Ezerszer lerágott csont,de van néhány dolog amit tuti nem tudtál március 15.-ről


kidsnews (124éves) - 9 hónapja

Ezerszer lerágott csont, mindenki unalomig magolta már a 1848-49-es forradalom történéseit. Pont ezért mi csak néhány érdekességet hozunk nektek a forradalomról amiből kiderül, hogy hőseink is csak emberek voltak vágyakkal, érzésekkel és persze hibákkal.

Az első, hogy a 12 pont mellett a Nemzeti dalt is kinyomtatták, de Petőfi otthon felejtette azt, így kénytelen volt gyorsan kézzel leírni a verset, így keletkezett a kézzel írt verzió a nyomtatás helyett.

Táncsicsot azért várta hiába a tömeg a Nemzetiben, mert miután kiszabadították a börtönből úgy elaludt az első ágyban amit talált, hogy felébreszteni sem tudták. Így Jókai kénytelen volt menteni a helyzetet úgy, hogy ő maga lép a nézők elé, hogy elmondja Táncsics történetét.

Szendrey Júlia rámozdult Jókaira, de Jókai éppen Laborfalvy Rózára hajtott. Így hiába panaszkodott Júlia, hogy Petőfi a politikát sokkal jobban szereti, mint őt. Jókai nem volt túl nyitott Szendrey nyomulására.

Amikor Petőfi a Nemzeti Múzeumnál elszavalta a Nemzeti dalt a magasztos pillanatokba bizony komoly tehénbőgés zavart be. Mivel a József napi-vásárra itt hajtották keresztül állataikat a vásárosok. A múzeum kerítése csak félig készült el, így teheneknek is jelen voltak a kertben.

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák gyermekalkotói közösségünk írásait.

Forrás:

vivien.animelap.hu; tudnodkell.info

2017 Kidsnews | All rights reserved