Gyerekek alkottak a tisztább Földért


kidsnews (124éves) - 3 hete

A Thank you ökopalack, Kincseink: a Föld és a Víz címmel kreatív pályázatot hirdetett általános iskolás gyerekek részére. A pályázat célja az volt, hogy felhívja a fiatal generáció figyelmét a környezettudatosságra és az újrahasznosítás fontosságára. A gyerekek egy igazán izgalmas feladatot kaptak: dísz-, használati- vagy játéktárgyat kellett PET palackból készíteniük. Sziporkázó ötletekből nem volt hiány, sorra futottak be a pályaművek az ország minden részéből, az első osztályos kisiskolásoktól egészen a nyolcadikos kamaszokig.

Óriási részvétel – lelkes gyerekek

A Föld Napjára, azaz április 22-re kitűzött beérkezési határidőig közel 100 pályamű érkezett be a céghez, melyek elkészítésében mintegy 2000 gyerek vett részt! A gyerekek fantáziája valóban kifogyhatatlan volt: készítettek tutajt, házikót, templomot, repülőt, madáretetőt, állatfigurákat, virágokat és még számtalan érdekes és hasznos tárgyat – természetesen mindet PET palack felhasználásával.

Értékes nyeremények

Sok pályázó számolt be arról: úgy érezték, már az alkotás öröme által is nyertek!  A zsűri tagjai Kump Edina, a Hulladékmentes.hu tulajdonosa, környezetkutató, hulladékcsökkentési szakértő, valamint Ferling Szonja grafikus és Bernschütz Judit pedagógus.

A szakmai díjon túl, egy közönségdíj teszi még izgalmasabbá a versenyt. A pályamunkákra ugyanis a pályázat online felületén keresztül szavazni is lehet. A legtöbb szavazatot elérő osztály minden tagja 1-1 értékes Thank you ökopalackkal lesz gazdagabb, melyből a felkészítő tanárok között is kisorsolásunk egyet!

 

A pályázat szavazófelülete ide kattintva érhető el!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved