Egy önhibából tönkretett élet – Anna Karenina


Poscher Dominik (18éves) - 9 hónapja

Kattintások kereszttüzében, szerda délelőtt-kora délután debütált a Karenina, Anna című előadás a József Attila színház színpadán. Lev Nyikolajevics Tolsztoj műve Nagy András értelmezésében, Telihay Péter rendezésével igyekezett a nézőtéren helyet foglalókat megfeledkeztetni korgó gyomrukról ebédidő tájékán. A fotóspróbán sorra készültek a képek- kivált az első percekben -, ezzel mintegy aláfestő-muzsikát nyújtva egy-egy jelenethez. Nem mintha egyébként a zenekínálattal bármi probléma lett volna, a díszletrendezések alatt elhangzó állandó dallam nagyon is fülbemászó volt, mindemellett pedig feszültségteremő hangzással érzékeltette, hogy akad még elvarratlan szál. Ugyanakkor az előadás nem feltétlenül ütötte meg minden szempontból ezt a fajta magas szintet.

A Létay Dóra által megformált Anna Karenina története ismert, azonban természetesen feldolgozás lévén vannak eltérések a regényhez képest. Anna férje, Alekszej Karenin tanácsos (Gazdag Tibor), ugyan iszonyatosan szerelmes feleségébe, de a nő nem táplál hasonló érzéseket ura irányába. Az ő szívét a sokkal fiatalabb Alekszej Vronszkij százados (Mészáros András) rabolta el, noha eleinte ezt nem igazán meri bevallani magának. Végül aztán egy „körte-harapós-csókos” jelenet meghozza az áttörést kapcsolatukban, majd rövidesen a hivatalos körülmények között lezajló megcsalásra is sor kerül. Karenina kezdi sejteni, hogy mi van a háttérben, azonban mintha nem lenne hajlandó tudomást venni a történtekről, úgy vélekedik, hogy szerelmük hozzásegíti „bárminek az elviseléséhez, bármikor”, és az összetartozásukat hangsúlyozza. Anna azonban a vidékre költözésével jelzi (fiukat is viszi), hogy mit gondol erről az összetartozásról, míg Vronszkij nem megy el harcolni a török ellen, nyilvánvaló okokból. Rövidesen egy közös gyerek is becsúszik, akivel már az olaszországi útjukat is együtt töltik a naplementéket számolva. Anna egyértelműen legszebb napjait éli, azonban hamarosan fordul a kocka. Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amikor is a számomra eddig se túl szimpatikus főhős kifejezetten irritálóvá válik.

 

Azok után, hogy elhagyja férjét – amivel még voltaképpen semmi probléma nem lenne, hiszen közömbös volt iránta, bár tegyük hozzá, hogy a félrelépés talán mellőzhető lett volna, amíg nem válnak szét – újdonsült párjával szép napokat élnek meg együtt, azonban Anna idővel elkezd bizalmatlankodni, ezzel kivívva Vronszkij teljesen érthető kiakadását, ami egyébként csak akkor tör ki, amikor már tényleg nem lehet mást tenni.  Úgy tűnik, mintha semmi nem felelne meg neki, csakis magával, a saját boldogságával foglalkozik, mások érzései nem igazán hozzák lázba, és úgy állítja be a helyzetet, mintha mindenki vétkezne, csak ő nem. Olyan szinten válik unszimpatikussá, hogy az öngyilkossága nem okoz fájdalmat. Egészen addig, amíg bele nem gondolok, hogy mennyi érzés kavaroghatott benne (utána egyébként újra rájövök, hogy mindez nem magyarázat) Előfordulhat, hogy mégiscsak eluralkodott rajta a bűntudat a megcsalás miatt? Félt, hogy elveszíti a férfit, és magányosságban lesz kénytelen élni? (leginkább emiatt az Anna iránt érzett ellenszenvem, teljesen alaptalan az aggódása és idegeskedése. A boldogság az álma, miközben az ellen dolgozik.) Vagy éppen a fia hiányzott neki olyannyira, hogy inkább a vonat elé vetette magát? Elsősorban utóbbi kettő együttes hatása játszhatott közre, hiszen Szerjozsa után nem egyszer vágyakozik, míg a mű végén már szinte képtelen lesz egyedül tartózkodni egy helyiségben. Ilyenkor nyújt számára támaszt testvérének felesége, Dolly (Fazekas Júlia).

Az ő nevével el is érkeztünk a „másik szálhoz”, pontosabban a mellékszereplőkhöz. Férje, Oblonszkij (Zöld Csaba) megcsalja őt, azonban Anna közreműködésével a pár újra egymásra talál. Mindez viszont csak a különböző párbeszédekből derül ki. Itt is egy érdekes szerelmi háromszög jöhetne létre, ugyanis Karenin bánatos pillanatainak egyikében találkozik Dollyval, akivel csókot is váltanak. Dolly és Oblonszkij azonban nem töltenek be fontos szerepet, az egyszerű cselekmény az Anna-Karenin-Vronszkij hármasának kapcsolatában összpontosul. Oblonszkijtól viszont egy remek idézetet kaphatunk, a „szerelem emigránsai”-nak titulálja Annát és Vronszkijt Olaszországban.

Az összes színész remekül hozza a szerepét, ugyanakkor véleményem szerint Zöld Csaba alakítása kiemelkedik mindközül, határozott kiállása és a természetessége minden szempárt magára vonz. Gazdag Tibor megőrülése közepette megcsillogtatja a széles skálán mozgó hangszíneit, amivel a humorforrást biztosítja. Bár tegyük hozzá, hogy ebben az előadásban Anna „nagy a füled” odaszólása Kareninnak volt talán az egyetlen momentum, ami komolyabb kacagásra bírta a sajtó megjelentjeit. Ennyi azonban épp elegendő is volt, érdekes vállalkozás lett volna a vígjáték irányába elvinni a történetet.

Összességében Anna és Karenin fiának, Szerjozsának fel nem tűnése a színpadon, valamint az öngyilkosság utáni reakciók megjelenítésének elmaradása okozhatott némi hiányérzetet. Karenina ráadásul vidéken Szerjozsával élt együtt, épp ezért egy keveset itt talán kaphattunk volna a kapcsolatukból egy újabb Anna-Vronszkij jelenet helyett, annak érdekében, hogy a fia által hagyott űr jobban át tudjon értékelődni bennünk.  Továbbá Karenin és Dolly egymáshoz fűződő viszonyának esetleges elmélyülése és annak következményei is további izgalmakat tartogathatott volna.

Merthogy általánosságban az előadás nem minden esetben tartotta fenn a figyelmet, mindez a mű elnyújtottságának tudható be. Ugyanakkor a gyönyörű, kornak megfelelő viseletek pozitívumnak számítottak. Szintén örömmel árasztott el Anna összegzése, amiben kifejti, hogy a főszereplőknek mit is jelent a szerelem.

Számára vallást, Vronszkijnak művészi szépséget, Kareninnek feltétlenséget. Három különböző nézőpont, melyek teljesen helytállóak a látottak alapján, és magyarázatot is adnak egyes tettekre. Vronszkij Olaszországban a festészetben merül el, egyértelműen egy érzelmes embert sejtetve ezzel, könnyen lehet hát, hogy a katonaságot se kizárólag Anna miatt hagyta ott. Csupán rádöbbent, hogy az élet mennyi „művészi szépséget” rejt.  Karenint elég csak idézni: „a kötés nem mulandó”. Anna álláspontja pedig feltételezi, hogy a szerelembe fektetett hit mennyit jelent számára, és miért is akarta ennyire magához láncolni Vronszkijt.

Tolsztoj klasszikusa egy újabb értelmezésben, mindenképpen kihagyhatatlan darab az orosz realizmus rajongóinak.

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák gyermekalkotói közösségünk írásait.

 

Forrás:

József Attila Színház

2017 Kidsnews | All rights reserved