Ryanair a fapados botrányhős.


kidsnews (124éves) - 2 hónapja

A Ryanair alkalmazottai keresve sem találhattak volna sokkolóbb időpontot a sztrájkra, hiszen Európában tombol a nyár és a szabadságok miatt nem csak az iskolák, de még a gyárak is leállnak.  Ilyenkor szinte mindenki utazik, illetve utazna, ha nem sztrájkolna az egyébként igen jelentős forgalmat bonyolító ír diszkont-légitársaság.

Az utóbbi időben szó szerint egyfajta gazdasági botrányhősként vált ismerté a cég mivel napi rendszerességgel szerepelt az újságok címlapján. De kezdjük az elején mit is jelent a fapados légitársaság.

A légiközlekedés bő egy évtizeddel ezelőttig csak a kiváltságosok utazási módja volt, egy átlagos polgárnak pedig elérhetetlen voltak a borsos áron kínált repülőjegyek. Aztán ezen a területen is megjelent a verseny és hiába akarták a nemzeti légitársaságok továbbra is luxusként kezelni repülést, a világ mást akart.

1972-ben az Egyesült Államokban alapították az első diszkont légitársaságot mely rövid időn belül forradalmasította a légiközlekedést, olcsó jegyeket és ehhez mérten arányos szolgáltatást hozott a piacra.

Napjainkban néha már arcpirítóan olcsók a jegyek, de ezért az árért ennek megfelelő szolgáltatást is kapunk. Általában az úticél másodlagos, távolabbi repülőterein landolunk, de ha úgy tartja kedvünk csak a jegyet, valamint az illetéket kell kifizetnünk, az egyéb kiegészítő szolgáltatások pedig opcionálisok.

Egyedi igénynek számítanak például az olyan alapszolgáltatások is mint például a bőrönd, kézipoggyász, az elsőbbségi beszállás, a fedélzeti étkezés, de még a preferált ülőhely is.

Ha a fentieket végig gondoljuk nem is csoda, hogy a fapadosok a saját alkalmazottjaik esetében is szó szerint minden fillérre odafigyelnek ezért a bérszínvonal általában alacsonyabb a hagyományos légitársaságokétól.  Ez volt az az ok amiért a pénteki sztrájkban a Ryanair pilótái szerettek volna a fizetésekről, illetve a munkakörülmények javításáról egyeztetni munkaadójukkal, azonban a cég azonnal közölte, semmilyen javaslatot nem fogad el amely a költségek növekedésével jár.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is

2017 Kidsnews | All rights reserved