Veszélyben a NATO?


kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, rövidítve NATO 29 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a II. világháború befejezését követően, 1949. áprilisában hívtak életre azzal a céllal, hogy ellensúlyozzák a Szovjetunió leginkább Európára nehezedő katonai és politikai befolyását.  A szervezet célkitűzéseit az Észak-atlanti Szerződés foglalja magában és ennek értelmében a tagállamok kötelesek minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek, ha a tagországok szabadságát és biztonságát veszély fenyegeti.

Mára már azonban a hidegháború véget ért a bipoláris világrend felbomlott, Európa megszűnt geopolitikai ütközőzóna lenni és a nagy testvért az USA-t pedig már leginkább a saját gondjai érdeklik. Az amerikai szavazók egyértelműen azt kívánják, hogy a nemrégiben megválasztott elnökük az otthonukkal foglalkozzon ne Európával, amelynek Trump igyekszik is eleget tenni az adócsökkentő és a külkereskedelmet korlátozó intézkedéseivel, erősítve a protekcionista gazdaságpolitikát. (protekcionista = kereskedelempolitikai irányzat, amelynek célja a hazai termelők védelme a külső hatásoktól.)

Fontos megemlíteni továbbá, hogy az igencsak eltérő földrajzi elhelyezkedés sem tesz jót az egyre halványodó kohéziónak. Míg az európai gazdaságnak és a politikának a migráció okozta terhekkel kell foglalkoznia, addig a teljesen elzárkózó USA igyekszik felpörgetni a gazdaságát, csökkentve az alsó középosztály és gazdasági elit közti szakadékot.

Azonban „az Európai Unió egyedül nem tudja megvédeni Európát, és védelmi képességeinek fejlesztése a lehetőségek mellett kockázatokat is hordoz” – mondta Jens Stoltenberg a NATO főtitkára, az 54. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián idén februárban.

Kockázatok ide vagy oda az európai országok jól láthatóan növelik védelmi kiadásaikat és úgy tűnik, hogy az „Európának a maga kezébe kell venni a sorsát” felkiáltással életre hívott francia kezdeményezéssel mégiscsak elkezdődik a 100.000 fős egységes európai haderő alapjainak megteremtése.

De ha a katonai együttműködés meg is szűnik még mindig kérdés, hogy ez milyen hatással lesz a térségünk külpolitikájára. Az Unió határain túli fegyveres konfliktusok miatt ugyanis könnyen lehet, hogy Európa lesz a Közel Kelet Amerikája.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

1, 2,,3,4

kép: 1,2,3,

 

 

2017 Kidsnews | All rights reserved