Tündérország varázslatos királynője-interjú Bosnyák Viktória íróval


Miss Úszósapka (14éves) - 7 hónapja

Bosnyák Viktória író, lektor és műfordító, de nem ám afféle visszahúzódó, zsörtölődő, szemüveges néni, aki morcosan hunyorog minden szembejövőre! Lerí róla, hogy élvezi, amit csinál. Nem csupán kötelességből fordította le a Hajnalhasadást, vagy nem azért írta meg a Tündérboszorkányt, hogy kipipáljon egy feladatot írói kötelességei közül, hanem mert élvezte, mert fantáziát látott benne, és mert megszületett benne valami, amit át szeretett volna adni a világnak. Ha minden ember rájönne arra, amire ő rájött – arra a csodára, hogy abból tudod a legnagyobb értéket teremteni, ami benned rejlik, és hogy élvezettel is lehet a feladataidat végezni, legyen az olyan, amihez kedved van, vagy amihez éppen nagyon nincs –, akkor olyan csodák történnének minden percben, amin még Morcz Aranka is meglepődne!”

 kidsnews.hu Miért lettél írónő?

Viktória: Mert a férjem nem engedte, hogy kutyát vegyek a lányaim tizedik szülinapjára. Így kénytelen voltam helyette írni egy regényt, amiben ők maguk szerepelnek. Ez lett a Tündérboszorkány.

Milyen elképzeléseid voltak az írói/fordítói szakma mellett, mint B terv?

Eredetileg angol-német szakot végeztem az ELTE-n, de iskolában soha nem tanítottam. Magántanítványaim voltak, emellett gyerekkönyveket fordítottam és lektoráltam a Móra Kiadónak. Az volt az A terv, B pedig nem volt. Azóta van már sok más ötletem is, amiket szépen sorjában megvalósítok. Hamarosan például fellépek a világot jelentő deszkákra, a Sirály a király? könyvemből írt (mármint általam írt) zenés előadással, amelyben egy zseniális, 12 éves musicalszínész fiú, Szirtes Marcell a párom. És van még tovább is.

 

Milyen volt az amerikai főiskolán töltött éved?

Csodálatos, életre szóló élmény volt. Olyan emberi kapcsolatokkal ajándékozott meg, és olyan önbizalmat adott, ami megváltoztatta az életemet (Nem véletlen tettem meg mindent, hogy a lányaim is arra az egyetemre járhassanak). Az angolt tini korom óta imádtam, és a gimis osztályfőnökömtől egyben angoltanáromtól, Király Zsolttól elég jól meg is tanultam. Persze a valóságban ez még nem volt elég, de annyira szeretek kommunikálni, hogy porszívóként gyűjtöttem a szavakat, kifejezéseket csak hogy minél ügyesebben jártathassam a számat. Nagyon élveztem a helyzetet minden nehézségével együtt. Az amerikai angollal nem volt gond, legalább a nyelvtan sokkal egyszerűbb, mint amit eredetileg tanultam. Örök életemben hálás leszek Soros Györgynek az ösztöndíjért, és, hogy ezt ráadásul a Vasfüggöny mögül kaphattam meg. Ez nem csak pénzkérdés volt, hanem rengeteg munkájába is került, mire a Kádár-rendszer engedélyezte az ösztöndíj létrehozását.

Mik a leggyakrabban előforduló nehézségek egy könyv írása, vagy fordítása során? Mi az, amivel a legnehezebb megbirkózni?

Nagyképűen fog hangzani, de nem maga az írás, vagy a fordítás a nehézség. Persze olyan könyveket írok és fordítok, amikhez megvan a képességem, a tudásom. Nem vállalok olyasmit, amivel kínlódnom kellene. És nagy különbség van a kettő között. A fordításhoz nem kell nyugalom, hangulat, akár rántáskavarás közben is megy. Ami az írást illeti nekem az a nehéz, hogy egy lendülettel szeretek elkészíteni egy könyvet, ehhez pedig szükség van pár hétre, amikor nincs más feladatom, ami megakasztaná a folyamatot. Ezt jóformán lehetetlen kivitelezni.

Mit tartasz a legfontosabb dolognak egy könyvben?

Hogy élvezzem, és, hogy adjon nekem valamit. Bármit. Csak nehogy untasson!

Ha egy idegen szerző könyvét olvasod, mik azok a részek, amikre írónői szemmel nézel, és melyek azok, amiket olvasóként olvasol?

Idegen szerzőt, vagyis külföldit lehetőleg eredeti nyelven olvasok, angolul-németül-olaszul. Kivéve, ha kifejezetten a fordító munkájára vagyok kíváncsi, mint például Szabó T. Anna, egyik nagy példaképem, Dr. Seuss könyvei esetében. Manapság már ritkán olvasok gyerekkönyvet vagy ifjúságit, hogy ne befolyásoljon. A felnőttkönyveket pedig olvasóként veszem a kezembe, és kész.en úton lettél te három Meg Cabot könyvnek is a fordítója? Én csak a Neveletlen Hercegnő naplóját olvastam el, a Tinibálványra még nem kerítettem sort, de arra mindig is kíváncsi voltam, hogy egy felnőtt ember mit gondol Mia személyiségéről?

Egyszerűen felkért rá a Ciceró Kiadó, mert Cabot szokásos fordítója, Merényi Ágnes épp nem ért rá. Szerintem a Neveletlen hercegnő sorozat éppen arra volt jó, hogy divatos legyen olvasni. Cabotnak vannak ennél magvasabb regényei is. A filmet is szerettem a lányaimmal együtt, de Mia nem fogott meg különösebben, mint karakter.

Milyen az anya-író (vagy író-anya, ahogy tetszik) kettősség? A Tündérboszorkány könyvek írásába mennyire/hogyan vontad bele Sárit és Dórit?

Mivel Sári és Dóri születésnapi ajándéka volt az első rész, ezért kifejezetten az ő kéréseik alapján írtam meg. Azt hiszem a siker egyik titka is éppen ez. Azóta több mint ezer író-olvasó találkozót tartottam, és folyamatosan tesztelem, hogy milyen viccek, figurák, fordulatok érdeklik a gyerekeket legjobban. A lányaim azt hiszem büszkék rám, és örülnek a sikeremnek, és a maguk területén ők is a legjobb úton haladnak a siker felé, pedig még sokkal fiatalabbak, mint amilyen én voltam, amikor írni kezdtem. (De nem, egyikük sem készül írónak.)

Mi a véleményed a mai társadalomról? Hogyan látod az internet kérdést, ami mostanában egyre gyakrabban előforduló probléma a fiatalok körében?

A társadalomról mint olyanról, nehéz lenne nyilatkoznom, elvégre nem vagyok szociológus. Rengeteg emberrel találkozom, köztük sok csodálatos pályakezdő, vagy nyugdíj előtt álló pedagógussal is. Mégis sajnos sokszor hallom, hogy egy-egy fantasztikus tanár otthagyja a pályát, és nem is az éhbér, hanem a körülmények, a stressz, a megbecsülés hiánya miatt. Ha varázsütésre változtathatnék valamit ebben a témában, az az lenne hogy kapjon mindenki, felnőtt és gyerek, minden teljesítményért megfelelő elismerést, legyen az buksi simogatás, vagy prémium. És a buksi simogatásra bizony a felnőtteknek is szükségük van.

Az internet szerintem fontos és jó dolog. Nem érdemes hadakozni ellene. De meg kell tanulni helyesen használni. Amit veszélyesnek találok, az a fiatalok és főleg a kisfiúk internetes játékfüggősége, ami tönkreteszi az idegrendszerüket, elmarad a jófajta bandázás, a mozgás, és csak a virtuális világba vágynak, ahol öldökölhetnek büntetlenül, és új élethez juthatnak bármikor. Ez nem a Ki nevet a végén?, ez nagyon rosszat tesz. Szomorú vagyok, amikor a facebookon kislányok „uncsiznak”, és várják a pucsítós képeikre a lájkokat, ahelyett, hogy a barátnőikkel csinálnának valamit együtt, közösen. Én sokáig ellenálltam az okostelefonnak, mert a munkám miatt amúgy is állandóan a gépnél vagyok. Féltem, hogy ha magammal vihetem az internetet, akkor alig fogom észrevenni, hogy tavasz van, vagy tél. Így is lett. Nekem is jobban kellene korlátoznom magamat ezzel kapcsolatban.

Forrás:

Kép

2017 Kidsnews | All rights reserved