Ha eljön a szakítás ideje.


Bobo12 (21éves) - 11 hónapja

Immáron lassan 21 éves fejjel viszonylag tapasztaltan tudok írni nektek a szakításról (sajnos).

Ez a kötelező rossz, amin bizony minden tini és kamasz átesik, sajnos túl korán.

Tisztán emlékszem a rózsaszín ködre, az első köszönésekre, a nagy gyomorgörcsre, mikor közeledett felém, majd a sikerélményre, mikor elhívott randira. Tisztán emlékszem a hidegzuhanyként rám zúduló felismerésre, hogy nincs mit felvennem. Majd rohantam a boltba egy új ruháért. Az idilli helyett feszengős, kínos csendes találkára, és arra a pár hétre, mikor kéz a kézben sétáltunk… majd arra a fájdalmas napra. Mindig az a keserves nap marad meg legtovább az emlékezetben. Nálam legalábbis.

…Majd telnek az évek, és azt hinné az ember, hogy egyre kevésbé fáj az elutasítás. Annak a ténye, hogy nem kellesz, hogy jobb is van nálad, hogy elmúlt a láng. Nos nem, egyre jobban fáj, egyre mélyebbre szúródik, egyre tovább cipeljük magunkkal.

Voltak kisebb és nagyobb fellángolásaim, tini szerelmeim, amikre azt hittem kapcsolatok. De az igazán nagy szerelem és fájdalom 19 évesen ért. Jó sokára, mi? Most biztos ezt gondoljátok.

Én mindenesetre azt kívánom, hogy soha ne éljétek át azt a fajta fájdalmat. Hónapokig ki sem láttam a fejemből, mindenhol őt láttam, a lelki szemeim előtt mindenhol őt akartam látni, így kerestem – kutattam utána. Bennem él, hogy mindenen képes voltam elsírni magam, nem tudtam örülni más boldogságának. Esténként zokogva aludtam el, a párnába ordítottam, hátha ettől megkönnyebbülök, kiadom a fájdalmam, végre más cipelheti helyettem.

Aztán egyszer csak kattant valami. Tudtam, hogy ez nem én vagyok. Én ennél több vagyok, értékesebb. Elkezdtem sportolni, rengeteget edzettem, koncertekre jártam, kiadtam a dühöm és fájdalmam a sporton. Rájöttem, hogy aki képes volt velem így bánni, az bizony sosem érdemelt meg.

Nagyon nehezen tettem túl magam rajta. Sok idő kellett, mire újra bízni tudtam. Ebbe sosem tanul bele az ember: hogy megítéljük kiben bízunk meg, aki talán nem él vissza a bizalmunkkal.Maximum csak tapasztaltabb leszünk, felismerjük az intő jeleket, amikkel egyszer már átejtettek, és tudjuk, ha az az ember nem nekünk való, de a fájdalom ugyanolyan pokoli lesz, ha nem rosszabb.

Így hát, ha most ebben a cipőben jársz, tudd hogy Neked írok! Szeretném, ha a fejedbe vésnéd, hogy értékes és egyedi vagy! Hogy nincs jobb nálad, valakinek Te leszel az egyetlen drágakő akit soha, semmiért és senkiért nem cserélne le.  Te leszel az, akire várt hosszú éveken át, és akivel a maradék idejét szeretné tölteni. És tudom, most szörnyen nagy blődségnek tűnik amit írok, de megéri átmenni minden egyes szenvedésen. Mind formál, hozzád tesz valamit, és jobban fogod értékelni a valóban értékes kapcsolatot. Majdnem utolsó sorban: még jobban értékelni fogod a társad, aki valóban az első helyre fog helyezni. Tudni fogod, hogy hogyan közöld helyesen a partnereddel, felnőtt ember módjára, ha mégsem ő a megfelelő jelölt, hogy ne fájjon neki annyira, mint most neked.(Mindenképp fájni fog neki, de az emberi bánásmód egy fél fokkal mindig jobb!)

Fiatal vagy! Piszkosul fiatal, és később sajnálni fogod ezt a rengeteg értékes időt, amit most szomorkodással töltesz. Át kell menni a gyászfolyamaton, de nem mindegy hogy teszed! Kapcsolódj ki, vegyél forró habfürdőt, járj moziba a barátnőkkel/barátokkal, beszélj sokat anyukáddal, járj kirándulni, kezdj blogolni, olvass! És ami a legfontosabb: Merj sírni! Merj gyengének látszódni. Öntsd ki a lelked egy olyan embernek, aki közel áll hozzád és meghallgat! Értékeld àt a kapcsolatod! Gondold át, mit tehettél volna másképpen, mit tennél legközelebb másképp, mi az, amit többet nem viselnél el, mi az, amiből tanultál. Ha ezeket átgondolod, magabiztosabban mehetsz bele idővel egy új kapcsolatba, hiszen megadtad az esélyét, hogy jobb partnerré válj, és megtudd mi az a tulajdonság, amitől menekülőt fújsz.

 Hiszen tudod: Eső nélkül sincs szivárvány! Zuhannod kell most, hogy repülni tudj!

Forrás:

Pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved