Úszó EB 2018, magyar eredmények II.


Naan (14éves) - 2 hónapja

Véget ért a 2018-as úszó Európa-bajnokság, ami után büszkék lehetünk a magyar sportolókra. A tornát az éremtáblázat negyedik helyén zártuk 4 arany, 3 ezüst és 2 bronzéremmel. Sós Csaba szövetségi kapitány elvárása egyébként minimum 10 érem, köztük legalább 1 arany volt, tehát minden versenyző megérdemli a vállveregetést.

Az előző cikkünk óta még 5 érmet szereztek indulóink. Hosszú Katinka nehéz időszakon van túl, miután elvált férjétől (és egyben edzőjétől), Shane Tusuptól, akivel együtt dolgozott az elmúlt évek csodás eredményeiért, de nem adta fel és a szám egyértelmű esélyeseként meg is nyerte a 200 méter vegyes számát.

Késely Ajna, a fiatal magyar tehetség újabb érmeket zsebelt be. Először az 1500 méter gyors döntőjében ért harmadikként a célba, majd 400 méter gyorson lett a második, így a 3 szerzett érmével (400m, 800m, 1500m gyors) a magyar küldöttség legeredményesebbje lett, mindössze 16 évesen!

A zárónapon tanúi lehettünk még egy magyar győzelemnek, mégpedig Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen aratott sikerének. A 29 éves úszó sorozatban harmadszor lett EB győztes ezen a számon, és egyben az eddigi legidősebb vegyes bajnok 400 méteren.

Ezen kívül még egy bronzéremnek is örülhettünk, hiszen Burián Katalin egyéni csúccsal (2:07.43 perces eredmény) lett harmadik 200 méter háton. Külön érdekesség, hogy a győztes Margherita Panziera megdöntötte Egerszegi Krisztina 1991 óta tartó Európa-bajnoki rekordját 2:06.18 perces idejével.

Összegezve tehát az érmeink, 4 arany (Hosszú, Milák, Verrasztó, Kapás), 3 ezüst (Kenderesi, Késely 2x) és 2 bronz (Késely, Burián). A sok szép magyar siker mutatja, hogy még mindig az egyik legsikeresebb magyar sportág az úszás. Csak gratulálni lehet a tehetséges magyar úszóknak, szép volt!!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is

2017 Kidsnews | All rights reserved