MOZAIKCSALÁD


Zuzmó (16éves) - 1 hónapja

Régebben a „család” szónak teljesen más értelme volt, mint mostanában. Volt az anyuka, apuka és a közös gyerekeik. Ha ez nem így lett volna valahol, akkor arra az emberek rossz szemmel, vagy legalább furcsán néztek volna. Pedig abban a világban ahol most élünk, talán már a családok felénél nem ez a megszokott norma áll fent.

Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki hallotta már azt a szót, hogy mozaikcsalád. Ennek valójában egy elég bonyolult leírása van, de talán a legegyszerűbben úgy tudom elmagyarázni, ha elmesélem, hogy működik ez nálunk, ugyanis én is ilyen családban élek.

Miután 5 éves koromban elváltak a szüleim, az anyukám összeházasodott az új barátjával, akinek akkor már volt 2 gyermeke az előző házasságából. Ideköltöztek hozzánk mind a hárman és aztán ebből a házasságból született még egy gyerek, aki így mind a hármunknak a féltestvére lett. Így nekem van két mostohatesóm és egy féltesóm, de igazából rosszul esik ezt így leírni, mert teljesen úgy érzem, hogy mindannyian igazi, teljes, vérszerinti testvéreim, mert időközben nagyon megszerettük egymást és összeszoktunk.

 

Ez egy szerencsés helyzet, mert sajnos számos mozaikcsaládban ez nem működik ilyen jól. Meg kell, hogy mondjam az elején nálunk is voltak nehézségek. Én például egyke voltam és hozzá voltam szokva, hogy a világ csakis körülöttem forog, aztán hirtelen a semmiből jött 3 gyerek a házba, ami addig egyedül az én birodalmam volt. Még a játékaimból is adnom kellett nekik, amire akkor nagyon irigy és dühös voltam. Nagyon örülök, hogy azóta már jóban vagyunk és akármit kölcsön adnánk egymásnak (még ha titokban lopódzunk is be egymás szobájába), amire épp szükségünk van.

Nagyon sok gyereknek igazi mélypont az, amikor a szülei elválnak, bármennyire is próbálják megkönnyíteni nekik a helyzetet. De meg kell érteni és bele kell törődni, mert valójában mérföldekkel jobb a gyerek számára is az, ha a szülei inkább elválnak, minthogy a folyamatos veszekedést és kiabálást kelljen hallgatnia. Aztán igazán nehéz az is, amikor anyának jön az új barátja, aki a pótapuka lesz. A gyerekeknek meg kell szokni, hogy apa helyett valaki más lesz az úr a házban. Ez persze nem csak nekik macerás, a nevelőszülővé vált embereknek szintén sok nehézséggel kell megküzdeniük, mert még hosszú idő után sem tudják néha, hogyan viszonyuljanak a nevelt gyermekeikhez. Pontosan ugyanúgy, mint a saját gyermekeikkel? Mi a helyzet akkor, ha a párja ezt rossz szemmel nézni? Legyünk minél kedvesebbek, de hogy ne menjünk túlzásba? Mi lesz, ha a gyerek nem fogja kedvelni? Ezek a kérdések biztosan felmerülnek mindenhol és pontos választ véleményem szerint nem is lehetne adni rájuk.

 

Ha összeköltözöl valakivel, akkor gondolom azt nem azért teszed, mert miért ne. Azért teszed, mert nagyon szereted és ezzel a kimondott szeretettel az ő családját, gyermekeit is el kell fogadnod és törődni velük, ápolni a lelküket úgy, mintha a sajátjaid lennének, ennek mind ösztönösen kell jönnie és kialakulnia, ha tényleg szereted a házastársadat. Nem kell túlgondolni és rástresszelni, mi lesz akkor, ha nem leszel elég jó. Ha szívből jövő szeretetet adsz, akkor valójában mindent megadsz anélkül, hogy kényszeresen törnéd magad, hogy megfelelj.

Nemcsak az okosok vallják ezt, tényleg időre van szükség mire igazán egy egységes, összetartó családdá válik egy olyan közösség, aminek a tagjai nem egy helyről jöttek. Közös programokra és rengeteg beszélgetésre van szükség, hogy megértsük mi a jó a másiknak és hogyha konfliktus alakul ki, akkor üljünk le nyugodtan és a másik véleményére is odafigyelve és megértve oldjuk meg.

Amikor kicsi voltam és ennek az egésznek az elején voltunk, nálunk is jóval többször fordult elő veszekedés, mint mostanában. Haragudtam mindenkire, csalódottnak és átvertnek éreztem magam és ezt a dühöt természetesen a családba újonnan belépő emberekre hárítottam. Ezzel annyit értem el, hogy az anyukám és az ő új férje sorozatosan miattam kaptak össze. Idővel, ahogy egyre nagyobb lettem rájöttem, hogy ez így senkinek sem jó. Ne miattam dőljön össze a családom újra, mert nem lesz újra olyan, mint régen. Beletörődtem és lassan elfogadtam a helyzetet, mert csak így lehet kialakítani egy békés környezetet. Bizton mondhatom, ez máshol sem kezdődik felhőtlenül, nem lehet egy boldog családot félév alatt kialakítani. Meg kell érteni, idő kell mindenkinek, hogy feldolgozza a változást.

Ez az egész olyan, mint egy megszámlálhatatlan darabkából álló kirakó, aminek az apró részeit sokszor nagyon végeláthatatlan a helyére tenni és tengernyi türelemre van hozzá szükség. De ha egyszer végre összeállnak a darabkák, akkor a végkifejlet gyönyörű lesz. És ha vigyázunk rá, örökké láthatjuk azt, hogy ezt a szépséget mi alkottuk, együtt.

 

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedveld és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák gyermekalkotói közösségünk írásait.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved