Az U21 kereten az ország szeme.


kidsnews (124éves) - 3 hete

Michael Boris szövetségi edző kihirdette a szeptember 7-ei svédek elleni és a szeptember 11-i Belgium elleni Eb-selejtezőkre az U21-es válogatottunk keretét.  Az összeállításból azonban több kulcsember is hiányzik, hiszen Sallói Dániel az A-válogatottban való szereplés miatt, Kecskés Ákos csapatkapitány és Szoboszlai Dominik pedig sérülés miatt nem szerepelhet majd a két találkozókon. Tóth Bence is hiányozni fog a svédek ellen ő ugyanis eltiltás miatt nem léphet majd pályára. Az új keretben tíz olyan labdarúgó is helyet kapott, aki 1998-ban vagy később született, és még a következő U21-es Európa-bajnoki kiírásban is szerepelhet majd.

Fontos meccs vár a válogatottra Svédországban, amelyen mindenképpen meg kell szerezniük a három pontot ugyanis a továbbjutásért. Sosem jó, ha egy csapat nem számíthat a kapitányára és Kecskés Ákos mellett is vannak hiányzóink, de az elmúlt időszakban mintegy negyven játékos kapott lehetőséget a bizonyításra, és pontosan tudjuk, kikkel pótolhatjuk a kieső kulcsembereket – mondta az mlsz.hu-nak Michael Boris.

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (Budaörs)
Bese Balázs (Vasas)
Gundel-Takács Bence (Újpest FC)

Védők:

Katona Máté (MTK Budapest)
Szivacski Donát (Vasas)
Lenzsér Bence (Paksi FC)
Pávkovics Bence (Újpest FC)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Hegedűs János (Puskás Akadémia)
Tóth Bence (Videoton FC)
Szalai Attila (Mezőkövesd)
Gergényi Bence (ZTE)

Középpályások:

Vida Máté (DAC)
Jancsó András (Haladás)
Gazdag Dániel (Budapest Honvéd)
Hinora Kristóf (Vasas)
Varga Kevin (DVSC)
Haris Attila (DVSC)

Támadók:

Murka Benedek (Vasas)
Makrai Gábor (DVTK)
Bíró Bence (Guimares)
Kundrák Norbert (Soroksár)
Zsótér Donát (Újpest FC)
Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)

Az Eb-selejtező csoport állása:

  1. Belgium 7 mérkőzés/17 pont
    2. Svédország 7/17
    3. Magyarország 6/11
    4. Törökország 7/8
    5. Ciprus 8/6
    6. Málta 7/0

Ha szeretnéd, hogy a kidsnews.hu, a kedvenc weblapod legyen az év ifjúsági honlapja 2018-ban.

Szavazz ránk!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is. 

 

Forrás:

MLSZ

Kép:MLSZ

2017 Kidsnews | All rights reserved