A III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra induló csapat letette az olimpiai esküt.


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

2018. október 6-án kezdődik a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok Buenos Aires-ben. A 12 napos eseményen, 206 országból, több mint négyezer 14 és 18 év közötti sportoló vesz részt, akik 32 sportágban, 286 versenyszámban összesen 1250 éremért küzdhetnek meg. A játékokon idén új elem lesz a breaktánc, a karate, a lovas, a strandkézi- és strandröplabda, továbbá a tollaslabda.

Magyarország egyébként minden idők legnépesebb sportolói csapatát, 79 főt küld a brazil fővárosba, akik a hagyományoknak megfelelően, mai napon letették az olimpiai esküt.

A MOM Kulturális Központban megrendezett ünnepségen, Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elmondta, hogy az ifjúsági olimpiai játékok életre hívását az a cél vezérelte, hogy a fiataloknak egy olyan multisport esemény jöjjön létre, ahol a versenyzés mellett megismerhetik egymás kultúráját, barátságokat köthetnek miközben találkoznak az olimpiai eszmével.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár megköszönve tehetségeink áldozatos munkáját elmondta, hogy az Ifjúsági Olimpia fiatal tehetségei már bizonyították, hogy hősök és példaképek igenis léteznek.

Benneteket látva érthetjük meg, hogy mit is jelent hihetetlen akaraterővel rendelkező versenyzőnek lenni, de fontos, hogy tudjátok a példaképeknek kötelezettségei is vannak, hiszen a következő generáció majd olyan szeretne lenni, pont, mint amilyenek ti vagytok – tette hozzá.

 

Ha szeretnéd, hogy a kidsnews.hu, a kedvenc weblapod legyen az év ifjúsági honlapja 2018-ban.

Szavazz ránk!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

 

2017 Kidsnews | All rights reserved