Könyvfesztivál


Matuz Ágnes (15éves) - 6 hónapja

Nem tudom, eljutott-e a hír hozzád, de múlt hétvégén megrendezésre került a 25. könyvfesztivál. És el kell mondanom, hogy valami elképesztő volt.

Ez volt az első könyvfesztiválom és mély nyomot hagyott bennem így is, pedig csak az utolsó napra tudtam lemenni. Először, mikor odaértem nem láttam mást csak egy hosszan tekergőző sort. Csodálkoztam is, hiszen nem kellett belépőt fizetni, nem értettem miért állnak hát ennyien? Főleg, hogy láthatóan néhányan már jó ideje ott táborozhattak, tehát a sor nem haladhatott valami sebesen. Végül leesett, hogy valójában mindenki Böszörményi dedikálására vár. Elmentem hát a sor mellett, hogy bejuthassak, és kicsit csalódottan láttam milyen kicsi az egész. „De nem baj” – gondoltam azért csak körbe nézek, ha már itt vagyok. Zsákmányoltam is pár könyvet, majd elégedetten elhagytam a termet, amikor megláttam, hogy valójában csak egy szegletét láttam a fesztiválnak, hiszen ez csupán a „gyerekrészleg” volt.

Belevetettem hát magam az igazi kalandba. Mint más gyerekek, a játékboltban úgy rohangáltam egyik standtól a másikig, arra vágyva, hogy minden egyes könyvet meg tudjak nézni. Időközben belefutottam egy adag rohamosztagosba, és Leila hercegnőbe, akiktől rendesen meg is ijedtem, olyan hirtelen bukkantak fel. Láttam grafikust munka közben, találkoztam az egyik kedvenc írómmal, és olyan kiadókat ismertem meg, amelyeknek korábban a létezéséről sem tudtam. De nekem nem is a könyvek voltak a legboldogítóbbak az egész eseményben, hanem önmagában a tény, hogy ennyi ember eljött, ez nekem egy hatalmas bizonyíték volt arra, hogy igenis nem vagyok egyedül, aki szívesen olvas még ezen a világon. Hogy van még ember (nem is kevés), aki hajlandó akár órákat várni egy író aláírására, van, aki hétvégi elfoglaltságként csak vesz egy könyvet és kiül olvasni a millenáris parkba.

A hangulat barátságos volt, mindenki segítőkésznek bizonyult, és egyáltalán semmilyen ellenségeskedés nem volt a kiadók között. Nem azért voltak itt, hogy legyőzzék egymást, hanem hogy kiszolgálják az olvasni vágyókat. Majdnem mindenütt volt valami kis nasi a látogatóknak – már ahol még nem fogyott el. Meglepve tapasztaltam azt is, hogy óvodásoktól, nyugdíjasokig minden korosztály fellelhető volt. Én személy szerint a szüleimmel mentem, és mindenki talált megfelelő olvasmányt magának.

Remélem jövőre még többen leszünk, de ha valaki nem tud addig várni, semmi gond nemsokára itt a könyvhét is. Mindenkinek ajánlom, még akkor is, ha nem a szíve csücske az olvasás. Nézze meg, hiszen ki tudja lehet, hogy pont itt szeret bele valamelyik könyvbe.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved