Két dolog van, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni a szexszel kapcsolatban. Az egyik „A szex nem pornó!”, a másik pedig „Védekezz!”


Orbók Réka (19éves) - 4 hónapja

Két dolog van, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni a szexszel kapcsolatban. Az egyik „A szex nem pornó!”, a másik pedig „Védekezz!”

Mit is jelent, hogy „A szex nem pornó!”?

Az igazi szeretkezésben semmi nem olyan, mint a pornóban! Figyelnünk kell a partnerünkre, a gesztusaira, mi az ami jó neki, vagy éppen fáj. Nem ronthatunk be az ajtón téphetjük le a bugyit és máris csináljuk. A nők nagyrésze az előjátékot jobban élvezi, mint magát az aktust, ezért erre is nagy hangsúlyt kell fektetni arról nem is beszélve, hogy ez az alapfeltétele az egész együttlétnek, mert csak akkor fog eléggé készen állni a lány. A fiúknak jobban kell figyelni partnerükre, mert egy lánynak fájdalmasabb tud lenni a nem megfelelő együttlét.

Pont ezért sosem szabad gyorsan, vagy durván kezdeni. Ha megvolt az előjáték akkor sem szabad ajtóstól rontani a házba. Szép lassan kell csinálni mindent és aztán lehet növelni a tempón stb. A legtöbb pornóban egy órás szex után mindketten elmennek. Nos mondanom sem kell, hogy ez nem így működik. Egy kutatás szerint egy átlagos fizikai együttlét 5 perc körül mozog. Persze előjátékkal fél óra is lehet.

Manapság a szex lényege az örömszerzés mindkét félnek, nem csak szaporodás. Ebből kifolyólag pedig a legfontosabb eleme a kommunikáció. Kommunikálnunk kell a partnerünkkel, hogy mi az, ami jól esik és mi az ami nem. Ha valami nem esik jól akkor ne féljünk elmondani, hisz millió másfajta póz, szituáció van ahogy örömet szerezhetünk/kaphatunk.

Ami még fontos. Az első alkalom nem kötelező eleme az orális szex (szájjal történő kielégítés), ahogy az is igaz, hogy amiért volt orális szex nem muszáj ténylegesen lefeküdnünk a másikkal. Nagyon sokan manapság előbb elégítik ki párjukat orálisan, mint hogy lefeküdnének, ami nem rossz, de az is normális, ha valaki az aktust szeretné előbb átélni. Ez teljes mértékben emberfüggő, de persze jó, ha ezeket is meg tudják beszélni a felek.

Mit is jelent, hogy „Védekezz!” ?

A védekezés nélküli szex nem kívánt terhességgel járhat. Ez itt az egyik kulcsfontosságú pont. Védekezésre több féle lehetőség is van, a legelterjedtebb például a gumióvszer és a fogamzásgátló tabletta. Az óvszert a fiúk péniszére kell felhúzni aktus előtt, míg a fogamzásgátló tablettát a nőgyógyász írja fel a lányoknak, és rendszeresen szedni kell. Semmi nem nyújt 100%-os biztonságot csak 99%-ot, de az is már sokkal jobb, mint a semmi. Sok fiú nem szereti az óvszert, mert kényelmesebb picit nekik gumi nélkül és azt mondják a lánynak, hogy „időben kiveszi”. Ilyen nincs!

A legtöbb esetben nem tudják időben kivenni, de ha ki is tudná az sem jelentene több vigaszt mert aktus közben is van sperma szivárgás, így a terhesség veszélye ugyan úgy fennáll és utána a lány aggódja halálra magát a következő menstruációig. A fogamzásgátló tabletta a lányok részéről jár nagy felelősséggel mert szedésére nagyon oda kell figyelni. Minden nap ugyan úgy, ugyan akkor be kell venni egy szemet különben rendszertelen szedés mellett egyáltalán nem nyújt védelmet.

Mindig van C terv. Ha véletlen elszakad a gumi, akkor – receptre – lehet venni esemény utáni tablettát bizonyos gyógyszertárakban, de nem mindenhol és nagyon drága, így inkább a megelőzés a legjobb megoldás.

A másik kulcspont pedig a nemi betegségek. Az is lehet, hogy a partnerünk sem tud róla, így elkapunk tőle valamilyen nemi betegséget, amit a gumi viselésével könnyen megelőzhetnénk.

Mivel sok férfi nem szereti a gumióvszert a nőnek kell „erősebbnek” lennie és nem szabad engednie, mert nem tudhatja biztosan, hogy hordoz e valamit a párja, amivel esetleg ő maga sincs tisztában. És természetesen ez fordítva is igaz, hogy az is lehet a lány hordoz valamit, tehát a fiúknak sem árt odafigyelni.

A leggyakoribb ilyen betegségek a Chlamydia, HIV, HPV, Herpesz, Szifilisz, Tripper.

Ha még érdekel a téma, akkor van egy nagyon jó applikáció a Loveinfo, amit le tudtok tölteni és minden kérdésetekre benne van a válasz.

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is

2017 Kidsnews | All rights reserved