A szocializmus fogságában, Jánosi Marcell


kidsnews (124éves) - 10 hónapja

1964 -ben az Amerikai Egyesült Államokban megjelent az első általános célú, kereskedelmi forgalomban kapható számítógép, az IBM 360. Bár ezek a gépek akár egy mai okostelefonnal összehasonlítva is, még nagyon kezdetleges eszközök voltak, mégis sokan felismerték a technológiában rejlő lehetőségeket.

Igy volt ezzel a Jánosi Marcell, a zseniális mérnök is aki ebben az időszakban a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban dolgozott.

Jánosi Marcell 1931. december 5-én született Budapesten, és már kisgyerek korától kezdve élénk érdeklődést mutatott a fejlesztői munka iránt. Bár gimnáziumba járt, de több szakmát – többek között hegesztő, marós – is elsajátított, majd 1954-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán diplomázott.

A diploma átvételét követően először a Magyar Népköztársaság Kohó és Gépipari Minisztériumának híradástechnikai igazgatóságán helyezkedett el csoportvezető mérnökként, majd 1957-től az akkor már meghatározó szerepet betöltő, Budapesti Rádiótechnikai Gyár fő technológusa lett.

Itt számos, akkoriban igazi különlegességnek számító eszköz tervezésében és kivitelezésében vett részt, majd 1960-től már egy saját tervezőcsapat élén, főkonstruktőrként a mágnesszalagos technikával kezdett foglalkozni.

Első munkája a külföldön is népszerű „M8, Calypso” orsós magnetofon volt, melyből több százezer darabot gyártottak és alapjául szolgált az ezt követő modelleknek is.

Jánosi Marcell figyelme 1970-től fordult a számítógépes adattárolás problematikája felé, ekkoriban került piacra ugyanis az első floppy lemez, melyet még az IBM fejlesztett ki. Ez egy rugalmas műanyag tokba helyezett, 8 hüvelyk átmérőjű hajlékonylemezes tároló volt, ami egy mágnesezhető felületű vékony, hajlékony lemezből és egy azt védő négyszögletes, keményebb műanyag tokból állt.

„A BRG-ben 1970-ben mi is elkezdtük az SLK-4-es kompakt kazettás adatrögzítő család tervezését. Ekkor léptünk be ebbe a számunkra teljesen új technikába. Tervező gárdánk ezeken a munkákon szerezte meg elméleti és gyakorlati tudását.

1972-ben minden műszaki tudásunk megvolt, amit akkor egy forgó mágneslemezes tárolóról tudni lehetett.

Az az ötletem támadt, hogy a 8 inches floppy tároló lemezének egy kis tenyérnyi darabját zárjuk be egy szilárd műanyag kazettába, hasonlóan a magnószalagos kazettához, és egy kisméretű meghajtó szerkezetbe behelyezve annyit tudjon, mint egy 8 inches floppy. Az ötletet kidolgoztam, és 1974-ben beadtam a magyar szolgálati szabadalmat az alábbi alapelvekkel: szilárd műanyag dobozban legyen egy hajlékony kör alakú mágneslemez, közepén egy szilárd maggal, amely elvégzi a központosítást és a forgatónyomaték átadást.” –mondta később egy előadásában.

Az akkoriban világszerte áttörésnek számító megoldás megvalósítása azonban igen vontatottan haladt, elsősorban azért, mert a BRG vezérigazgatója ellenezte a projektet, amely álláspontja szerint nem nagyon illett bele a szocialista blokk számítógépes fejlesztéseinek irányvonalába.

A találmány jelentőségét jól mutatja, hogy 1981-ben kizárólag annak megismerése és a gazdasági együttműködés megteremtésé céljából utazott Magyarországra Jack Tramiel, a Commodore alapítója de gyakorlatilag elzavarták, mindennemű tárgyalás nélkül.

„A korabeli politika elgáncsolta, megtiltotta a találmány nyugati elterjedését” – mesélte keserűen egyik utolsó interjújában Jánosi.

Tekintettel a vezérigazgató által képviselt álláspontra, a BRG külföldön nem védette le a szabadalmat, és még az akkor már bejegyzett, magyar szabadalmi oltalom fenntartási díját sem fizette.

A megálmodott technológia, 3,5″-os változatát a Sony dolgozta ki az 1980-as évek elején és ebből lett az évtizedeken át széles körben használt adattároló a microfloppy.

Jánosi Marcell a kazettás floppyn kívül több adattároló eszközt tervezett. A magnetofon-technika hazai fejlesztésében végzett munkásságáért 1975-ben a Magyar Népköztársaság Állami Díjának II. fokozatával tüntették ki, 2010 decemberében pedig az Óbudai Egyetem tiszteletbeli professzori címet adományozott neki.

A korát megelőző mérnök, 79 éves korában, 2011 júliusában hunyt el.

Forrás:

cikk 1, 2, 3,

Kép: 1,

2017 Kidsnews | All rights reserved