március 18. – Rettegett Iván az elmeháborodott orosz cár


kidsnews (124éves) - 9 hónapja

1584-ben ezen a napon szabadult meg a világ minden idők egyik legkegyetlenebb emberének tartott Iván Vasziljevicstől. Közismertebb nevén Rettegett Ivántól, aki egyesítette Oroszországot, és kiűzte a tatárokat, híres volt különös kegyetlenségéről, amely már kisgyermek korában is jellemezte tetteit, amik az idő múlásával egyre súlyosabb lettek, idősebb korára agya teljesen cserbenhagyta és nem bízott senkiben.

A krónikák szerint súlyos paranoiában szenvedett, első fiát és unokáját biztosan saját kezűleg ölte meg, de harmadik fiának halálához is köze lehetett, és egyértelműen örömét lelte az emberek kínzásában. Az őrület teljesen elhatalmasodott rajta, a halála előtt – az azóta sem felfedezett – kincseit a Kreml alagsorába rejtette el, az ebben segédkezőket megvakíttatta és elevenen befalaztatta, a szerencsésebbeket kivégeztette. Kincseinek hol léte a mai napig beszédtéma a köznyelvben és a tudományos életben egyaránt.

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák gyermekalkotói közösségünk írásait.

Forrás:

napvilag.net

2017 Kidsnews | All rights reserved