Kommentátor(i)állás-interjú Léderer Ákossal


Poscher Dominik (17éves) - 1 hónapja

Aki a jégkorongot nemcsak páratlan módon kommentálja, hanem űzi is, aki a kémiával nem kötött barátságot iskolás évei alatt, ámbár a magyar érettségin társaival ellentétben lazára vette a figurát, s kimagaslót nyújtott, aki mindezidáig harmincegynéhány különböző sportágat közvetített, aki egy zenekar énekese volt a középiskolában, majd később a karaoke klubokat sem volt rest szétszedni, s akitől zengett a ház kisebb korában, amikor a TV-t lehalkítva átvette a bemondó szerepét. Talán nem meggondolatlanság kijelenteni, hogy ezt az életművet csakis Léderer Ákos tudhatja magáénak. A Spíler TV sportriportere jó kedélyűen mesélt szakmájáról, melyre nem tud munkaként tekinteni, mivel annak minden szegletét imádja. A korán kelésen kívül.

Mikor kezdtél érdeklődést mutatni a sportok iránt, illetve minek, vagy kinek a hatására?

A sportszeretet abszolút családi vonás. Mindenki oda volt a sportokért, és űzték is őket. Engem is vittek sporteseményekre, főleg az apukám. Elsősorban focit, vízilabdát, jégkorongot, birkózást láthattam élőben. Utóbbi fogott meg leginkább. Gyakorlatilag 3 éves koromban eldöntöttem, hogy mi akarok lenni. A mai napig nagy példaképem, Knézy Jenő, aki akkoriban pályafutása csúcsán volt. Akkor még nem tudtam, hogy mit csinál, csak abban voltam biztos, hogy az akarok lenni, ami Ő. 5-6 éves koromtól, ha nem a Jenő közvetített, akkor lehalkítottam a TV-t, és én ordibáltam. A házban lakók nagyon örültek, hogy ott üvöltöztem mindenféle dolgokat.

Sportoltál is a későbbiekben?

14-15 éves koromig klubszinten asztaliteniszeztem, úsztam, vívtam, fociztam. Jobbára mindezt a BVSC-ben. Kicsit atletizáltam a Volánban. Nem voltak igazából nagy világmegváltó terveim. A BVSC több sportágban is élsportra nevel, s mivel nem voltam igazán tehetséges, így egy idő után mondták, hogy próbálkozzak mással. Aztán volt olyan is, hogy romlott a tanulmányi eredményem, ezért a tanárom szólt a szüleimnek, hogy a sportolást hanyagolni kéne, de ez nem jött be, mert utána ugyanúgy visszamentem sportolni. Nagyon sok mindent kipróbáltam, de a kedvencemet, a jégkorongot felnőtt koromban találtam meg. Azt immár 14 éve űzöm, egy amatőr bajnokságban játszva. Ebben sem vagyok túlzottan ügyes, de nagyon szeretem.

3 éves korodban jött ez az elhatározás, de mi következett azután? Milyen utat jártál be?

Akkoriban még nem igazán voltak olyan középiskolák, amelyek speciálisan ezzel foglakoztak. Az egész egy sulirádióval kezdődött az általános iskolában. Aztán bekerültem 13 évesen a Magyar Rádió riporterörsébe, ahol volt egy műsor a Petőfi adón, heti háromszor Kölyökrádió címmel. Egy felnőtt műsorvezető mellett gyerekriporterek kaptak helyet. Ebben én részt vehettem, később volt adás, amit szerkeszthettem is, s már akkor érződött, hogy hozzám leginkább a sport áll közel. Ezért a sport témájú adásokba mindig meg is hívtak. Rovatom is lett, méghozzá a 92-es barcelonai Olimpia alatt. Szépen lassan megtanultam vágni, akkor még nem számítógépen, hanem tekercses hangszalagot szó szerint vágtunk, ragasztottunk. 16 éves koromban egy olyan időszak következett be, amikor a gyerek rádióhoz már idős voltam, de a felnőttbe még nem fértem be. Azután középiskolában volt szintén sulirádió, és egy zenekarban énekeltem, azzal is próbálkoztam. Az önkifejezés tehát mindig megmaradt. A sorkatonai szolgálatom második felében fordult komolyabbra a helyzet, amikor a Komlósi Oktatási Stúdió szervezett egy másfél hónapos tábort a labdarúgó Euróba-Bajnokság idejére. Jelentkeztem, és szerencsére nagyon jól sikerült, kaptam ösztöndíjat, így megcsináltam az 1 éves képzést is.

Maga a sportújságírás téged érdekelt?

Mivel bennem már nagyon korán felmerült, hogy beszélni szeretnék, ezért erre már nem gyúrtam úgy rá. A KOS-ba ez is jó, hogy van lehetőséged választani a szakirányt. Tudok egyébként írni, szerintem nem is annyira rosszul. Azonban munka terén, hogy abból éljek, az nem igazán vonz. Ha azt mondanák nekem, hogy nem hallathatnám többet a hangom a TV-ben, vagy nem rádiózhatnék, csak írhatnék, akkor lehet elgondolkoznék azon, hogy csináljak e valami mást.

Amikor felvételről adsz meccset, olyankor tudod előre az eredményt, vagy próbálod azt kerülni?

Nem szeretem tudni, bár eléggé körülményes ezt megoldani, de mindig azon vagyunk. A vágók is elengedhetetlenek ehhez, mindig szólnak, hogy éppen mikor kell elfordulnom, vagy kikapcsolnom a TV-t. Vannak oldalak, ahol tudok úgy nézelődni, hogy ne fussak szembe vele. De jobban szeretem az élőben sugárzott meccseket, annyi biztos.

Egyedi stílusod van, a lelkes közvetítéseid sokak kedvence. Alapjáraton benned van ez az lobbanékonyság?

Az életben nem vagyok ez a típus szerintem. Ugyanakkor kisebb koromban is tudtam már, hogy nem a Vitray Tamást akarom majd követni, aki végig egy hangon beszélt. Ő volt az a típus, akinek a két jó mondatáért nézték a közvetítéseit. Régebben egy fehérvári társulattal rádión keresztül közvetítettünk EBEL (osztrák jégkorongliga)-meccseket a helyszínről. Nekem igazság szerint lehet jobban is feküdt ez a dolog, mert elég jól le tudom követni a játékot, és átadni, ami ott van. Ekkor tudtam igazán kiélni magam. Nem abban vagyok jó, hogy olyan ironikus és egyben humoros legyek, mint például Hajdú B. István. Meg nem is vagyok olyan művelt, mint a Vitray, valószínűleg nem is lesz olyan lényeglátó két mondatom mint neki, viszont eléggé jól átlátom az eseményeket, illetve vissza is tudom adni a hangulatot és drámaiságot, vagy adott esetben katarzist. S nekem ez tetszett a Jenőben annak idején. Ezért kezdtem így közvetíteni. Ettől még ön azonosnak gondolom magam, még ha az életben nem is vagyok ilyen impulzív.

Neved beütése után mind a Google, mind a Youtube, azt a bizonyos 2010-es esetet dobja ki, amikor Nagy Gergőnek, az Alba Volán hokisának szurkoltál egy bunyó alatt, aminek következtében három hónapos eltiltást kaptál. Sokak szerint nem érdemeltél akkor eltiltást, te hogyan emlékszel vissza? Megbántad esetleg? Hogyan telt az a 3 hónap?

Nyilván az a 3 hónap már a folyománya volt annak a történetnek. Rosszul éltem meg, mert nem kaptam fizetést ezen idő alatt. A munka része is jóval kevesebb volt. Alig-alig dolgoztam, csak kézilabdákat meg kosárlabdákat szerkesztettem a SportKlubon. Az egész egyébként onnan indult, hogy ki fognak rúgni, tehát végül is jól jöttem ki belőle, aminek örültem. Az RTL-nél ebből óriási balhé lett, az akkori főszerkesztőnek, Héder Barnának köszönhetem, hogy végül is nem lett elbocsátás. Az időtartamot igazából már mi találtuk ki a szerkesztőségben, amikor tudtuk, hogy Barna megy megmenteni a vezetőség elé, és biztos volt, hogy büntetésnek kell lennie. Február elején volt az a bizonyos meccs, a rájátszások pedig májusban indultak, szóval igyekeztünk úgy számolni, hogy azon már ott lehessek. Az állapotot bántam meg, hogy nem tartottam magam kontroll alatt. Ami miatt engem eltiltottak, az az volt, hogy a jégen látott agressziót támogattam és ez által gerjesztettem is a tv nézőkben.

Melyik volt számodra eddig a legemlékezetesebb közvetítésed?

Szinte ez már egy közmegállapodás, legalábbis a videó megosztók alapján. A 2007-es magyar-olasz foci meccsről van szó, ahol 3:1-re nyertünk. Előtte volt 13 általam közvetített meccs, ahol vereséget szenvedtünk, még Máltára is elmentem kikapni. Emellett kézilabdában az FTC – Viborg női KEK-nyolcaddöntőt emelném ki. Annál drámaiabbat nehéz elképzelni. Ugyanígy volt egy magyar – szlovén férfi kézilabda találkozó, ahol szintén az utolsó másodpercekben sikerült nyerni. Ott ráadásul az a gól a VB-re való kijutást jelentette.

Neked mi a legnagyobb nehézsége ennek a szakmának?

Ezen nem nagyon gondolkoztam még el, mert őszintén nekem így zsigerből jön az egész. Még azt se mondanám, hogy tankönyvből tanultam volna meg, vagy iskolában verték volna a fejembe. Legfeljebb a nyelvtudás hiánya miatt az a része, amikor fordítani kell kinti megszólalást. De olyan, amit áthidalhatatlan problémának gondolnék, olyan nincsen. Élvezem az egészet. A felkészülést, amikor kutakodok a statisztikákban, a cikkek között…na, a korán kelés. Arról megfeledkeztem.

A SportKlubban és a Spíler TV-ben az a közös, hogy mind a kettő műsorkínálatában helyet kap a jégkorong, ami számodra köztudottan a legkedvesebb. Elmennél –e egy olyan csatornához, ahol nincsen jégkorong, vagy már annyira a szívedhez nőtt, hogy anélkül el se tudnád képzelni az életed?

Az ember oda megy, ahová hívják. Szívem szerint én mentem volna a Volánnal tovább, mert nekünk az volt a nagy projektünk 8 éven keresztül, és az egyik pillanatról a másikra hullott ki a kezünkből önhibánkon kívül. Azt tudom, hogy a csapat, a szurkolók és hozzá merem tenni. a nézők is szerették volna, ha mi ezt tovább tudjuk vinni. A többes szám leginkább Hetthéssy Zolira és Török Lászlóra vonatkozik, de a produkció összes résztvevőjéről mondhatom, mindig jó szívvel gondolok rájuk. Csak hát valamilyen okból az M4-nek nem kellettünk, biztosan én nem kilincseltem úgy, ahogy kellett volna . Az NHL egy olyan kihívás volt, mivel előtte nem csináltam még, hogy arra nem lehetett nemet mondani. Hajdu B. Istvánon kívül nem tudok még egy sportriportert mondani, aki kvázi szabadúszó és ne lenne lekötve egy adott elektronikus médiumhoz. Magyarországon nem szokás, hogy a riportert ilyen esetekben viszik tovább a sportággal, bajnoksággal együtt más csatornára.

Mivel igyekszed kitölteni a szabadidődet?

Amatőr szinten jégkorongozom, vannak edzések, meccsek. Elsősorban ez tölti ki a szabadidőmet, de más sportágakat is igyekszek követni a többi csatornán. Továbbá moziba is szeretek járni, sok filmet megnézek. Egy ideig egy karaoke bárba jártam állandóan énekelni, aztán be is zárták azt, olyan jó voltam. De egyébként nincs semmilyen eszement hóbortom.

Említetted, hogy középiskolában egy zenekarban énekeltél, emellett ugyebár karaokézni is jártál. A zenei pálya nem jöhetett szóba?

Nincs sajnos akkora énektudásom, bár talán nem olyan rossz a hangom. Régebben amikor sokat próbáltunk, azért jobban ment az éneklés. Jó barátommal egy házban laktunk, és ott találtuk ki ezt az egészet. Nem egy profi együttesre kell gondolni, hanem egy középiskolás zenekarra, amit véresen komolyan nem is vettünk. De 2-3 éven keresztül így is hívtak minket művelődési házakba, szalagavatókra, házi bulikba. A pincébe tartottuk az első előadásunkat a lakótelepen élőknek. A dalok nagy része nem saját repertoár volt. Egyébként a kocsiban szoktam énekelni, semmi több.

Ennyi minden mellett jutott idő a tanulásra?

Az volt a baj velem, hogy csak azokkal a tantárgyakkal foglalkoztam, amik érdekeltek. Abszolút humán beállítottságú vagyok, ezért nekem elsősorban az irodalom és a történelem ment, bármilyen szavalóversenyen elindíthattak. Még a földrajznak is volt olyan része, amivel megbirkóztam, viszont a fizikával, matekkal, kémiával szenvedtem. Úgy éreztem, hogy ezek feleslegesek, középiskolában kémiából meg is húztak, aztán pótvizsgáznom kellett. Amiket viszont szerettem, azokból presztízskérdést csináltam érettségin. Irodalomból például az volt a cél, hogy mindenki rám figyeljen majd, amikor én fogok szóbelizni. Volt, aki végig parázott az írásbelin a tételek miatt, én meg emlékszem, hogy a 4 órából az első órát vagy 3 szendvics elfogyasztásával töltöttem. Mateknál azonban a felügyelő tanár könyörgött nekünk, hogy csináljunk már valamit, mert látta, hogy az egész csoport teljesen tanácstalan. Majdnem mind meg is buktunk az írásbelin. Más kérdés, hogy a tanárunk közben bejött, és rámutatott a 6-ból 3 feladatra, hogy ahhoz hozzá se kezdjünk, mert nem tanultuk…

Szavaidból kivéve ugye jól sejtem, hogy azok közé tartozol, akik azt csinálhatják, amire mindig is vágytak?

Abszolút. Nem is munkaként fogom fel, ez benne a legszebb. Nem igazán tudnám elképzelni magam másban. Ez egy olyan szakma, amely nem biztosítja, hogy innen fogsz nyugdíjba menni. Mindig meg kell élni azt a napot, amit éppen csinálsz, és oda kell tenned magad maximálisan, mert nem tudhatod, hogy holnap ugyanúgy kellesz e majd. Próbálom is kihasználni, hogy minél több lehetőséget kapjak. Emellett meg minden egyes alkalommal, nagy örömmel ülök le a mikrofon elé.

Cikksorozatunk első részében Léderer Ákos életébe nyerhettek mélyebb bepillantást olvasóink, hogy aztán a következő írásunkban a szakmája kapcsán feltett kérdésekre adott válaszait taglaljuk

2017 Kidsnews | All rights reserved