London az a város, ami joggal szerepel sokak bakancslistáján.


Kék Homár (16éves) - 6 hónapja

London az a város, ami joggal szerepel sokak bakancslistáján, köztük az enyémen is ott volt. És hihetetlen szerencse ért, mert a keresztszüleim felajánlották, hogy menjek velük egy családias hangulatú nyaralásra. Mivel ez volt az első repülőutam eléggé izgultam. Debrecenből indult a gépünk, ahol egy nagyon hangulatos kis reptér van. Eléggé meglepődtem, ugyanis a reptéri formaságokat (a security controlt például) sokkal hosszadalmasabbnak gondoltam. Aztán álmélkodtam egy csomót, hogy mégis mekkora egy repülőgép élőben… Eléggé szétültettek minket, de az unokatesómmal pont a szárnyál ültünk, ráadásul ülhettem az ablak mellett! Emelkedés előtt olyan gyorsan kezdett el száguldani a repülő, hogy el se hittem, hogy ekkora sebesség létezhet. A felszállás fantasztikus érzés volt, ráadásul a naplemente elképesztő színeket festett az égre, gyönyörű volt. Felszálláskor ajánlott rágózni, mert bedugul az ember füle, és állítólag a rágótól könnyebben kiegyenlítődik a nyomáskülönbség.

A leszállásnál úgy elkezdett fájni a fülem, mint még soha. De hál’ istennek ez csak azért lehetett, mert túl hirtelen kezdtünk el ereszkedni, szóval ettől nem kell tartanotok. Anglia egy jó kis esővel köszöntött minket. Szaladtunk egy jót, hogy elérjük a Lutonból Londonba tartó buszt, majd az út alatt aludtunk, közben pedig egy olyan brit rádió szólt, ahol csak és kizárólag nyálas romantikus számokat játszottak. Aztán várt ránk egy kellemes éjszakai séta a Hyde park vonzáskörében, amíg megtaláltuk a szállást.

Most pedig jöjjön a turista gyorstalpaló! Mi megpróbáltunk minél többet megnézni a városból. A továbbiakban megláthatjátok, hogy ez mennyire sikerült! Nos, először is – még itthon – vettünk egy London Pass nevezetű turistakártyát, amivel elvileg elkerülhettük a fárasztó sorban állást, bár a gyakorlatban ezt csak egyszer sikerült megvalósítanunk… Viszont ingyen utazhattunk a BigBus sightseeing buszokkal, amik számunkra tömegközlekedési eszközökké lényegültek át. Felejthetetlen volt az állandó rohanás és a reménykedés, hogy a zárt alsó szinten lesz helyünk, nem a nyitott és szeles felsőn.

Elsőként a Szent Pál-székesegyházat néztük meg, ami a világ ötödik legnagyobb katedrálisa. A monumentális épület belsejét elképesztő festmények díszítik. Felmásztunk rengeteg lépcsőn a kupolába, ahonnan beláthattuk a nyüzsgő várost, és összekeveredtek a szemünk előtt a történelmi műemlékek és a futurisztikus üvegpaloták. Ideje volt kipróbálni valami helyi specialitást. Mi egyöntetűen a fish&chips-et választottuk. Városszerte könnyű belefutni olyan étterembe, ahol kedvező áron ehettek ebből az egyszerű, de nagyszerű ételből. Csak ne műanyag villával tegyétek! Nekem legalábbis sikerült leharapnom a villa egyik fogát, ami egy kicsit csökkentette az élményt.

Várt ránk a Tower, ahol megnéztük a csillogó koronázási ékszereket. A sorban állás sem olyan vészes, ha váltásban csináljátok, közben pedig lehet hitetlenkedni azokon, akik vígan fagyiznak a hidegben. A Towerben hollók is élnek. A legenda szerint mindig 4, vagy 6 madárnak kell a falak között laknia, máskülönben széthullik a királyi család. Felmentünk a Tower Bridge függőfolyosóira is, amiknek egy részét törhetetlen üvegből építették, és ezen keresztül le tudtunk nézni a vízre. Továbbá itt volt egy érdekes kiállítás a világ legkülönlegesebb hídjairól.

Hajókáztunk is a Temzén, a látvány szerencsére kárpótolta a hideg szelet, aztán szaladgáltunk egy ideig a buszunk után és véget is ért a nap pikk-pakk be is esteledett. Második – és egyben utolsó – napunkat azzal kezdtük, hogy sétáltunk egy kicsit a Hyde Park üde pázsitján, majd szaladtunk a buszunkhoz, ami elvitt minket a Buckhingham Palotához, ahol minden vasárnap, hétfőn és szerdán meg lehet nézni az őrségváltást. A baj csak az volt, hogy akkora tömeg gyűlt össze, hogy nem láttunk semmit. Sőt, a távozás se volt egyszerű, mert nem tudtuk magunkat áttörni a tömegen, szóval újfent futottunk a buszhoz.

A program következő pontjai a Westminster apátság, a parlament és a Big Ben lettek volna. Nos, az apátságot nem lehetett látogatni aznap, a parlamentnek nem találtuk a bejáratát, a Big Ben pedig fel volt állványozva. Mindezek ellenére nem csüggedtünk, egy kis olasz étteremben ebédeltünk, majd megnéztük a Kensington-palotát, ami hosszú idő óta a trónörökös otthona. Három érdekes kiállítást néztünk meg, az egyik Viktória királynőről szólt, a másik a királyi rezidencia berendezését mutatta be, a harmadik pedig a Diana hercegné divatsztoriját mesélte el.

Ezek után már-már szokásos rutinnal szaladgáltunk a buszok után, majd Lutonból hazarepültünk. London egy elképesztően hangulatos és szép város, tele fura kinézetű házzal, bogárszerű taxikkal, szerény véleményem szerint pedig kifejezetten cuki emeletes buszokkal. Angolokkal keveset találkoztunk, ellentétben a világ minden tájáról idecsődülő turistákkal. Az angolokat onnan lehet felismerni, hogy a farkasordító hideg ellenére is nagyon lazán vannak felöltözve. Szinte az összes pincér, szállodai dolgozó és turistaattrakciókat üzemeltető ember bevándorló volt. Én nagy naivan azt hittem, hogy itt minden ideérkezőnek igyekeznek munkát biztosítani, egyenlőség meg minden más elvén. Az igazság viszont az, hogy az angolok rangjukon alulinak érzik, hogy ilyen munkákat végezzenek.

A legfontosabb, ha Londonba indultok, hogy vigyetek magatokkal rengeteg meleg ruhát, esernyőt és egy kényelmes sportcsukát. Látnivaló annyi van, hogy egy hét se lenne elég, de legalább lehet fennhangon énekelni, hogy „egy turista mit tehet/örül neki, hogy itt lehet!”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved