Stájerország


Tigirl (13éves) - 7 hónapja

Aki járt már Ausztriában lehet, hogy tudja, milyen helyről van szó. Azonban aki nem járt még se Ausztriában, se annak stájerországi részén javaslom, hogy kezdje el rágni a szülei fülét, hogy egyszer jöjjenek el ide. Szerintem nem fogjátok megbánni.

Stájerország Ausztria egyik délebbi tartománya, ami egészen a szlovén határig húzódik. Erdőkben gazdag terület, és elég sok szántóföldje is van. Szeretik ezt a területet a vadászok és a turisták egyaránt, utóbbit igazolni is tudom.

Én a családommal jöttem el ide, autóval. Itt töltöttünk egy hosszú hétvégét, de nem Ausztriában, hanem egy határhoz közeli magyar városban, Szentgotthárdon szálltunk meg. Amikor először léptük át a határt, nem tűnt fel semmilyen különbség a nyugati Magyarországhoz képest, azonban ahogy távolodtunk az országhatártól, egyre jobban kezdtem érezni a terület másságát. Például a késő őszi időjárás ellenére a fű olyan élénkzöld volt, mintha csak festették volna, de a fák már az ősz színeit viselték.

Sokat kellett autózni, mire elértük az első települést, mert annyira el voltak dugva, hogy nehezen lehetett észrevenni őket. Ez nekem nagyon tetszett, mert itthon, a főváros mellett is a természet közelségét hiányolom. Ahogy mentünk tovább, be a dombok közé, kinéztem az ablakon, és megláttam a csodálatos panorámát. Azt a látványt, ami az ott nézelődő ember elé tárul, sosem lehet elfelejteni.

 

Persze szívesen elkocsikáztam volna az alsóbb Alpokba, de mint általában, nekünk is volt úticélunk: a Zotter (ejtsd: cotter) Csokoládégyár és Manufaktúra! Gondolom, ezzel nem mondtam sokat, hiszen Magyarországon ritkán lehet kapni ezt a fajta csoki, amit sajnálok, mert állítom, hogy messze a legjobb minőségű csokoládé, amit eddigi életemben kóstoltam (és én nagyon szeretem a csokit).

Erről a Zotterről annyit kell tudni, hogy egy családi vállalkozás eredményeképp jött létre a csoki és a gyár is, ennek megfelelően nagyon jó családi program a gyár meglátogatása. A nagy gyár területe mellett még van egy hatalmas zöld birtok is, ahol van mindenféle földi jó felnőttek és gyerekek számára: háziállatok, mint szamár, tehén, tyúk, pulyka, de még lámával is találkoztunk. Van egy óriási csúszda, egy étterem és egy kalandpark is.

Már amikor megpillantottuk a bejáratot, rögtön elkapott minket a röhögőgörcs: vicces kis endorfin (boldogság hormon) szobrok fogadtak minket. Természetesen nem ez volt az egyetlen meglepő dolog, sok-sok figura várt ránk kint, némelyik cuki, aranyos, de láttunk kissé polgárpukkasztó dekorációt is (megjegyzem, bent sem volt sokkal jobb a helyzet! )

Ahogy beléptünk, egy vicces, baráti hall fogadott minket. Már itt megtapasztalhattuk a gyár különlegességét: mindent meg lehetett kóstolni és mindent meg lehet nézni az üvegfalakon keresztül. Az előtérben csokoládéval ízesített popcorn-t lehetett tesztelni, amíg a felnőttek megvették a belépőket. A bejárat fölött van egy kis galéria, ahol le lehet ülni, ha várni kell a bebocsátásra. Itt láttam meg először az érdekes stílusban elkészített esernyőtárolót.

Az első terem, ahová bementünk, egy kisebb mozi volt. Itt lejátszottak egy osztrák nyelvű, angol feliratos dokumentumfilmet a Zotter családról, a vállalkozásról, illetve a kakaóbab termeléséről, feldolgozásáról. Ezután kaptunk egy kanalat, és indult is a túra.

Említettem már, hogy mindent meg lehet kóstolni, csak vigyázni kell, nehogy elrontsuk a hasunkat. Nos, még a nyers, ízesítetlen kakaóbabot is. Az első állomásnál különböző termelőktől és különböző helyekről származó kakaóbabokat lehetett megízlelni. Ahogy felmentünk a lépcsőn, láttunk egy nagy csokiszökőkutat. Nagyon csábító volt, így jót merítettünk a kanalunkkal belőle. Azonban nem vigyáztunk, mert a szökőkutat 100%-os tömény csokoládéval töltötték meg, így egy kissé keserű volt.

Zotter Schokoladen, Herbert von Karajan Platz, Salzburg, 11082010, Foto Wildbild / Alexa Schober

Mentünk tovább a folyosón. Itt különböző töménységű csokikat lehetett tesztelni, miközben megcsodálhattad a csokoládégyártás első fázisait. Ez elég vicces volt, mert a dolgozók óriási kondérokat taszigálva szaladgáltak, egyik futószalagtól a másikig. Ahogy sétáltunk tovább, elérkeztünk oda, ahol különböző ízesítésű csokikat kóstolhattunk meg: volt epres, málnás (ez a kettő rózsaszínű volt!), kávés, szójás és karamellás csokoládé is. Persze ez nem az összes fajta édesség, amit itt lehet kapni. Még rengeteg féle ízű, formájú és textúrájú csoki várt ránk amellett, hogy a gyár szinte minden termékét meg lehet kóstolni. A teljes gyártási folyamatot is végig lehet követni a hatalmas ablakokon keresztül. Érdekes tablókat is találunk, amiken vicces ábrákkal is elmagyarázzák a különböző csokik gyártási folyamatát.

A sok séta és kóstolgatás után elértünk egy pihenőhelyhez, ahol megkóstolhattuk a Zotter forrócsokoládét, gyönyörködhettünk a tájban, sőt, még saját tervezésű csokit is össze lehetett állítani, amelyet a kijáratnál lehetett átvenni.

Továbbindulva találkoztunk Orrtúró Jackkel, aki megengedte, hogy megízleljük a csokiját. Ezután kicsi bon-bonokat kóstoltunk, mindenféle ízesítésben: rózsás, maracujás, pisztáciás csokival bevont mogyoró és mandula darabokat ettünk. Végül elérkeztünk a kijáratig, ahol be lehetett vásárolni csokiból. Az ajándékboltban a Zotter csokigyár teljes választékából válogathattunk kedvünkre.

Miután jól belaktunk a csokival, elindultunk kicsit „lemozogni”, vagyis tettünk egy sétát a birtokon. Először is meglátogattuk az ötlettemetőt, ahol az őrültebbnél-őrültebb, kevésbé sikeres íz kombinációk sírköve megtalálható. Sőt, még olyat is kitaláltak Zotterék, amit soha nem kóstolnál meg, például: rózsás disznóvéres csoki, vagy halszálkás bon-bon. És ami a legérdekesebb az egészben, hogy ezeket az ízeket forgalomba is hozták. Amikor végeztünk a nézelődéssel, indultunk vissza a szállásra.

Másnap felkerekedtünk és elindultunk megnézni a riegersburgi várat. Ennek a várnak érdekes története van: több ezer éves múltat tudhat a háta mögött, már a Római Birodalomnak is része volt. Egyszer elfoglalták a hunok, de rengeteg harc után végül 1222-ben egy osztrák lovagnál kötött ki a vár tulajdonjoga. Később is sokszor cserélt gazdát, éppen ezért többször át is alakítgatták az erődítményt. Az egyik leglátványosabb átalakítást Katharina Elisabeth von Wechsler bárónő végezte: kb. 3 km hosszú fallal vette körül, hét kaput építtetett, két árkot alakíttatott ki körülötte és összesen 108 szobát rendeztek be. A 17. században, a 150 éves török uralom alatt gyakran Riegersburg közelében vívtak meg a hazafiak az oszmán sereggel; ilyenkor több ezer embernek nyújtott menedéket a vár.

Kívülről az épületet leginkább a visegrádi fellegvárhoz tudnám hasonlítani, hiszen egy óriási sziklára épült. Emiatt leggyorsabban felvonóval lehet feljutni, de a kalandvágyóknak sem kell csalódniuk, mert fel is lehet sétálni (de akkor egy 40 perces sétára kell számítani), vagy akár hegymászó felszereléssel fel is lehet mászni. Bármelyik módját is választod a feljutásnak, semmiképpen sem fogod megbánni: a kilátás majd kárpótol.

Maga a vár belülről pedig nagyon hangulatos, egészen olyan, mintha a középkorba csöppentél volna vissza. A falak, az árok, a belső épületek… mind olyan régies. Az épületeken belül pedig kiállítások vannak. Mi a boszorkány-múzeumot néztük meg (az az egyik időszakos tárlat volt) és a vármúzeumot. Igazából nem voltak rosszak és unalmasak, csak kisebb gyerekeknek néhány helyen esetleg ijesztő dolgok lehetnek, mint például a kivégzési eszközök, vagy a boszorkánymáglya. De ezeken kívül nagyon sok szép és látványos szoba mutatta be a helyi történelmet.

A vár után elmentünk egy buschenschank (ejtsd: busánsánk) nevezetű helyre. Gondolom, nem sokat mondtam vele, de nem baj, amíg el nem mentünk oda, én se tudtam ilyenről. Ez a név egyfajta vendéglőt takar: itt csak hidegtálakat lehet enni, mindenféle házkörüli termékekből, mint a sonka, szalámi, kolbász, szalonna, sajtok, tojás, zöldségek és gyümölcsök. Ezekhez pedig jár egy kis helyi bor, a gyerekeknek pedig must vagy szőlőlé. Nagyon finomak voltak az ételek, ráadásul az egész helynek nagyon jó hangulata volt, a kilátásról pedig már épp eleget beszéltem.

Egyébként a buschenschank elnevezésnek kalandos háttere van: a 18. századi Görzi Grófságban élők panaszkodtak II. József császárnak, hogy Delmetri gróf csak a saját gazdaságából származó bor árusítását engedélyezte. Erre a császár törvénybe foglalta (és ez a törvény még ma is él), hogy a parasztok is árulhatnak bort, de csak és kizárólag a saját termékeiket kínálhatták, ezért például se sört, se kávét nem szolgálhattak fel a vendégeknek. Ráadásul egy évben csak 6 hónapot lehetnek nyitva, megadott időpontokban; ezeket az időpontokat hivatalos naptárban vezetik. Na de azt, ahogy a köztudatba adták, hogy milyen bor kapható az adott házban, egy elég furfangos megoldással kivitelezték: bejárat fölé erősítettek néhány fenyőágat (innen jön az elnevezés egyik fele, mert a „busch” bokrot, csokrot jelent németül), amelyhez hozzátűztek egy szalagot. A szalag színe jelezte, hogy milyen bor kapható (fehér vagy vörös szalag lógott az ágon, attól függően, hogy fehér vagy vörösbort árusítanak). De ezen kívül néha még egy borosüveget is aggattak az ágra, ami azt jelentette, hogy üveges kimérés is volt abban a buschenschankban. Még az is előfordult, hogy egy kereszt is lógott a csokorban, ami annyit tesz: „Gyertek, óbor is van!”.

Nekem nagyon tetszett Stájerországnak ez a része. Mindenkinek melegen ajánlom, aki szeretne egy kis vidékies kiruccanást tenni például egy hosszú hétvége alkalmával.

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket kérjük, kedveld és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák gyermekalkotói közösségünk írásait.

2017 Kidsnews | All rights reserved