Játékfüggőség – a kulcs, az egészséges viszony megteremtése


BO TI (18éves) - 2 hete

A fiataloknak szóló oldalunkon cikksorozaton keresztül hoztuk közelebb nektek a képernyőfüggőséggel kapcsolatos problémákat és tévhiteket. Az ezzel kapcsolatos írásinkat itt éritek el:

A képernyőfüggőség. Hogyan esünk bele? És hogyan törhetjük meg az átkot?

Minecraft világa és vele kapcsolatos tévhitek

Világhírű emberek és vélekedésük a technikáról

A játékfüggőség rejtelmei

Végül, de nem utolsó sorban a megoldás lehetőségét és saját élményeket, tapasztalatokat hoztuk el nektek annak érdekében, hogy még személyesebbé tegyük a mondanivalónkat és célba érjünk vele. Bízunk benne, hogy a játékfüggőséget sikerül elkerülni és mindenki megérti, milyen veszélyeket is rejthet, ha hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a technika.

„…A mai napon már kimerem mondani, hogy nem én vagyok a számítógépem eszköze, ha ő az enyém és egyensúlyban élek vele…”

Hogyan kezeljük a techfüggőséget?

A virtuális világtól függő gyerekekről elmondhatjuk, hogy másoktól elszigetelve, afféle börtönben élnek és ott keresik a megoldást a problémáikra, de sajnos ezzel nemhogy nem oldják meg a problémát, de még ártanak is maguknak.

Mi lehet hát a megoldás?

Többféle megoldás is létezik, ne tessék aggódni!

Az a gyerek, akinek egészséges emberi kapcsolatai vannak, rendelkezik hobbikkal és képes beosztani, értelemesen az idejét, sokkal kisebb valószínűséggel válik rabjává a technikának.

Tudjuk azt is, hogy az emberek kb. 10%-a hajlamosabb a függőségre, mint mások. Ebbe a 10%-ba gyerekek is beletartoznak és sajnos ők nagy hendivel indulnak. Lehet akárhány hobbija, lehet a legjobb, legszeretőbb családi környezete, sajnos könnyen a technika rabjává fog válni, ha egyszer megérzi az ízét. Mit tehetünk ilyenkor, mi a helyes? – a technikával fenntartott egészségtelen kapcsolatok megszakítása pontosan olyan, mint amikor egy rossz étkezési szokástól kell megszabadulnunk, vagy egy másik rossz szokásunkon felülkerekedni.

De akárcsak az étel, a technika is kikerülhetetlen. A kulcs, az egészséges viszony megteremtése, vagyis egy olyan egyensúly kialakítása, amelyben a valós életbeli élmények is megfelelő hangsúlyban részesülnek.

Természetesen, ha valaki a techbarlang mélyén jár, akkor a kifelé vezető első lépés a teljes technikai böjt elrendelése (nincs telefon, tablet, számítógép, konzol, radikálisabb esetekben még TV sem). A függőségkezelés tapasztalatai szerint az alanynak szüksége van a teljes techzárra, hogy utána bármiféle kezelés az eredményesen végződhessen.

A szakértők azt szokták mondani, hogy kb. 4-6 hetes kúrát kell elsősorban véghez vinnie az alanynak, ez a szükséges idő az idegrendszernek, hogy kilépjen „hyperarosual” állapotból és lenyugodjon. Ha azt látjuk, hogy a gyerek még nem teljes rabja, de azzá válhat, akkor fontos, hogy fokozatosan szüntessük meg a technikával való kapcsolatát. Például, ha a gyerek napi 5 órát van képernyő közelben, akkor a következő nap már csak 4-et lehet, azt követően 3-at és így szép lassan egy hét alatt leredukálhatjuk a képernyő előtt töltött idejét. Ezt kell követnie a fent előírt szigorú böjtnek. Természetesen van, akinél ez lassabb és hónapok kérdése a leszoktatás, ez egyénfüggő is. Vannak kamaszok is, akik felmérik a probléma súlyosságát és nyitottak a segítségre, velük a legkönnyebb dolgozni, együttműködők és hajlandóak betartani az előírt szabályokat.

A leszokási folyamatban a szülőnek kell a legerősebbnek lenni, mindegy, hogy a gyerek hogy hisztizik, milyen módon próbálja meg kivívni, hogy játszhasson, nem szabad engedni, mert azzal csak a saját gyerekének árt és nem segíti hozzá a leszokáshoz. Amennyiben előre megegyeznek a leszokási folyamatban, akkor könnyen el lehet kerülni a nagyobb vitákat, de hangulatingadozással és dührohamokkal ilyenkor is kell számolni.

Ugyanúgy, mint bármilyen függőségről való leszokás során, itt is jelentkezni fognak az elvonási tünetek. A gyerek – mint minden normális ember – ingerlékenyebb lesz, depresszió is előfordulhat és akár testi tünetek is, mint: fejfájás, gyomorfájás. Az embernek rengeteg időre van szüksége, hogy teljesen eltudja hanyagolni a kényszeres cselekvéseit és egy új egészséges életmódot tanuljon meg folytatni. Kialakít egy új időrendet, időben lefekszik, egészségesen étkezik, új hobbikra talál, eljár sportolni, barátokkal közös programokat csinálnak. Ezek a dolgok, mind a rendszerezettség érzéséhez és több magabiztossághoz vezetnek, hiszen ezek korábban valószínűleg hiányoztak az ember életéből. Szintén nagyon fontos az, hogy a függőségről lejövő kamaszokból ne sudokubajnokokat, vagy egésznap sakkozó Polgárlányokat neveljünk, hanem tárjuk fel előttük a temérdek programlehetőséget és vigyük bele őket az élet izgalmas részébe. Hiszen a képernyőfüggőség után maradt hatalmas „időűrt” valami hasznos tevékenységgel kell majd kitölteni.

Még jobban megkönnyíti a dolgot, ha a páciens találkozik olyan emberekkel/csoporttal, akik szintén exfüggők és tudnak egymásnak mesélni a tapasztalataikról és segíteni egymásnak, feltárni az újabb képernyőmentes élet lehetőségeit. A természettel való kapcsolat nagyon sokat segít a páciensnek abban, hogy újra talajt érezzen a lába alatt és egy új kapcsolatot alakítson ki önmagával és a valósággal. „A valóságos, vagyis nem e-élmény felbecsülhetetlen gyógyítóerővel rendelkezik.”

Saját vélemények, tapasztalatok

2013-at írtunk, éppen rokonlátogatáson voltunk Németországban, amikor kezdtem azt érezni az 5-6 nap felé, hogy valami nincs rendben, szükségem valamire, amihez nem jutok hozzá egy ideje. Ez olyan formában tűnt fel, hogy sokkal türelmetlenebb voltam, feszültebb és ingerülten válaszoltam mindenre. Éreztem, hogy én nem ilyen vagyok és nem tudtam, hogy mi a kiváltó oka ennek az egész jelenségnek. Aztán hazafelé jövet saját magamnak válaszoltam meg a feltett kérdést: „Menjünk már, mert ha hazaértünk, még szeretnék egy kicsit játszani”. Mindezt természetesen üvöltözve mondtam, kellően feszült állapotban. Ahogy ezt kimondtam, mintha mellbe vágtam volna saját magamat. Fel is tettem egyből a kérdést, hogy: „Botond te teljesen hülye vagy?” – miért lenne nekem szükségem ennyire egy jelentéktelen játékra, majd játszok holnap. Ezután spongyát vetettem az egészre és nem kezeltem problémaként.

2017. februárját írtuk, amikor már nagyban készültünk a szólóestre. Újra ez az üresség érzet fogott el, valamim nincs meg, szükségem van rá, de nem jutok hozzá. Amint hazaértem egyből neki láttam a játékoknak és estig püföltem a gépet. Este azt éreztem, hogy már sokkal jobb, sokkal kevésbé voltam feszült. Egyszerűen megnyugvást nyújtott számomra az, hogy játszhattam. Már kicsit okosabb fejjel elgondolkodtam rajta, hogy vajon ez normális, vagy én ténylegesen meghülyültem? Ez volt az a pont, amikortól fogva kezdtem rájönni, hogy ez nem egy egyszerű időtöltés, hanem sokkal inkább egy kényszeres, kötelező foglalkozás, ami nélkül meg van bélyegezve az egész napom.

Fiatalként nagyon nehéz felfognom, hogy tulajdonképpen mi is ez, de beismertem azt, hogy ez egy probléma és elkezdtem utánajárni a dolgoknak. Jó kisfiú módjára értesítettem a szülőket, hogy van ez a dolog és felkerestem pár szakembert is.

Eleinte nem hittem volna, hogy olyan nagy problémával állok szemben, de amint kezdtem „külső nézetből” magamra látni, kezdtem rájönni, hogy azért mégsem olyan kis probléma ez, mint amilyennek én látom. Elhatároztam, hogy erőt veszek magamon és abbahagyom a játékokat, letöröltem mindent, összepaskoltam a tenyeremet elégedetten, majd tovább álltam.

Egy-két hét múlva kezdtem megint ugyanazt az ürességet érezni. megint nincs meg valamim, mit csináljak most? – még a haverok is hívtak játszani. Nem tudtam mit csinálni, megtörtem és letöltöttem újra a játékot. Olyan felszabadultnak éreztem magam játék közben, hogy olyat ember nem látott és tudtam, hogy ha tovább folytatom, akkor még sokkal rosszabb lesz. Pár nap múlva ismét megszabadultam a játékaimtól és elhatároztam, hogy soha többet. Majd megint letöltöttem, majd letöröltem, majd letöltöttem… Ez kb. egy évig folyamatosan így ment és már magam sem tudtam, hogy mit akarok, afféle se veled sem nélküled kapcsolatom volt a játékokkal. Sok programot kipróbáltam mellette és egyik sem jött be. Nyáron természetesen elszaladt a ló alattam is, de még mindig nem tartottam kórosnak a helyzetemet.

Ekkor következett be a szüleim válása, az első 1-2 hónap könnyen ment, úgy gondoltam, ha ez megvan, akkor innentől sima az egész. Természetesen ezután jöttek „sötét idők” és kezdtem egyre rosszabb lelki állapotba kerülni. Jött az egyetlen egy mentségváram, a játékok. Naphosszat mást sem csináltam csak játszottam és játszottam, a problémákat pedig nem kezeltem, hanem besöpörtem a szőnyeg alá. Ezzel sajnos az a baj, hogy hiába söpörjük be, az attól még ott marad. Az első áttörés pontom talán az volt, amikor az egyik anyukával beszélgettem a dologról és azt mondta, hogy ne üljek a problémáimon és ne söpörjem be a szőnyeg alá, azzal, hogy játszom. Üljek le, bőgjek át egy napot, emésszem meg és utána már nem lesz mit besöpörni a szőnyeg alá. Így is tettem és bevallom rengeteget segített. Már másnapra egy sokkal frissebb, problémamentesebb ember lettem. Szakemberekhez is fordultam, beszélgettem velük és kezdett fordulatot venni az egész dolog. Szépen lassan megtanultam kezelni a „függőségemet” és együtt élni vele. Rájöttem arra, hogy fel tudok állni és kezembe tudom venni a saját sorsomat, nem pedig sodródok az árral és reménykedve elfogadom azt, hogy lesz, ami lesz. Ez volt a második áttöréspontom. A legnehezebb az az volt az egészben, hogy rájöjjek arra, hogy én ténylegesen sohasem voltam függő és megtanuljam helyesen kezelni a játékok iránti érdeklődésemet. Édesapám és Édesanyám is rengeteget segített nekem, főleg abban, hogy ne mindig radikálisan le akarjam tenni és sohasem játszani, hanem találjak meg egyensúlyt létrehozni az életemben, játsszak nyugodtan, csak csináljak emellett mást is.

 

Harmadik áttöréspontom az volt, hogy ki tudtam mondani magamról azt, hogy igen szoktam játszani, de emellett teljesítek az iskolában, eleget teszek az itthoni követelményeknek, segítek, ahol tudok és harmóniában élek a környezetemmel.

A mai napon már kimerem mondani, hogy nem én vagyok a számítógépem eszköze, ha ő az enyém és egyensúlyban élek vele. Megtanultam priorizálni a dolgokat, és ha kész van a kötelesség leülök és játszom.

Emellett van társasági életem, szeretek a barátokkal lenni és eljárok sportolni is (A SPORTOT NEM LEHET ELÉGSZER HANGSÚLYOZNI. NAGYON FONTOS!!!!!). Nagy tanulság volt számomra az, amikor rájöttem arra, hogy nem kell otthagynom, hanem tudok vele együtt létezni. Talán ezt volt a legnehezebb megtanulni, helyesen kezelni a játékokat. Egy szó, mint száz. Felül lehet kerekedni minden féle problémán, csak hinnünk kell benne és el kell fogadni mások segítségét, ha úgy érezzük, hogy egyedül nem megy.

A jövőben nagyon szívesen foglalkoznék olyan gyerekekkel, akik úgy érzik, hogy túl erős kapcsolatuk van a számítógéppel és bebizonyítanám nekik, hogy igenis van élet az e-világon kívül. Egy szebb élet!

 

Ha szeretnél több ilyen interjút lájkold most a Facebook oldalunkat és youtube  csatornánkat!  Elérsz minket a  Twitter-en és most már a instagram-on is. Lejátszás után ne felejtsd el megosztani sem.

 

 

2017 Kidsnews | All rights reserved