Hashtag „#”


T.Thomas (18éves) - 8 hónapja

A fiatalság legjava (sőt valószínűleg a 100%-a) ismeri ezt a kis jelet. Magyarul kettős kereszt, na de itt, az Óperenciás tengeren túl sem találunk olyan embert, aki az Instagram fotója alá írt #cica-t úgy olvassa, hogy ’kettős kereszt’cica 😀 vicces is lenne.

Nos, a szó maga a hash „#” és a tag (jelöl) szavak kombinációja azaz a „kettős kereszttel jelölt” jelentést foglalja magába. Régebben az emberek a jel láttán azonnal az informatikával kapcsolták össze a jelentését, ugyanis a C programozási nyelvben használták. Nem olyan rég, körülbelül 2010 környékén terjedt el a közösségi médiában, azon belül is a Twitter nevű platformon. Itt már úgymond kulcsszavak hiperlinkjeként szolgált, ez röviden azt jelenti, hogy a hashtaggel ellátott bejegyzések az adott hashtag vermébe kerülnek és ott csoportosulnak.

A használata igen egyszerű. Egy felhasználó két dolgot tehet, ha hashtaget akar használni: vagy készít egy saját taget vagy már egy mások által elkészített hashtaget vesz igénybe. Vegyük az első lehetőséget. Amennyiben saját hashtaget szeretnénk létrehozni, annyit kell tennünk, hogy a szó elé egy „#” jelet teszünk így megalkotva a saját kis hashtagünket.  Fontos megjegyezni azt, hogy a hashtag nem intelligens, tehát nem tudja hány szót vagy karaktert akarunk a címkébe fűzni. Ha le írunk egy ilyet: #Ez de jó volt,  akkor csak az „Ez” szó kerül a hashtagbe. Ennek a malőrnek az elkerülésére két megoldás létezik, vagy egybe írjuk: #Ezdejóvolt, vagy kicsit tagoljuk az átláthatóság kedvéért #Ez_de_jó_volt.

Ha egy mások által használt taget akarunk használni, egyszerűen csak le kell másolnunk azt a bejegyzésünk alá. Ahhoz, hogy a hashtaget megfelelően használjuk, be kell tartanunk a következő három alapvető dolgot:

Mértékletesség

Ne rakj nagyon sok hashtaget a posztod alá annak érdekében, hogy több ember likeolja, hisz így negatív emberekhez is nagyobb az esély az eljutásra, akik negatív kommentekkel illethetnek!

Légy pontos

Ne készíts olyan hashtaget, amely egy hosszú mondat vagy bonyolult szavak összessége, törekedj arra, hogy egyszerűen és pontosan határozd meg a mondandód!

Ne spammelj !

Ne tedd be több posztod alá ugyan azt a hashtag sorozatot, ugyanis ezáltal spammerré válsz!

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák alkotói közösségünk írásait.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved