Március 2. – Csapatkivonás Vietnamból – Így győzött a sajtó


kidsnews (124éves) - 1 éve

1973. március 2-án kezdték meg kivonulásukat minden idők egyik legvitatottabb amerikai háborújának színteréről az Amerikai Egyesült Államok csapatai. A vietnami háborúban 58 ezer katonát vesztett az amerikai haderő, miközben a háború költségei elérték a 135 milliárd dollárt.

Tulajdonképpen nem szenvedtek el döntő vereséget, de a győzelmet sem tudták kivívni. Eközben a hazai közvélemény fokozatosan vált háborúellenessé, mígnem Nixon úgy döntött itt az ideje befejezni. Az amerikai közhangulat kialakulásában óriási szerepe volt az akkori sajtónak és a háború borzalmaitól tudósító fotóriportereknek.

Sorra jelentek meg a sokkoló képek az idegen földön harcoló amerikai fiatalokról az újságokban. A katonák már nem csak számok voltak, nem statisztikák, hanem olyan fiatalemberek, akik sokkal szebb jövőre lettek volna érdemesek.

A vietnami háború fotói bevonultak a történelembe, mivel bemutatva a háború igazi arcát képessé váltak megállítani egy esztelen öldöklést, amelynek ideológiai jogossága néhány politikusnak a fejében létezett csupán.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

wikipedia.org

Fotó: .pinterest.com

2017 Kidsnews | All rights reserved