Vándordiák, avagy a NAGY ISKOLATESZT – a Budapest Schoolban jártunk


Eboss Boss (11éves) - 4 hete

Vándordiák sorozatunk első iskolájaként nem is látogathattunk volna máshova, mint a legtöbbet hájpolt Budapest Schoolba, amit Magyarország egyik legelőrébb mutató cégének egyik tulajdonosa alapított többedmagával, mint elmondta azért, hogy egy olyan iskolát hozzanak létre, ahova ők szülőként szívesen vinnék a gyerekeiket. Én a Pozsonyi úton lévő iskolájukba látogattam el.

Az első pillanatra nem is sulinak tűnő iskolába elég nyolc és nyolc negyvenöt között megérkezni, ami kellemes reggeli ütemet add anélkül, hogy szétstresszelnéd magad az érkezésen. Az egész suli hangulata sokkal inkább emlékeztet egy kellemes napközbeni térre, mint iskolára. Mindenhol olyan szabályokat találsz két nyelven (magyar  és angol), amik arra figyelmeztetnek, hogy te és a társaid is klassz emberek vagytok, akiket érdemes tisztelni, és fontos, izgalmas új dolgokba belevágni.  Az, hogy ennek mi a szerepe pontosan, nem tudom megmondani, de az biztos, hogy jó ezeket olvasni önkéntelenül, ahogy mozogsz az iskola területén.

Nehéz elképzelni, hogy tantárgyak nélkül csak projekteket készítve, mit is tanulsz meg, hogyan is fog ez tudássá és műveltségé alakulni. Pontosan ezért az egyik feladatom volt, hogy ezt megfigyeljem.

Cserenapom összes projektje, amibe betekintést kaptam a Pozsonyi úttal volt kapcsolatos. Az első a Pozsonyi úti épületekről szólt, amikbe a látogatásomat megelőzően tanárukkal látogattak el a diákok. Ezek a házak a második világháborúban külföldi követségek, konzulátusok védelme alatt álló „védett házak” voltak, és így ebben az időszakban viszonylagos biztonságot kaptak az ide menekülő zsidók. A környező parkokban és házakon rengeteg szobor és emléktábla tanúskodik Raoul Wallenberg és társai emberséges és hősies tetteiről.  Én a látogatás követő megbeszélésre érkeztem, és miközben erről szólt a diskurzus, megértettem, hogy most valójában a második világháborúról és annak hatásairól tanulok.

A másik projekt, amit kiemelnék az a személyes kedvencen, itt a Pozsonyi utat építették meg minecraftban. Sokszor olvasni a kidnews.hu oldalain is a minecraft educationról, de ezt akkor is nehéz elképzelni, hogy pontosan mit is tanulhatunk meg arról a játékról, amiről már egyébként is sokat tudunk. De miközben bepillantottam rájöttem, hogy itt nem a játékról tanulsz, hanem a segítségével. Ebben a munkatervben a diákok óriási átszámításokat végeztek éppen, amikor én egy időre részese lehettem a csoportnak.  Ugyanis, ha meg akarják építeni az utcát méretarányosan, akkor tényleg szükség van arra, hogy tudják egy blokk a virtuális utcaképen pontosan milyen méretet jelöl az offline Pozsonyi úton. Sajnos azt már nem tudtam meg, hogy vajon az anyagok megválasztásánál majd „tanulnak-e” a kövek tulajdonságainak másságáról is?! De biztos vagyok benne, hogy ha nem is ebben a projektben, de valamilyen formában majd tanulnak erről is.

 

A tanulás kivesézése után érdemes még néhány dolgot megemlíteni: nincsenek osztályok és évfolyamok, valahogy az egész iskola egy egész. Időnként összegyűltek plénumra, ilyenkor beszélgettek az iskola és a világ dolgairól, máskor meg projektekre váltak szét és ekkor kisebb termekben folytatták. Amikor a vezetőszerkesztővel végigbeszéltük, hogy mit figyeljek meg, és megnéztük, hogy mik azok, amire leginkább érdemes odafigyelni a tanuláson kívül még két dolgot szedtünk össze. Az egyik, hogy itt mindenkinek félévente vizsgáznia kell, a tanagyagokból, de amikor erre rákérdeztem a diákoknál, mindenki az állította, hogy ezek a vizsgák nem nehezek a számukra.

A másik ilyen kérdés volt a túlzott szabadság, mivel magam is alternatív iskolába járok, így ez számomra nem volt szembetűnő, azt biztosra merném mondani, hogy ha itt káosz van, akkor mindenki egy zseni, aki képes uralkodni rajta. Legközelebb egy Waldorf iskolát vesz górcső alá Tigirl.

Köszönjük a Budapest Schoolnak, hogy betekintést engedtek iskolájukba és mindennapjaikba. Cikk megírásában ezúttal az oldal vezetőszerkesztője volt a segítségemre.

2017 Kidsnews | All rights reserved