koncentráljanak, amelyekkel jobban járnak, mint a munkában elhasználódó, majd a vastelepen rozsdásodó robotok.

Ilyenek lehetnek az emberi kreativitásra és érzékenységre épülő tevékenységek, amelyekre eddig legfeljebb csak a szabadidőnkben volt lehetőségünk.

Forrás:

kép 1, 2, 3,

2017 Kidsnews | All rights reserved
%d blogger ezt szereti: