Senua’s Sacrifice egy jó játék.


Solymosi Máté (16éves) - 7 hónapja

A Hellblade: Senua’s Sacrifice egy jó játék. Egy komoly játék. Mégis ennél sokkal többet ért el, és sokkal fontosabb is, mint elsőre tűnik.

A történet egy húszas-harmincas éveit élő nőről, Senuáról szól, aki szeretője halála után elmegy a skandináv mitológia (lényegében) poklába, hogy megpróbálja őt visszaszerezni, bármi áron.

A játékba itt csöppenünk bele: Senua éppen evez befelé, az egyre nyomasztóbb és kellemetlenebb területre, míg a hangok a fejében folyamatosan utasítják a visszafordulásra – ugyanis a játék főszereplője pszichózisos. Az első perctől fogva duruzsolnak a fejhallgatón keresztül a játékos fülébe a különböző hangok, ezzel pedig meg kell tanulnia a résztvevőnek együtt élni, hisz nélkülük még a jelenleginél is kisebb esélye lenne Senuának. Ezt, hadd fejtsem ki részletesebben.

A játékban nincsen UI (User Interface), ezalatt gondolok a különböző életméterekre és céljelzőkre, az olyan elemei a képernyőn megjelenő információknak, amit a játék karakterei nem látnak; ami csak a játékosnak szól. Nyilván különböző ezközökkel ezt helyettesítik a játékban, legyen ez a játék legdiverzebb mechanikájához, a fókuszhoz használt körök és hasonló motívumok (melyek az interakció és a küzdelmek közben aktiválható különleges képesség jelzői), vagy a veszélyt észlelő és a játékos tudtára adó hangok Senua fejében. És akkor itt vissza is kanyarodtunk…

Amikor az ember küzdelmekbe kerül, a kamera látószöge és elhelyezkedése limitálja azt, mit láthat a játékos egy adott pillanatban a képernyőn. Amikor kettőnél több ellenféllel küzd, akkor nem lehet mindenki fókuszban, és a hangok jelzik Senuának, mikor készülnek ellenfelei hátba támadni őt. Remek, okos, egyedi megoldás, és sok más ilyen van még szerte-szét ebben a játékban.

Ez a cikk nem egy kritika – bár erről a játékról szívesen beszélnék napokon keresztül, annak ellenére, hogy még végig sem játszottam – hanem valami sokkal fontosabb dologról szól. A Hellbladenek ugyanis nincsen kiadója. A játék fejlesztői finanszírozták az egész játékot, így teljes kreatív uralmuk volt felette, talán ez az oka, hogy az év egyik legjobb játékát tették le az asztalra. Ez a fajta szabadság egy reneszánszhoz vezethet a videójátékok világában, és rengeteg új lehetőséget hozhat be.

Ez a játék úgy gyönyörű, hogy nem került többe országok GDP-jénél. Ebben a játékban nincsenek csicsás menük vagy felesleges többjátékos módok; mindenből pont annyi került bele, amennyi kellett. Pontosan annyit reklámozták, amennyit kellett, az egyetlen gamebreaking glitchet kipatchelték, mindenre megfelelő mennyiségű pénzt, időt és energiát szántak.

A második játék, amit meg szeretnék osztani veletek, az a Lawbreakers. Egy Overwatchra, vagy, hogy pontosabb legyek, a Team Fortess 2-re emlékeztető, vagy annak alapjaiból építkező hero-shooter, mely a megszokott AAA áraknak a feléért, a Hellblade-hez hasonlóan 9.000.- Forint körüli áron jelent meg. Egyjátékos mód nincs benne, ugyanis nem volt rá szükség. Itt is hasonló helyzet áll fenn; abba került pénz, amibe szükséges volt, hogy olyan legyen a játék, amilyet készíteni akartak. A játék nem érződik hiányosnak vagy félkésznek (ez részben köszönhető a Gears of war játékokkal egy egész generáció játékstílusát meghatározó, sok szempontból veterán és ezt a projektet is vezető Cliffy B-nek), nincsenek beleerőszakolt játékmódok vagy grafikai haddelhaddok. Működik, szórakoztató, és ennél sokkal többre nincs is szükség.

A modern gaming-szféra lootbox-, season pass- és mindenfeletti profitorientált világában – mely külön cikket érdemel – fényesen csillognak ezek a példák (bár azt meg kell említsem, hogy a lootbox-marhaságban részt vesz a Lawbreakers; egyetlen jutalmazási formája a játéknak, az overwatch-hoz hasonlóan, például az eldobható, kamu-ajándékok ugyanúgy megjelennek, nem sprayek, hanem kick decalek formájában, mocskos, elítélendő dolog, és semmiképp sem elfelejtendő, amikor a játék összképéről beszélünk), és fontosnak tartom kiemelni őket és rájönni, mitől működnek; hátha előbb-utóbb a fejlesztők rájönnek, hogy van másik út. Másik járható, legitim, és végsősoron abszolúte preferálandó út.

2017 Kidsnews | All rights reserved