május 14. – 70 éve kiáltották ki Izrael államot


kidsnews (124éves) - 4 hónapja

Pontosan 70 évvel ezelőtt alakult meg Izrael állam az arab és zsidó vallás számára is óriási értékkel bíró Júdea és Israel, ókori királyságok területén. Kialakulását az akkor újonnan alakúló ENSZ határozatának köszönheti, amely szerint Palesztinát fel kellett osztani egy zsidó és egy arab államra, Jeruzsálemet és környékét pedig nemzetközi övezetnek nyilvánították, amely felett az ENSZ gyakorolt ellenőrzést. Mivel erre az időszakra Palesztinában az arab és zsidó lakosság között tarthatatlan állapotok alakultak ki, és békés úton nem lehetett a térség feszültségeit rendezni.

Az újonnan megalakult államot a szomszédos arab országok természetesen nem ismerték el, és öt arab állam hadserege indult Pakisztánba, hogy elégtételt vegyen és felmorzsolja a kialakult miniállamot. A függetlenségi háborúnak hívott harcokban Egyiptommal, Szíriával, Libanonnal, Transzjordániával és Irakkal szemben kellett megvédenie magát Izraelnek, amit nemhogy sikerrel oldottak meg, de sikerességükön felbuzdulva még jelentős ellentámadásba és területfoglalásba is kezdtek Izrael katonái.

Azt azonban érdemes a margóra tenni, hogy sikereikben nem csak a háborúban tapasztalatot szerzett, képzett izraeli katonák tehetsége és ellenfeleik katonai kudarcai játszottak szerepet, hanem a fejlett államokban élő zsidóság pénzügyi támogatása is.

A háború végén Izrael hadserege Palesztina területének több mint 70 százalékát vonta felügyelete alá.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

mult-kor

2017 Kidsnews | All rights reserved