Június 3. – Pedagógusnap


kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját PEDAGÓGUSNAP-nak nyilvánította. A tanítok, tanárok és oktatók megünneplésére hazánkban először 1952-ben került sor ekkor adtak át először okleveleket az ország legjobbnak ítélt pedagógusainak.

Megünneplése az elmúlt évtizedekben sokat vesztett hivatalos jellegéből, intézményi szinten leginkább a tanulók köszöntik, jellemzően virággal tanáraikat. A pedagógus szó egyébként az európai kultúra bölcsőjéből, Görögországból a Paidagógosz szóból ered.

Ha ismersz olyan kiemelkedően teljesítő tanárt, aki matematika-, fizika-, biológia-, kémia-, vagy informatika szakos és aki kiemelkedik a diákok motivációjának erősítését szolgáló rendezvények szervezésében, akinek a tanítványai közül többen tettek emelt szintű érettségit vagy sikerrel szerepeltek megyei, országos és nemzetközi középiskolai tanulmányi versenyeken, esetleg több olyan tanulója volt 2013-2017 között , akik az érettségi után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatták tanulmányaikat. Akkor nevezd őt a

A Pro Progressio Tanári Díjra. 

 

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved