Párbeszéd és elfogadás


kidsnews (124éves) - 6 hónapja

Koreai kapcsolatokról nem most hallunk először, hiszen Észak-Korea diktátora a tavalyi évet atom kísérletivel, valamint hangos és agresszív fenyegetésivel tette nyomasztóvá. Ehhez képest Dél-Korea irányába 2018-at meglepően békülékeny hangnemben kezdte. Az első pozitív gesztusként bejelentette, hogy országa sportolói indulhatnak a Dél-Korea által február 9-25. között megrendezésre kerülő téli olimpián, és az is kiderült, hogy Észak-Korea hajlandó tárgyalni déli szomszédjával.

Kim Dzsong Un újévkor szokatlanul békülékeny hangú üzenete és a tárgylások megkezdése nagy megnyugvás a világ politikai vezetői számára. Bár újévi beszédében az Amerikai Egyesül Államokkal szemben továbbra is fenyegető hangnemben lépett fel, Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy amíg Észak- és Dél-Korea párbeszédet folytat, az USA nem fog indítani katonai akciót a kommunista országgal szemben.

 

A két ország közötti sajátos viszony a modernkori történelem egyik legérdekesebb kapcsolata több okból is. Az egyik, hogy  Észak- és Dél-Korea jogilag napjainkban is háborúban áll egymással, mert az 1953-ban végződő konfliktus fegyverszüneti megállapodással és nem békemegállapodással zárult.   Másrészt az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un a legtöbbször csak duci vezetőnek, kis gatyásnak vagy egyéb nem túl hízelgő jelzővel illetett diktátor – a világot elképesztve – kegyetlen diktatúrát tart fent országában.

A koreai konfliktus 2010 közepén vált nemzetközi válsággá, amelyben jelentős, és mai napig meghatározó része van Kínának, a gazdaságilag kapitalista, de politikailag szocialista állam Észak-Koreát támogató magatartásának, valamint az USA  Dél-Koreát támogató politikájának is. Mindezeket csak tetézték a duci kisgatyás ambíciói, hogy Észak-Koreát mielőbb atomhatalommá kívánja tenni. 

Mindenesetre a világ és Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, sajtótájékozató keretében kiemelte a nemzetközösség bátorító jelnek tekinti a koreai párbeszéd megkezdését.

„ A remények szerint növelni fogják a felek közötti bizalmat és csökkenteni a koreai-félszigeten mutatkozó feszültséget.” mondta nyilatkozatában.

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedveld és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák gyermekalkotói közösségünk írásait.

2017 Kidsnews | All rights reserved