Franciaország vagy Horvátország visz mindent? – VB 2018, egyenes kieséses szakasz


Naan (14éves) - 4 hónapja

Eljött az a pillanat, amire minden focimániás várt lassan 4 éve, a 2018-as VB döntője. 32 csapat küzdött rendíthetetlenül a végső győzelemért, de már csak ketten maradtak. Vasárnap kiderül, hogy mely válogatott kerül a foci trónjára. Lássuk, hogy jutott el a két döntős ország, Franciaország és Horvátország a fináléig az egyenes kieséses szakaszban!

Nyolcaddöntő

Franciaország – Argentína 4-3

Parázs mérkőzésnek néztünk elébe, meg is kaptuk. Griezmann szerzett vezetést a franciáknak tizenegyesből, majd Di Maria egyenlített a 41. percben egy hálószaggató távoli lövésből. Az események a 2. félidőben gyorsultak fel igazán, Mercado fordított rögtön a szünet után, de 10 perc sem kellett a franciáknak az egyenlítéshez, Pavard 16-oson kívülről lőtt kapáslövésével már 2-2 volt. Majd Mbappe 4 percen belül duplázni tudott, így izgalommentessé téve a mérkőzés végét, de a hosszabbításban Agüero fejesével még szépíteni tudtak Messiék, azonban ez már rég késő volt.

Horvátország – Dánia 1-1 (3-2)

Nagyon bekezdtek a csapatok, a 4. percben már 1-1-et mutatott az eredményjelző. Jörgensen az 1. percben egy kapu előtti keveredés után lőtt gólt, majd rá 3 perccel Mandzukic egyenlített szintén elég furcsa körülmények közt. Az elkövetkezendő 116 percben nem igazán történt túl sok minden (leszámítva, hogy Modric 4 perccel a hosszabbítás vége előtt büntetőt rontott), következhettek a tizenegyesek, melyben nem igazán jeleskedtek a válogatottak. 3 dán játékos, illetve 2 horvát hagyta ki, de Rakitic a végén továbblőtte csapatát.

Negyeddöntő

Uruguay – Franciaország 0-2

A Les Bleus következő ellenfele a Ronaldo-ékat kiejtő Uruguay volt, ezt az akadályt viszont elég könnyen vették. Varane fejesével még a szünet előtt egy gólos előnyre tettek szert, majd a végeredményt Griezmann állította be a 61. percben, távoli lövése az uruguayi kapus, Muslera vicces bakija után ért gólt. Az idei világbajnokság kétségkívül nem a kapusok bámulatos teljesítményeiről marad emlékezetes, már a sokadik kapusbakinak lehettünk szemtanúi a 2018-as VB-n.

Oroszország – Horvátország 2-2 (3-4)

A horvátok a változatosság kedvéért a házigazdát is büntetőpárbaj után győzték le egy nagyon izgalmas hosszabbítás után. Cheryshev gyönyörű góljára Kramaric válaszolt mindössze 8 perc elteltével, majd a 2×15 perc ráadás alatt 2 gól is esett. Vida és Fernandes is fejjel volt eredményes, jöhettek a 11-esek. Az oroszoktól Smolov és a gólszerző Fernandes is kihagyta a büntetőjét, de Kovacic lövése sem volt pontos. A meccset ismét a Barcelona középpályása, Rakitic döntötte el magabiztos lövésével.

Elődöntő

Franciaország – Belgium 1-0

A VB egyik legjobb meccsének beharangozott találkozón mindössze 1 gól esett, Samuel Umtiti egy szöglet után fejelt Curtois kapujába, ezzel beállítva a végeredményt. A szép helyzetek találkozójának indult ez a meccs, de ahogy közeledtünk a lefújáshoz, úgy kezdett el durvulni, valamint a franciák látványos időhúzása sem nevezhető túl sportszerűnek, illetve az uruguayi játékvezető munkálkodása is hagyott maga mögött némi kívánnivalót. Bíró ide, bíró oda, Franciaország a döntőben!

Horvátország – Anglia 2-1

Horvátországnak ezen a meccsen sem volt kedve rendes játékidőben eldönteni a meccset, de legalább a büntetőket megúszták. Trippier bődületesen nagy szabadrúgása az 5. percben megalapozta a mérkőzés hangulatát, Perisic egyenlítő góljára viszont a 68. percig kellett várni. Sok angol szurkoló nehezményezte, hogy a gólt érvényteleníteni kellett volna veszélyes játék miatt, de a bíró megadta a találatot, jöhetett a hosszabbítás. Sok helyzetet alakítottak ki a csapatok, de az egyetlen eredményes támadás a horvátok nevéhez fűződik, mely után Mandzukic talált a kapuba a 109. percben, a döntőbe lőve csapatát.

Nagyon izgalmas fináléval zárul majd a 2018-as Oroszországi VB, de a bronzmeccset is érdemes lesz figyelemmel követni!

07.14. Belgium – Anglia (3. helyért)

07.15. Franciaország – Horvátország (döntő)

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved