OLTÁRI VÍG EMBER- INTERJÚ EMBER MÁRKKAL


Miss Úszósapka (14éves) - 9 hónapja

Ember Márk, a Füvészkert hűséges pásztora, A padlás fantasztikus Rádiósa, Maugli dzsungelének félelmetes tigrise, a Szentivánéji álom Lysandere, és egyben az Oltári csajok szívtipró Herczeg Kornélja is – de vajon mi érdekli őt igazából? Milyen élményeket szerzett színészi évei alatt? Milyen célokat szeretne elérni a Vígszínház művésze? – Minden kérdésünkre választ kaptunk az RTLII-n látható Oltári csajok című telenovella egyik főszereplőjétől!

kidsnews: Ha megkérdezték kisebb korodban; „Mi leszel, ha nagy leszel?”, mit válaszoltál? Mikor jött neked ez a színészkedés-dolog?

Márk: Nekünk, magyarországi szerbeknek van egy színházunk, ahol a szüleim játszanak. Anyukám egyébként gyógypedagógus, apukám pedig sebész, úgyhogy ők a színházat szerelemből, hobbiból csinálják, annak érdekében, hogy a magyarországi szerbek kultúrához jussanak. Én ebbe születtem bele, így nálam már hamar kirajzolódott, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Mindig azt láttam a szüleimen, hogy akkor érzik magukat a legjobban, amikor nem a polgári hivatásukkal, hanem színházzal foglalkozhatnak. Voltak még ötleteim a színház mellett, de olyan nem volt, hogy nem színház. Maximum a színház, és mellé még valami.

Szerinted miben nyilvánul meg, ha valaki nem csak végzi, hanem szereti is a munkáját?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, szerintem nagyon nehéz észrevenni azt, ha valaki tényleg hitből végzi a munkáját, mert ezeknek az embereknek általában nincs idejük hangoztatni ezt. Nekik nem az a fontos, hogy mindenkinek elmondhassák, hogy mennyire szeretik a munkájukat, hanem az, hogy ténylegesen hittel végezhessék. Én például mindig színészként szerettem volna dolgozni, és ha belegondolok, hogy életemben mennyi mindennel foglalkoztam már, és mennyi mindent hagytam abba, kivéve a színházat, akkor ez lehet egy megnyilvánulása annak, hogy nagy szeretettel teszem, amit csinálok. Az viszont hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nincsenek olyan napjaim, amikor az van a fejemben, hogy ez egy fárasztó dolog, vagy, hogy néha nincs kedvem hozzá. És persze olyan is van, amikor az egyik szerephez nagyobb kedvem van, mint egy másikhoz. Amikor reggel úgy ébredek, hogy kicsattanok az energiától – akkor nagyon szívesen játszom egy Sir Kánt, és kevésbé mondjuk Lysandert. Őt is hatalmas erővel kell színpadra vinni, de az ő ereje más típusú, mint Sir Káné.

Egy színész feladata az, hogy szerelmes legyen a szerepébe, hogy teljes odaadással csinálja azt, amit éppen próbál, vagy játszik. Azt kell megtalálnia a szerepében, hogy mit miért tesz a figura. Mindig empatikusan kell kezelnie, meg kell értenie, hogy mit miért mond, de ugyanúgy azt is, hogy éppen miért jön a lelkéből keserűség. Idősebb pásztor persze nem lehetek örökké.  Majd ha több olyan szerep lesz, amiket már nem játszok, akkor fogok tudni kívülről rálátni, és azt érezni, hogy ezt mennyire szerettem, ezt meg kevésbé.

Mi a munkádon belüli legfőbb célod? Hol a csúcs, amit el szeretnél érni?

Amit én szeretnék, az igazából nem csak a saját utam. Közös út, közös cél, amivel itt a Vígben szerintem jól haladunk, hogy ha azt el tudjuk érni, hogy az emberek szeressenek színházba járni, hogy megint jöjjön egy olyan generáció, akik örömüket lelik abban, amit mi adunk nekik. Ez például egy nagyon nagy cél. Mi, egy próbafolyamat során kapunk mindig egy rendezőt, aki felvázol egy gondolatot az adott darab kapcsán, és elmondja nekünk, , ő miről szeretne ebben beszélni az előadásban. Aztán azt közösen fejezzük be, beszéljük meg, hogy ez bennünk, színészekben mit indított el. Megvitatjuk, az egyik fél meggyőzi a másikat, persze olyan is előfordul, hogy rögtön összhang van. De ami nagyon fontos, hogy a színháznak mindig és minden esetben – bármilyen előadásról van szó – kell vállalnia egyfajta társadalmi felelősséget. Ez a felelősség az, hogy beszélnie kell az előadásnak arról a világról, amiben valójában élünk. Például A Pál utcai fiúk az összetartozásról, Grund-élményről mesél, míg A dzsungel könyve a kirekesztésről.

Mi volt eddig a legnehezebb döntés, amit a szakmád érdekében meg kellett hoznod?

Ez egy döntéshalmaz, egy folyamat, amiben mindig visszaköszön az, hogy a családommal nagyon keveset tudok találkozni. Mondhatni, hogy félévente egyszer. Nagy a küzdelem azért, hogy legyen időm, amit velük tölthetek. Aztán, amitől az egyetemi éveim alatt nagyon féltem, hogy el fogom veszíteni a baráti társaságomat – leginkább a gimnáziumit és a szerb barátaimat. Nem akartam elveszteni azokat az embereket, akiket igazán szeretek, és tényleg élvezem a társaságukat. Nekem ezek az igazi nagy küzdelmek, és folyamatosan tenni kell értük.

Ha már így a családnál és a gyerekkornál járunk, milyennek látod a tizenéves önmagadat? Egyetértesz vele? Vagy inkább hülyének látod?

Én szerintem tök oké voltam. Nagyon sok hülyeségem volt, nagyon sokszor voltam… elviselhetetlen. De mindezek mellett soha nem barátkoznék egy olyan emberrel, amilyen voltam… vagyok… na, jó, most már talán… – hangjából nagyon jól tükröződik, hogy ezt akár komolyan gondolta, akár nem, azért egyensúlyban van azzal az Ember Márkkal, aki valójában. Aztán persze egy elfojtott vigyor mindent elárult… – de mindenesetre, ha tudnék beszélni a kamaszkori önmagammal, mégis azt üzenném neki, hogy „Bátrabban, ez az!”

Milyenek voltak az iskolás éveid? Milyennek élted meg az akkori rendszerben tanulást?

Erről mostanában rengeteget beszélgetünk a barátaimmal, meg sokat gondolkodom rajta, és mindig oda kell, hogy jussak, hogy nekem nagyon nagy szerencsém volt, főleg gimnáziumban. Az általános iskolám egy szerb tannyelvű iskola volt, – mindent szerbül tanultunk,– oda járt anyám, apám, nagyanyám, nagyapám… Mindent és mindenkit ismertem, de ez egy idő után egy kicsit feszélyezett. Hetedik-nyolcadik tájékán előjött a tanárok részéről ez a „nekem miért van matekból négyesem, amikor apámnak mindig ötöse volt?” korszak. Aztán elhatároztam, hogy felvételizek egy másik gimnáziumba. Szerencsére a szüleim támogattak, azt mondták, hogy ha én ezt az utat akarom járni, akkor járjam. Szóval jelentkeztem a Vörösmarty Mihály Gimnáziumba, ami szerintem a legjobb hely, ahova egy 15 éves ember bekerülhet – itt főleg a dráma tagozatról beszélek. Ez egy olyan hely, ahol gondolkodásra nevelnek. Szerintem ez a legfontosabb egy ilyen rendszerben. Hogy ezt a generációt, a Ti generációtokat elkapja az az érzet, hogy gondolkodni jó, tapasztalni jó, látni a világot az jó!

Miben különbözik a színházi játékod a kamerák előtti szereplésedtől? Melyiket szereted jobban: a színházi közönséget, vagy a stábot, és a kamerákat?

Én ugye világéletemben színházi színésznek készültem, a filmezés egyáltalán nem érdekelt. Aztán ahogy elkezdtünk forgatni, nagyon-nagyon megszerettem ezt a műfajt is, nem tudnék különbséget tenni abból a szempontból, hogy melyiket szeretem, vagy élvezem jobban. Amikor nyáron nagyon sokat forgattunk, akkor néha visszavágytam a színházba, amikor meg nem forgatási időszak volt, akkor vágytam vissza forgatni. De hát, ez ilyen.

A különbségre azt tudom mondani, hogy akkora, amekkorát az emberek mondani szoktak… Ezeket már mindenki ismeri… Más technikákat kell használni, más az idegrendszeri munka. De én inkább azt keresem, hogy miben hasonlít ez a kettő. Ezt még fogalmazom magamnak is.

Utolsó, kissé eltérő kérdésként pedig mi a véleményed az internetről, az okostelefonról, de főleg arról a több generációról, akik ezeken élnek?

Szerintem az okostelefon és az internet nagyon hasznos dolog, és akik ezeket feltalálták, egészen biztos vagyok benne, hogy nem rossz szándékból tették, vagy hogy ártsanak vele, hanem kizárólag azért, hogy megkönnyítsenek vele egy csomó dolgot. Sokan arról beszélnek, hogy az okostelefon károsan hat a gondolkodásra, meg az internet rossz – szerintem ez egy nagyon helytelen gondolkodás. Mert nem azon kezdesz el gondolkodni, hogy Te miért lógsz rajta folyamatosan, hanem azt mondod, hogy azért, mert az internet függővé tesz. Nem magadban kezded keresni az okokat, hanem a puszta felelősséget áttolod a telefonra. Azt mondod, hogy milyen rossz ez a mobil, mert mindig itt van a kezedben. De hát a mobil nem csíp bele a te combodba, hogy vegyed elő! Hát te veszed elő, nem? Az egy dolog, hogy küld egy értesítést, de az a te döntésed, hogy előveszed-e, hogy fontos-e, hogy letöltötted-e az alkalmazást! És itt jön a bonyolult oldala: nagyon nehéz elkerülni azt, hogy ne úgy használd, ahogy nem kéne. De a felelősség akkor is a tied. Amikor valami dolgot elkezdünk kritizálni, akkor nekem inkább az jut először az eszembe, hogy magamban megkeressem ezeket a válaszokat. Például én nagyon jól tudom, hogy azért nézek éjszakánként sorozatokat, mert vannak napok, amikor nem akarok egyedül maradni a gondolataimmal. De ilyenkor sem azt mondom, hogy a sorozat a hibás, hogy ennyire addiktív, hanem inkább azt, hogy „Figyu már, Ember Márk! Miért nem nézel szembe azzal, ami ott van benned? Helyette miért könnyíted el?”. Az pedig, hogy a fiatalok nagyon korán jutnak hozzá ilyen készülékekhez, pedig kizárólag azon szülőknek a felelőssége, akik úgy oldják meg azt, ha sír a gyerek, hogy „Tessék, itt a telefon, játsszál vele!”. Itt nem arról kell beszélni, hogy a telefon, meg az internet, hanem a szülők, akik valamiért eljutnak idáig.

 

Emberünk végig hihetetlen lelkesedéssel beszélt, a gesztusai egészítették ki megfontolt humorát, amit így, írásban nagyon nehéz visszaadni. Színész létére ösztönösen többet és kifejezőbben mozgott, még ültében is. Mi – talán pont emiatt – minden mondatát, apróbb viccét azonnal megértettük és átvettük a mozdulatain keresztül, megértettük gondolatainak valódi mivoltát az arckifejezéséből, mozdulataiból és hanglejtéséből, amiből azonnal megértettük, hogy milyen az, amikor valaki annyira szerelmes abba, amit csinál, hogy átveszi azt, és teljesen elmerül benne. Az az Ember Márk, akit a nézők egy félszeg Herczeg Kornélként ismertek meg, messze nem az az Ember Márk, aki itt ült velünk szemben és beszélt az életről.

Az Oltári csajokról is faggattuk még a következő cikkben erről is olvashattok!

 

Az interjú elkészítésében Aurora volt a segítségemre.

 

Michl Juli és Ember Márk hamarosan őszintén mesélnek nekünk mit gondolnak az intimitásról, a szerelemről, a baráti és családi kapcsolatokról, Ne maradj le! Kövess minket youtube csatornánkon is! 

 

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

 

 

 

 

2017 Kidsnews | All rights reserved