Önámítás a túlélés kulcsa?


Kék Homár (16éves) - 12 hónapja

Előfordult már veled, hogy iskolakört kellett futnod időre? Biztosan vannak, akik rajonganak a futásért, de lássuk be, sokan elég rossz időeredménnyel érnek célba ezeken az órákon. Nos, amikor a tanár dühösen vagy lesajnálóan kimondja az osztályzatot két dolog játszódhat le az emberben. Az első esetben elfogadjuk, hogy ilyenek a képességeink, de majd megpróbáljuk kijavítani azt a csúnya jegyet. A másik, amikor elkezdünk mindenféle okot keresni, hogy miért nem sikerült ez jól: hideg van, rossz az út, silány a tesicipő stb.

Rosszul sikerült a föci témazáród? Biztosan a tanár tehet róla, hiszen olyan nehéz feladatokat rakott bele…

Bár legtöbbször fel sem tűnik, mindennapjaink során sokszor becsapjuk magunkat. Óvatosan jobbá hazudjuk a kellemetlen történéseket, és ha ügyesen csináljuk, simán valósabbnak érezhetjük kitalált igazságunkat a ténylegesnél.

Ezt alapvetően azért csináljuk, hogy kicsit lekerekíthessük az élet szögletes durvaságát, saját szájízünk szerint formálhassuk cselekedeteink következményeit. Ha belegondolsz, ez elég remekül hangzik. De vajon tényleg segít az önáltatás a túlélésben?

Egy bizonyos fokig igen, sőt, kifejezetten hasznos, ha becsapjuk magunkat, hiszen jobb színben láthatjuk a világot! Énekelni mindenki szeret, de sajnos nem rendelkezünk mindannyian tökéletes selyemhanggal. Néha viszont jó csak úgy dalra fakadni. Ilyenkor a legtöbben ösztönösen elhitetik magukkal, hogy produkciójuk egészen jó. És ez így rendjén is van, hiszen ki szeretne azon szomorkodni, hogy nem tudja Beyonce-hez hasonlóan énekelni a Halo-t a zuhany alatt.

 

De egészen más szituációban is hasznos lehet, ha kicsit saját kedvünk szerint formáljuk a valóságot. Például képzeld el, hogy elhívtál egy lányt/fiút randizni egy kávézóba. De hiába vársz rá, nem jön el. Ilyenkor mindenki magába zuhan egy kicsit, de miért ne gondolhatnád azt, hogy azért nem jött, mert nem talált oda, vagy mert késett a busz stb, nem pedig azért, mert nem érdekled.

Vagy gondolj bele abba, hogy egy zenekarban játszol billentyűsként, de közben tudsz dobolni, gitározni, konyítasz az énekléshez, a zene-és szövegíráshoz. Ezért feltett szándékod kicsit életet lehelni a zenekarba, minden szálat kézben tartasz, ám hirtelen kirúgnak, mondván, hogy nem hagytad a többi tagot érvényesülni. Sokkal elfogadhatóbban hangzik, ha az egészre úgy emlékszel, azért dobtak ki, mert felráztad őket, olyan energiákat mozgósítottál, ami a zenésztársaidnak túl pörgős volt…

Csakhogy az önámítást úgy kell elképzelni, mint egy vékony pallót egy háborgó folyó felett. Amíg rajta maradunk, és nem esünk túlzásokba, addig semmi bajunk nem származik belőle. Viszont ha megcsúszunk, könnyen lezuhanhatunk az egészségtelen önáltatás folyamába. Két sötét örvény ragadhat el minket. Az első az önzés. Ha mindig elhitetjük magunkkal, hogy mindenkinél jobbak és okosabbak vagyunk, könnyen barátok nélkül maradhatunk, vagy éppen feláldozhatjuk személyiségünket az önzés oltárán.

A második örvény még mélyebbre szippanthat. Ha sikerül elhitetnünk magunkkal, hogy mindenki jobb nálunk, és senki sem szeret minket, könnyen a depresszió kellős közepén találhatjuk magunkat. Na de honnan tudhatod, hogy leléptél arról a bizonyos pallóról, és belekerültél valamelyik örvénybe?

Kérd meg a barátaidat és az ismerőseidet, hogy írják le egy lapra az őszinte véleményüket rólad! Ezek segíthetnek neked megtalálni és megoldani az egyes problémákat!

Az önámítás tehát lehet a túlélés kulcsa. Egészen addig, amíg valóban segít feldolgozni a kellemetlen élményeket. De az arany középútról való letérés, a túlzó önbecsapás szomorú következményekkel járhat…

2017 Kidsnews | All rights reserved