Facebook-törvény elfogyott a türelem


kidsnews (124éves) - 7 hónapja

Németországban a tavaly nyáron elfogadott törvény – aminek eredeti megnevezése zseniális látványt nyújtó Netzwerkdurchsetzungsgesetz – szerint ettől az évtől kezdve 24 órája van a közösségi média szolgáltatónak arra, hogy eltüntesse az oldalairól a megjelent gyűlöletbeszédet vagy más illegális (törvénytelen) tartalmakat.

A német jogalkotó a 2 milliónál több felhasználóval rendelkező oldalaknál helyezett kilátásba, akár 50 millió eurós elrettentő erejű büntetést, ha esetleg nem vennék elég komolyan a törvényt. Szóval egyaránt vonatkozik a Facebookra, a Twitterre, a Google-re, a YouTube-ra, a Snapchatre és az Instagramra stb. A törvény nemcsak levételre kötelezi őket, de még jelentési kötelezettséget is kaptak, pontos adatszolgáltatást kell küldeniük bejegyzések számáról és a levétel indokáról.

Míg a német kormányhoz hasonlóan a Google és más vállalatok is a saját „ügyfélszolgálati” felületeken erre külön adatlapokat hoztak létre, addig a legnagyobb szereplő FB eddig vesztesként látszik kijönni ebből a csatából.

Mark Zuckerberg és a Facebook is többször is biztosította már a német vezetést, hogy mindent megtesznek, most már a törvény keretein belül kell bizonyítaniuk. A FB szerint a tavalyi évben csak Németországban 15 ezer bejegyzést töröltek. Világszinten körülbelül 66 ezer bejegyzés kerül törlésre két hét alatt, ami ugyan biztató tendencia, mégis mindenki számára világos, hogy a facebook nem tud megbirkózni a közösségi oldalon a felhasználok által írt rengeteg bejegyzés ellenőrzésével. Az viszont vitathatatlan, hogy a törvénytől függetlenül is próbálkoznak, a körülbelül 7500 manuális moderátort is foglalkoztató közösségi média óriási, külön felületet hozott létre a német állampolgárok számára, ahol feltölthetik a szerintük sértő, vagy törvénytelen tartalmakat.

Ami mára már bizonyos, hogy a közösségi média óriásai a világban egyre több helyről kapják a támadást, Franciaországban már szorgalmazzák a némethez hasonló törvény előkészítését, Nagy-Britanniában is már egy ideje terítéken van, de olyan távoli és békés helyek vezetői sem hagyják szó nélkül, mint Ausztrália.

Ahogy egyre tisztábban látszanak a közösségi média árnyoldalai és hatásai, úgy próbálják a világ politikai és gazdasági szereplői azokat egyre inkább egy tisztázott, átlátható rendszerbe szórítani. Ami jó hír, hogy egyelőre úgy látszik, a vállalatok vezetői felmérték milyen hatalmas felelősséggel is bírnak és partnerek ebben. Google már felfedte, hogy képfelismerő technológiát tesztel a youtube videók feltöltésénél, és tízezer moderátort vesz fel a tartalmak ellenőrzésére.

 

Forrás:

Cikk: www.hwsw.hu, index.hu,globalvoices.atlatszo.hu

 

2017 Kidsnews | All rights reserved