41 millió dollár a büntetés Gaudí égbenyúló álmáért.


kidsnews (124éves) - 3 hete

Ha meghalljuk a Sagrada Família elnevezést azonnal Barcelona városára, az égbenyúló, karcsú tornyokra, Gaudí százharminc éve épülő Szent Család-templomára gondolunk, amely csodálatos képéhez mostantól egy igen kellemetlen, az építkezés befejezését is veszélyeztető 41 millió dolláros gigabüntetés is társul. Az intézkedésre azért került sor mert egy felülvizsgálat során kiderült, hogy tizenhárom évtizede engedély nélkül építik a várhatóan 2026-ra elkészülő és a pápa által bazilika rangra emelt templomot.

A kialakult helyzetet nehezíti, hogy az évente 4.5 millió turistát vonzó ikonikus épületet a mai napig adományokból igyekeznek fenntartani és az építési munkálatokat is ezekből a pénzekből finanszírozzák.

A híres tervező még 1884-ben nyerte el a Szent Család-templom főépítészi megbízását és hamarosan teljesen átalakította a korábbi terveket, mivel egy meghökkentő tizennyolc tornyos épületegyüttest álmodott meg. Tizenkét tornyot az apostoloknak, négyet az evangélistáknak, egyet- egyet Szűz Mária és Jézus tiszteletére szánt. Gaudí az épület elkészítésének szentelte szinte a teljes földi életét, így maradványai a templom kriptájában leltek végső nyugalomra. A Szent Család-templom ma már a világörökség része és 2010. november 6-án XVI. Benedek pápa bazilikává szentelte.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

erdekesvilagunk.blog.hu; hvg.hu;

2017 Kidsnews | All rights reserved