Ne(mÉle)t


Poscher Dominik (18éves) - 5 hónapja

-Lesz wifi a táborban? – vetül fel a sorsdöntő kérdés, reszkető hang kíséretében.

-Én úgy tudom, nem – a válasz szívdöfésként hat.

-Akkor mi viszünk magunknak – a remény újra él… – De csak Rozinak és nekem – üt be a K.O., mintha padlóra kerülnénk és kést forgatnának a szívünkben.

 

A busz hátsó ülésén lezajló beszélgetés után valószínűleg Rozi és társa jót mulatott az osztálykiránduláson, a többiek pedig köszönték szépen, és snapchaten jelezték: “erdei tábor – OFF”. Kettő, hovatovább három napig mellőzve az okostelefont. Olyanfajta információáradat halmozódik fel ennyi idő alatt, amennyit behozni a legedzettebbnek is komoly kihívást jelentene. Napi életünk részévé vált ez a cselekvés, akár a reggeli, a fogmosás, vagy épp a zuhanyzás. Legyen inkább fürdés, hiszen ez utóbbi biztosítja, hogy még a tisztálkodás ideje alatt se legyünk kénytelenek letenni az eszközt. Aztán persze ne lepődjünk meg, ha a vízzel teli fürdőkád mélyére, vagy épp a WC-be kell nyúlnunk a mentési folyamat közepette.

A telefon az első, amit meglátunk ébredés után, és az utolsó képünk, lefekvés előtt. Mindez nem csupán az ébresztő kikapcsolása, és beállítása okán. Twitter, Snapchat, Facebook, Instagram. Utóbbi kettő a legkedveltebb, a napi többórás mobilozás legnagyobb részét az teszi ki, hogy ezeken az oldalakon görgetünk lefelé, és ismerőseink, idoljaink eseménydús(nak beállított) életét követjük. A négy alkalmazás óriási találmány, létrejöttével a kapcsolattartás és -teremtés egy új fajtája született meg az elmúlt években. Leköt, megnevettet, egyszerű kikapcsolódási lehetőséget nyújt.

A probléma forrása ott keresendő, hogy a szórakozás ezen típusával sokan úgy gazdálkodnak, hogy az ellehetetleníti a szociális életüket, és gúzsba köti annak lehetőségeit. Megjelent, és mintha dinamitot rejtett volna mindenhez, ami régebben értéknek számított. Ahogyan berobbant a köztudatba, úgy szorultak háttérbe a személyes találkozók, baráti vagy családi programok, majd a dinamitok szép lassan gondoskodtak ezek kiirtásáról, a telefon egyre inkább előtérbe helyezésével egyidejűleg.

Erre tesznek rá egy lapáttal azok a szülők, akik kisgyermekük kezébe adják a kütyüt. Nem elég, hogy kívülről szemlélik, ahogy minden második ember az utcán is az eszközzel foglalatoskodik, még ők is megtapasztalják a rabul ejtő érzést, ami miatt aztán jön a búbánat, ha nem kapják kézhez. Gondoljunk csak arra, hogy mennyi videó kering a neten, ahogy a telefon elvétele után sírógörcsben törnek ki a kölykök.

Már most érezhető ennek a tendenciának a hatása, amint kisiskolások nem tudják, hogy mit csináljanak az eszköz nélkül. Teljesen általános, hogy a sulikban az órákon az osztály harmada, szünetekben pedig mondjuk a fele nem képes legalább arra az időre félretenni, amíg figyelni kéne, vagy éppen beszélgetéseket kezdeményezni és lefolytatni. Nyilván nem kötelező -, csak valami elképzelhetetlenség rejlik abban, hogy mitől lehet jobb a személyes társalgásnál a közvetett.

De pontosan erről van szó, mindenkinek van egy élete, amivel azt kezd, amit akar, épp ezért a társadalom-kritikák megfogalmazása szép és jó, de világmegváltó hatásukat keresni hiábavaló. Aki pedig mer ellenállni a kísértésnek, és maradi módon képes tudatosan használni a telefonját, abban nyilván nem az internetes hozzáférés elérhetősége,  vagy el nem érhetősége fog megfogalmazódni első kérdésként egy kirándulás előtt.

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák alkotói közösségünk írásait

2017 Kidsnews | All rights reserved