“Hiszek egy rózsaszín világban”


kidsnews (124éves) - 8 hónapja

Szent karácsony napjához közeledve a nagy vásárlási láz és az év végi fáradtság ellenére – a bevásárlóközpontokban tolongó csordaszerű tömeget leszámítva – úgy érzem, hogy az emberek kedvesebbek és elnézőbbek. Ezt betudhatjuk a karácsony szellemének, ami általában olyan személyeket is elér, akik egyébként nem hívők.

A kereszténység második legfontosabb ünnepén az ajándékozás, a karácsonyi menü és zene, az üdvözlőlapok küldése, a karácsonyfa állítás és díszítés, valamint minden ünnephez köthető karácsonyi kiegészítő: adventi koszorú, égők, színes üveggömbök,  szaloncukor és fagyöngyök varázslatossá teszik azt a pár otthon töltött napot és magát a készülődést. Karácsonyozni az is szokott, aki egyébként nem jár istentiszteletekre és nem hisz a teremtésben, sem Jézus Krisztusban.

Jézus születésének napján emberek tömege ünnepel. Akkor ők mit ünnepelnek? A válasz igazán egyszerű a szeretet ünnepét.

Személy szerint én úgy gondolom, hogy a hit bennünk él és nem kell feltétlenül egyházi, felekezeti körülmények között gyakorolni a vallásunk vagy azt, amiben hiszünk.

A nagymamámtól még gyerekkoromban kaptam egy imakönyvet, ami még a 19. században készült. Nagy becsben tartom annak ellenére, hogy nem járok templomba és nem vagyok hithű katolikus, de a magam módján gyakorlom a vallásom. Ha úgy van, felolvasok belőle pár imát, és ha szorul a hurok, akkor imádkozni is szoktam.

Ez szerintem egy igazán triviális dolog. Hiszen amikor bajban van valaki, akkor rögtön Istenhez fordul, vagy valaki máshoz, akiben hisz és legalább egy miatyánkot elmormol. Nem véletlenül alakult ki az a mondás sem, hogy zuhanó repülőn nincsen ateista utas.

Mindettől nem érzem magam kevesebbnek, vagy rosszabbnak, mint azok, akik rendszeresen járnak misére, vagy gyónni.

Szerintem a hit belülről kell, hogy fakadjon és nekem nem tetszik, ha megmondják, mit és hogyan csináljak, mikor járjak imádkozni, vagy azt, hogy éljek tanok szerint. Ugyanakkor becsülöm és tisztelem a vallásos ismerőseimet.

Audrey Hepburn például a rózsaszín világban hitt, ez az egyik kedvenc idézetem tőle:

„Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.”

Én is hiszek a rózsaszín világban és elképzelem, hogy milyen lenne a szépségkirálynők kihagyhatatlan mondata: a világbéke!

Ekkor persze felébredek, körbe nézek a világban, elgondolkozom a túlnépesedésen, a globalizáción, felmelegedésen, a kizsákmányoláson, a járványokon, az éhínségen, a háborúkon és azon, hogy mindez kinek éri meg. A számtalan összeesküvéselmélet ellenére igencsak elgondolkodtatóak ezek a kérdések.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved