Szeptember 25. – Elhunyt Bujtor István


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

  1. szeptember 25-én, 67 éves korában elhunyt Bujtor István magyar színművész, filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Bujtor István 1942. május 5-én született Budapesten. Édesanyja Gundel Károly, a neves budapesti vendéglős lánya, édesapja pedig Frenreisz  István orvos volt. A Bujtor nevet Keleti Márton rendező tanácsára, az első filmszerepe idején magyarosította. Közel négy évtizedes pályafutása alatt rengeteg színdarabban játszott és a filmrendezők is gyakran foglalkoztatták. Játszott  többek között A kőszívű ember fiaiban, az Egri csillagokban és a Fekete gyémántokban és a Sándor Mátyás című tévésorozatban is. 1979-ben megkapta a Balázs Béla-díjat és a filmkritikusok díját is.

1980-ban ő találta ki és formálta meg a balatonfüredi nyomozó Ötvös Csöpi alakját A pogány Madonna című filmben, majd a Csak semmi pánikban, majd Az elvarázsolt dollárban és a Hamis a babában is. A magyar Bud Spencer filmjei hatalmas sikerrel mennek a mai napig és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is.

Ha szeretnéd, hogy a kidsnews.hu, a kedvenc weblapod legyen az év ifjúsági honlapja 2018-ban.

Szavazz ránk!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved