ESTÖRI döntő


kidsnews (124éves) - 7 hónapja

Az ESTÖRI-Kreatív Történelmi Verseny döntője 10 órákkor kezdődik a kismartoni Esterházy-kastély Haydn Termében, melyet az  Estöri You Tube csatornán online közvetítenek. A döntőben három budapesti, három győri, két soproni és egy-egy békéscsabai, gödöllői, nagykanizsai, ráczkevei, sárospataki és szigetszentmiklósi csapat negyvenkét tizedikes diákja méri össze tudását az Esterházy család történetéről.

Az idei téma: Barokk ünnepek a 18. században – Vendégségben az Esterházyaknál.

A három fordulós versenyen az idei évben százötven csapat indult olyan középiskolákból, ahol magyar nyelven folyik az oktatás, így az indulók között voltak burgenlandi, felvidéki és erdélyi csapatok is.  A döntőre a csapatoknak ismét feladatokkal, többek között kreatív csapatnévvel, digitális címerrel és színpadképpel, valamint egy bábuval kell készülniük. A bábu készítési folyamatát Instagramstory-ban meg is kellett osztaniuk. Ismét lesz szópárbaj és villámkérdések, vetélkedős jellegű feladatok is. Az egyedülálló verseny célja, hogy a diákok önálló kutatás segítségével kreatív eszközök felhasználásával ismerkedjenek a történelemmel.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

 

Forrás:

www.estori.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved