Brexit, menni vagy maradni ez itt a kérdés?!


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Úgy tűnik ahogy közeleg a kilépés dátuma a Brexit kapcsán az emberekben egyre több kérdés fogalmazóik meg. Az már jól látható, hogy a kilépés várható következményeiről való tájékoztatás elmaradása, a populista politikusok könyöklése és a választók érdektelensége bődületes nagy káoszt képes okozni egy országnak.

Az Európai Unió ráadásul egyre több korábban nyitott kérdést igyekszik lezárni, úgy, hogy a várható döntések kicsit sem kedveznek a szövetségből távozni kívánó országnak. Ezek alapján mára már az is teljesen nyilvánvaló, hogy a britek biztosan nem maradnak részei a közös piacnak, és még a szabad munkavállalás kapui is bezárulhatnak.

Mindezeket tetézi, hogy az időközben öntudatra ébredő brit szavazók, a féket behúzva egyre nagyobb számban támogatják, hogy maradjanak az európai nemzetközösség tagjai. Az
Observer című helyi újság felmérése alapján már több mint 100 olyan választási körzet van az országban, ahol annak idején a kilépésre voksoltak, de ma már egyértelműen a bent maradást tartanák megfelelőnek. A szigetországban így egyre nagyobb a nyomás nehezedik a politikai elitre, hogy vizsgálják felül eddigi álláspontjaikat és gondolják újra az Egyesült királyság kilépését az EU-ból.

Theresa May mindeközben az EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló zsákutcában lévő a tárgyalások miatt aggódik, mivel az Európai Unió képviselői vonakodnak válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy a benyújtott brit javaslatcsomagban mit kifogásolnak, így az álláspontok jottányit sem közelednek egymáshoz.

 

Ha szeretnéd, hogy a kidsnews.hu, a kedvenc weblapod legyen az év ifjúsági honlapja 2018-ban.

Szavazz ránk!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

kitekinto.hu

2017 Kidsnews | All rights reserved