#olelkeznimeno Biológiai vagy lelki igény a szexuális együttlét?


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Az ember sok szempontból eltér az állatvilágtól többek között abban is, hogy két célból is létesít szexuális kapcsolatot. Az egyik persze az utód nemzése, de ott van a másik, sokkal jellemzőbb tevékenység amikor maga az örömszerzés a cél, és ez már nem is biológiai,  hanem egyértelműen lelki funkció az embernél.

Sok nyelvben, így például a magyarban sincs szó arra a szexuális irányultságú tevékenységre, amikor a vágytól vezérelve két ember között valamiféle fizikai kontaktus alakul ki, de ez az érintkezés nem végződik közösüléssel.

A szexuális kapcsolat ugyanis nem egy verseny, aminek egyetlen célja a célszalag átszakítása, vagy ez esetben a hüvely meghódítása. A  lényeg a pár, vagy ha úgy tetszik a szerelmesek intimitásban kifejezett érzelmeinek megnyilvánulása, vagyis az egymásnak való lelki és az ezzel egyidejű testi örömszerzés, amely nem feltétlen jelenti a nemi aktust.

A csókolózás, az ölelés, a simogatás valójában nem egy lépcsőfok a szexuális kielégülés felé, hanem maga a szexualitás lényege.  Ez az a szituáció amikor a partnered erogén zónait ingerelve szexuális reakciókat váltasz ki benne. Ennek számtalan fajtája van, lehetnek erotikusan suttogott szavak, apró simogatások, vagy akár puszik is.

Persze ennek a tevékenységnek sincsen szabálykönyve, így az, hogy mi az, ami jólesik és működik számotokra azt nektek kell kitalálni. Általánosságban az mondható, hogy a nők szinte egész bőrfelülete egy óriási erogén zóna, ami biztosan reagál majd a kényeztetésre. A férfiak esetében azonban ezek a területek sokkal inkább koncentráltak.

Ne feledd az emberi szexualitás egy lehetőség a vágyak és a gyengéd érzelmek kifejezésére.

#olelkeznimeno

 

Ha szeretnéd, hogy a kidsnews.hu, a kedvenc weblapod legyen az év ifjúsági honlapja 2018-ban.

Szavazz ránk!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved