A történelem során eltörölték már egyszer az érettségit!


kidsnews (124éves) - 2 hete

Hétfőn kezdődik minden diák réme, az élet nagy vizsga fesztiválja az érettségi. Rossz hír, hogy olyan tippekkel mi sem tudunk szolgálni, amitől most hirtelen 5000 évnyi történelem, az irodalom klasszikusai, vagy a matematika egyetemes tudása a fejedbe ugrik. Azonban tudunk néhány érdekességet, amit lehet, hogy nem tudtál.

A közutálatnak örvendő vizsgát 1788-ban vezették be először Poroszországban, hogy korlátozzák az egyetemre igyekvő fiatalok számát, hazánkban  1849-ben egész pontosan november 6-án Karl von Geringer kormánybiztos léptette életbe az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában az új tanügyi szabályzatot, vagyis kötelezővé tették az érettségit a fiúgyermekek számára, mert a lányok csak 1877 óta érettségizhetnek.

1884-ben jelent meg Magyarországon az érettségi vizsgarendjét szabályozó, első Érettségi Vizsgálati Utasítás, amit 1951-ig többször is átalakítottak. Érdekessége ezeknek a rendeleteknek, hogy külön hangsúlyoztak bennük, hogy a diákoknak felfogásuk, gondolkodásuk, alapismeretekben való jártasságuk és általános szellemi érettségükről kell tanúbizonyságot tenniük és nem memória teszt, amin felesleges adatok visszaadásával kell terhelni a vizsgázókat. Vagyis a kérdéseknek arról kell szólnia, hogy az elmúlt iskolában töltött idő alatt milyen mélységű tudást sajátított el, és ezt mennyire képes a vizsgázó visszaadni.

Az elmúlt 169 évben viszont a vizsga formája nem változott lényegében, kezdetektől fogva volt írásbeli és szóbeli része is, bár eredetileg 1851-ben anyanyelvből, latinból, görögből, matematikából és egy további szabadon választott idegennyelvből kellett érettségi vizsgát tenni azoknak az ifjaknak, akik egyetemen szerették volna folytatni tanulmányaikat.

1884-ben már egységesen öt érettségi tárgyat határoztak meg: magyar, magyar történelem, latin, matematika, fizika, ettől a reáliskolákban lehetett kismértékben eltérni, ahol latin helyett németből kellett szóbeli vizsgát tenni az érettségizőknek.

Volt azonban egy rövid időszak a modern magyar történelemben, amikor mindenki megúszta a vizsgát mivel a tanácsköztársaság idejében eltörölték az érettségi vizsgát, de ennek a 133 napnyi mennyországnak végé szakadt 1919-ben a tanácsköztársaság bukásával együtt.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

torimaskepp.blog.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved