Keszthelyi Vivien és Kiss Norbert újra együtt a Hungaroringen


kidsnews (124éves) - 5 hónapja

Keszthelyi Vivien két héttel azután, hogy pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta GT-kategóriában, visszatér a Hungaroringre, ezúttal azonban nem versenyezni, hanem többek között korábbi csapattársának, Kiss Nobertnek szorítani a kamion Európa-bajnokság hazai hétvégéjén.

Az Audi R8 Cupban mindössze 17 évesen a dobogó második fokáig kapaszkodó magyar pilóta éppen egy ilyen versenyen döntötte el, hogy a benzingőzös életformát választja, igaz, a Red Bull Ringen – ahová édesapja vitte el egy kamionfutamra – az akkor még kislányt egy Suzuki Kupa betétfutam ragadta magával, s ekkor döntötte el, hogy autóversenyző lesz.

Azóta sokat változott Keszthelyi Vivien élete, s június 16-17-én már mint a magyar autósport egyik legismertebb szereplője látogat ki Mogyoródra, ahol egyrészt csapata, a VRS Sport által támogatott Car Color Motorsport istállónál vendégeskedik, valamint találkozik korábbi csapattársával, Kiss Norberttel is.

Kevesen tudják, hogy az Audi Sport Racing Academyn csaknem három éve pallérozódó pilóta rendkívül jó barátságot ápol a korábbi Európa-bajnok kamionossal, ugyanis pályafutása elején ugyanannál az istállónál bontogatták szárnyaikat.

A hétvége folyamán több lehetősége is lesz a szurkolóknak Keszthelyi Viviennel találkozni, csapata számos bemutatóval és értékes ajándékkal, ereklyével – többek között limitált szériás aláírókártyákkal – várja a Hungaroringre látogatókat.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved