Város ahol az internet otthonokat melegít, hogyan fűts bájtokkal..


kidsnews (124éves) - 1 hónapja

Ha azt halljuk Svédország, egész biztos, hogy a népszerű és ízletes barnaszószos, lekváros húsgolyó után az igen hideg, még nyáron is mindössze 16-18 fokos hőmérséklet jut eszünkbe. Nem is csoda, hogy az ottani ingatlanokat lényegesen hosszabb időszakban kell fűteni, mint mondjuk nálunk, ezért svéd épületek fűtése nagyon fontos nemzeti kérdés. Svédország teljes energiafelhasználásának nagyságrendileg 25%-a az épületek fűtésére megy el. A környezetvédelem vonatkozásában mára már igen elhivatott országban még az 1900-as évek derekán a szén, majd ezt követően pedig a tüzelőolaj volt meghatározó fűtőanyag, egészen addig amíg a svéd villamosipar kapacitása lehetővé tette a jóval környezetkímélőbb módon működő elektromos fűtésrendszerek elterjedését.

Azonban a fejlődés nem állt meg a fosszilis energiahordozók mellőzésénél ezért folyamatosan kutatják azokat az alternatívákat, amelyek még a villamosenergiánál is olcsóbban vagy környezetkímélőbb módon biztosítják a hőenergiát a svéd házakba.A „Stockholm Data Parks” elnevezésű projektben például, a svéd kormánnyal együttműködve olyan jelentős stockholmi számítógépes szerverközpontok vesznek részt, amelyek óriáscégek adatait például a Facebook által letárolt bájtokat is kezelik.

A kísérletben részt vevő szerverparkok várhatóan elegendő mennyiségű hőt képesek termelni ahhoz, hogy 2018-ig akár 2500 lakóház fűtésigényét is kiszolgálják, de a hosszú távú cél az, hogy 2035-ig kiváltsák Stockholm teljes fűtési igényének 10 % -át. Svédország nem az egyetlen ország, ahol igyekeznek kihasználni az adatkezelésből származó maradékhőt, hasonló projektek indultak már Finnországban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Franciaországban is. Svédország azon döntése azonban, mely szerint a rendszert az egész országra kiterjeszti, példa nélküli.10 MW energia szükséges ahhoz, hogy 20.000 modern lakóházat melegítsünk. A tipikus Facebook adatközpont például 120 MW-ot használ, ezért a maradékhő nem mehet veszendőbe mondják.

Forrás:

http://ichef.bbci.co.uk; stockholmdataparks.com;

2017 Kidsnews | All rights reserved