Mi történik, ha hibázok? -– tőlünk mindent megtudhatsz a diákmunka világáról.


Szabó P. Dóra (18éves) - 3 hónapja

Bárhová mész, bármit teszel, mindig lesznek elvárások és következmények. Legyen szó akár a munkáról, akár a tanulásról, akár a magánéletről. Épp ezért jó tisztában lenni azzal, hogy mit és hogyan kell. Nyilván hibázni emberi dolog, pont úgy, mint kudarcot vallani. De tudnod kell, hogy a kudarc csupán egy újabb lehetőség arra, hogy újrakezdd, csak ezúttal okosabban; további kérdésekkel fordultunk szakértőnkhöz, Szentes Róberthez, aki mindent megtett azért, hogy tökéletesítsük tudásunkat a diákmunka terén.

Kidsnews: Milyen elvárásokkal szembesülhetek egy cégnél?

Sz. Róbert: Minden munkának megvannak a kritériumai, amit a kollégáink előzetesen elmondanak a munkára jelentkezőknek. Nyílván egy árufeltöltő diáktól mást várnak el, mint például attól, aki telefonos ügyfélszolgálatnál dolgozik.

Általánosságban elmondható, hogy az összes munkánál alapvető kritérium, hogy munkára képes állapotban, időben és a megfelelő öltözékben jelenjen meg az adott személy. A munkáját megfelelő pontossággal, odafigyeléssel végezze, ne veszélyeztesse saját és más egészségügyi állapotát.

Kidsnews: Milyen kötelezettségeim vannak?

Sz. Róbert: Erről is sokat lehetne beszélni, de próbálom a legfontosabbakat kiemelni:
az elvállat munkán időben, munkaképes állapotban kell végezni és a munkaidőt munkával tölteni. A munkát személyesen kell végezni, tehát nem küldhető be szülő, testvér, barát stb. A kiadott feladatokat megfelelő szakértelemmel és gondossággal, a munkára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások szerint kell végezni.

Szóba hozhatjuk még a megfelelő magatartás tanúsítását, illetve a kollégákkal való együttműködést is. Fontos megemlíteni a munkavédelmi szempontokat és azok betartását, csak úgy, mint a munkavégzés során használt tárgyi eszközök épségének a védelmét.

Kidsnews: Mi történik, ha hibázok? Meddig tart a diákmunkás felelőssége a munkavégzés során?

Sz. Róbert: A kártérítési felelősséget a törvény is szabályozza. A kárt abban az esetben kell megtéríteni, ha a munkavégzés során az adott helyzetben nem úgy jártál el, ahogy az általában elvárható. Itt a törvény szabályozza, hogy milyen mértékben kell a kárt megtéríteni.
Felelősség tekintetében megemlíteném azokat a helyzeteket, amikor köteles vagy megtéríteni azt a kárt/hiányt, ami azokban a dolgokban/eszközökben keletkezett, amit a munkavégzéshez átvettél. Ez azokra a dolgokra vonatkozik, amiket vissza is kell szolgáltatnod és csak Te használtad. Pl.: legegyszerűbb dolog, ha kapsz egy belépőkártyát és azt véletlenül elveszíted. Vagy a pénztárosok esetében a pénztárhiány.

Más kérdés a szándékos vagy a súlyosan gondatlan károkozás. Ilyen esetben a teljes kárt köteles vagy megtéríteni.

Kidsnews: Mit biztosít nekem a cég? Pihenőidő, ebédidő, öltöző, munkaruha, munkavédelmi oktatás?

Sz.Róbert: Igen, pihenőidőre és a munkaközi szünetekre a törvény külön kitér, ráadásul a fiatalkorúakra (18 alattiak) más szabályok érvényesek.

A pihenőidő 11 óra, ami a fiatalkorúak esetében 12 óra. Ez annyit jelent, hogy a munka vége és az újbóli kezdés között legalább ennyi időnek el kell telni.

Munkaközi szüneteknél is a törvény hasonlóképpen megkülönbözteti a fiatalkorúakat. Ha a munkaidő 6 órát meghaladja, akkor 20 perc, míg, ha a kilenc órát meghaladja, akkor további 25 perc szünetet kell biztosítani. Fiatalkorúaknál ez úgy módosul, hogy napi 4,5 órát meghaladó beosztás esetén 30 perc, 6 órát meghaladó beosztásnál pedig 45 perc munkaközi szünetet kell alkalmazni.

Munkavédelmi oktatásban is részesülni kell, anélkül nem lehet munkába állni.

Öltöző, munkaruha: Amelyik cégnél kötött munkaruha van, ott a cég biztosít munkaruhát. Illetve van olyan cég, ahol speciális munkavédelmi öltözék szükséges. Ott természetesen ezek rendelkezésre állnak. Egy irodai munkánál, ahol „utcai” ruhában is lehet dolgozni, ott ilyenről nincs szó. Öltöző a fenti esetekben mindenhol biztosítottak.

A cikksorozat következő részében olyan jogszabályi részekre világítunk rá, amelyekből kiderül mit kell tenni, ha nem akarunk elvállalni egy munkát, vagy lebetegedtünk. Kíváncsi vagy, tarts velünk!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

 

2017 Kidsnews | All rights reserved