„Kicsi virágnak hívtak, és most árnyék vagyok, kicsi árnyék. Édesanyámat követem.”


Kék Homár (16éves) - 7 hónapja

Még sosem olvastam családregényt. Ilyen igazit legalábbis biztos, hogy nem. A múlt mozaikdarabkái egy hatalmas, tökéletes egésszé formálódnak, gyönyörű színekkel festve meg a huszadik század borzalmait.Különleges és értékes család kapja a főszerepet, a Jékelyek, akik közül magasan kiemelkedik Áprily-Jékely Lajos, a híres költő, tanár, műfordító.Belepillanthatunk abba, hogyan nőnek fel a generációk, kit hová sodor el az élet.

Megelevenedik Erdély, Kolozsvár és a Hója, ahol annyi boldog évet töltenek el hőseink. Káprázatos élénkséggel festi meg a szerző ezeket a helyeket, annyira valóságosnak tűnik az egész, mintha ezek a saját emlékeink lennének. Emlékek a versenyfutásokról, a szomszédok kertjeinek bebarangolásáról, az esti kártyázásokról, a nagy nyári fürdőzésekről a Szamosban. És az is kiderül, hogy bizony a huszadik században sem volt túl egyszerű a fiatal lányok dolga az udvarlókkal. Szerelmes levelek cserélnek gazdát, és titkos szerelmek születnek a Hója erdejének mélyén.

De nem csak a végtelenül boldog és szabad nyarak képei sejlenek fel. Áprily Lajos lányának Jékely Mártának, és édesanyjának Schéfer Idának annyi nehézséggel kell megbirkózniuk, amennyi tíz embernek is elég lenne. Boldognak induló házasságaikat szétzúzzák a világháborúk. Álmaik romba dőlnek, menekülésre, éhezésre, aggodalmaskodásra kényszerülnek. De talán még a háborúknál is veszélyesebb ragadozó a magány, amely hatalmas tőrét mindkét asszony szívébe belefúrja. Schéfer Idának szívbetegen kell otthon feküdnie, míg férje társaságba jár verseit felolvasni. Hasonló helyzetbe kényszerül Márta is, aki második férje, a szobrász Mészáros Dezső mellett lassan teljesen egyedül marad. Az elhagyatottság pedig kioltja benne a művészet tüzét…

 

Kaleidoszkóp-szerűen cserélődnek az idősíkok, velük együtt változnak a szavak által megmintázott érzelmek: álomszerűen boldog nyarak, kilátástalan szegénység, költözködés egy szebb helyre vagy éppen keserves hónapok egy iskolából lett kórház pincéjében, a második világháború poklában.

Az évek sebesen szállnak el, változik a világ, mégis, egy egyszerű altatódal anyáról lányára száll:

„Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kiskertet hoz, lesz benne egy szép fa, minden ágán aranyalma, kis fészek meg kis madárka, kék a lába, zöld a szárnya, s azt énekli csengő hangon, aludj, aludj már galambom. S a gyermek, ki hallja épen, a szemét behunyja szépen, elalszik az énekszóra, s álmodik majd szépet róla.”

Erre a néhány egyszerű sorra szunnyad el több generáció. Sok, egymástól távol fekvő faluban és városban hangzanak el esténként  ezek a szavak. De sehol nem bírnak akkora jelentéssel, mint az édes szülőföldön, a Hójában.  Hójában , ahol a gyerekcsapat egyszer összetalálkozik egy furcsa öregasszonnyal, aki csak rongyokat visel. Amikor közelebb merészkednek hozzá, csak annyit mond, Deszka Jánosnak hívnak. A gyerekek ijedtükben hazaszaladnak, és kérdezik a felnőtteket, ki lehet az a Deszka János. Ők azt válaszolják, Deszka János a halál.

Este van Szentgyörgypusztán, Pesten, Kolozsváron, Enyeden. Alszanak a kicsik és a nagyok. Üresek, kihaltak az utcák, csak Deszka János biceg egyedül a nyirkos, nyúlós sötétben. Mindig a legjobbak, a legtisztábbak, hagyják itt árnyékvilágunkat leghamarabb. Egyszer eljön az a pillanat, amikor az altatót sem meri senki elmesélni többé a gyerekének elalvás előtt, mert a sírba szállt már az ártatlan lelkekkel együtt. Gonoszak az emberek.

 

A olvasás élményét a Scolar kiadó támogatásának köszönhetjük.

2017 Kidsnews | All rights reserved