Interjú a kapusok Királyával


Naan (14éves) - 2 hete

Valószínűleg minden embernek, aki legalább egy picit jártas a magyar labdarúgásban, felcsillan a szeme Király Gábor neve hallatára, és rögtön beugrik néhány nagy védés a macinacis magyar csapatkapitánytól. A magyar kapuslegenda, aki tavalyelőtt vonult vissza a válogatottságtól 108 meccsel a háta mögött, hosszú és még mindig tartó pályafutása alatt megfordult többek között a Bundesligában és a Premier League-ben, valamint a BL-ben is játszott. A vele készült interjú olvasható az alábbiakban.

 Kidsnews.hu: Mindig is kapus poszton játszott?

Király Gábor: Ötéves koromban kezdtem a labdarúgást. Édesapám a Haladás focistája volt, ott laktunk a Rohonci úti stadion közelében Szombathelyen. Egyértelmű volt, hogy én is szeretnék focizni és az is hamar kiderült, hogy kapus szeretnék lenni. Annak idején a Haladás kapujában Hegedüs Péter állt, aki bohókás játékával, trükkjeivel mindig szórakoztatta a nézőket, rá szerettem volna hasonlítani.

Nagyobb felelősség kapusnak lenni, mint mezőnyjátékosnak?

Igen. Én kapusként a csapatomat védem a góltól, ugyanakkor tőlem indul a támadás is. Szervezni kell a védelmét, felkészülni az érkező labdára. Én vagyok az utolsó ember. Ha hibázom, gólt kap a csapat, ha kivédem a lövést, jó pozícióban tartom a csapatomat. A kapus poszt egyfajta személyiséget hoz magával, amivel a felelősségtudat együtt jár.

Milyen érzés sokak példaképének lenni?

Nem szoktam különösebben foglalkozni a népszerűséggel. Persze jól esik, ha egy mérkőzés után odajönnek a gyerekek és elmondják, hogy miattam lettek kapusok, vagy tetszik nekik a játékom. Igyekszem két lábbal a földön járni, amit elértem megbecsülni, de további célokért dolgozni.

Pályafutása melyik részére emlékszik vissza a legszívesebben?

Több, mint 900 mérkőzés van a hátam mögött. Igyekeztem mindegyikből a tanulságokat levonni, azaz a hibákból tanulni és a jót erősíteni. Rengeteg mérkőzést említhetnék, például az első vagy az utolsó válogatott találkozót, de akár a 100. válogatott meccsemet is. A Bajnokok Ligájában lejátszott találkozókat sem hagyhatom ki a sorból, ahogy a 2016-as Eb mérkőzéseit sem.

Milyen élményekkel tért haza a 2016-os EB-ről?

Felemelő volt érezni, mekkora erő van a labdarúgásban. Több, mint négy évtized után jutott ki a magyar válogatott a kontinenstornára, nagyon vágytak már a szurkolók egy ilyen élményre. Az előtte lévő felkészülésünk embert próbáló volt, de mindenki becsülettel tette a dolgát a közös célért, hogy jól teljesítsünk az EB-n. Örülök, hogy a befektetett munka megtérült, és csoportelsőként továbbjutottunk a legjobb 16 csapat közé.

 Mi ösztönözte arra, hogy nyisson egy kapusiskolát?

A Király Gábor Nemzetközi Kapusiskola egyik eleme az öt pillérre épülő Királysport elnevezésű sportszervezetnek. Ez egy egyedi sportvállalkozás, ahol igyekszem a tapasztalataimat kamatoztatni. A Királysport bázisa az idén 15 éves Király Sportlétesítmény, ez egy sportcentrum, 5 focipályával, kiszolgáló egységekkel. Ezt a létesítményt tölti meg élettel a Király Sportegyesület, ahol már 200 igazolt labdarúgónk van óvodástól a felnőttig. A Kiralyshop a saját márkás termékeink gyűjtőhelye, kapuskesztyű, szürke mackó, foci mezek szerepelnek a kínálatban. Van egy rehabilitációs egységünk is a sportsérülések kezelésére. Valamint a kapusiskola, ami immár öt éves és a célunk, hogy 10-23 év közötti kapusoknak segítsünk a fejlődésben. Három napos bentlakásos táboraink vannak, az iskolai szünethez igazodva. Részletesen a kapus.eu oldalon lehet rólunk olvasni.

Szerzett a sport által felejthetetlen barátokat?

Természetesen. Rengeteg embert megismertem, sok szituációt megéltem. Barátságok szövődtek, igyekszem a jó kapcsolataimat ápolni.

Ki ellen volt a legnagyobb megtiszteltetés játszani?

Mindig tiszteltem az ellenfelet. A pályán minden játékos egyenértékű. Nehéz lenne bárkit kiemelni.

Milyen érzés a válogatottból való visszavonulása után “külső szemlélőként” nézni a meccseket?

Azt a korszakot lezártnak tekintettem, nincs bennem hiányérzet. Szurkolóként szorítok a srácoknak, ugyanúgy, ahogy bármelyik fociszerető magyar ember.

Volt olyan meccs, ahol a hangulat nagyon megfogta?

Az EB-n a magyar szurkolók felejthetetlen hangulatot varázsoltak.

Mi lenne a tanácsa a kezdő kapusoknak, focistáknak?

Alázat és szorgalom nélkül nem megy. Mindig azt mondom, hogy 20% a tehetség 80% a munka!

 

Ha érdekesnek találtad ezt a cikket, kérjük, kedvelj minket és oszd meg ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassák alkotói közösségünk írásait.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved