Telkes Mária, a napenergia úttörője


kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Telkes Mária magyar származású tudós-feltaláló, jómódú családba született 1900. december 12-én, Budapesten. Tanulmányai végén, 1924-ben doktorált a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem kémia-fizika szakán, majd 1925-ben rokonaihoz az Egyesült Államokba költözött. Itt kutatásaival, fejlesztéseivel a megújuló, tiszta energia felhasználásának lehetőségeit kereste és egy olyan korban, amikor a környezetvédelem igénye még szinte ismeretlen volt.

Telkes Mária az amerikai hadiipar felkérésére készítette el egyik legjelentősebb találmányát, a nap-desztillátort, amely képes volt a sós tengervizet a napenergia segítségével, a túléléshez elegendő mennyiségben, párologtatással ihatóvá tenni. A háborúban ugyanis komoly gondot jelentett a tengerbe zuhant pilóták, vagy a sérült hajók személyzetének kimentése, akik gyakran szomjan haltak a vízen hánykolódva, mire rájuk találtak volna.

Az új találmány azonban a felszerelésük állandó része lett és a filclapot tartalmazó, felfújható, átlátszó labda naponta 1 liter iható vizet tudott szolgáltatni, a szerencsés túlélőknek. Telkest a találmány miatt az amerikai Tudományos Kutatási és Fejlesztési Hivatal 1945-ben érdemrenddel tüntette ki.

Legnagyobb vállalkozása azonban nem ez, hanem a napenergiával fűthető ház megépítése volt. Az épület 1948-ban Boston közelében elkészült, azonban komoly kihívást jelentett a hő tárolása és leadása a borús, hideg napokon. 1948 tele ráadásul szokatlanul hideg volt, és a 21 tonna glaubersóban tárolt napenergia hője kevésnek bizonyult a komfortérzet fenntartásában.

Bár a következő két év már nem okozott problémát a beköltöztetett családnak, de fűtéspótlásra szinte mindig szükség volt. Végül 1953-ban a glaubersó-tartályok szivárogni kezdtek, maróanyagot bocsátottak ki, így az egész szoláris fűtőrendszert lebontották és áttértek a hagyományos fűtésre. Ekkorra azonban már sikerült bebizonyítania, hogy az ingyenesen rendelkezésre álló napenergiát számtalan formában lehetséges hasznosítani. Telkes Mária csak 70 év után, 95 évesen tért vissza Magyarországra, hogy életében még egyszer láthassa szülővárosát, Budapestet. Itt érte a halál 1995. december 2-án.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

gyartastrend.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved